Még mindig jó üzlet a tehetségkutatás

2010.11.13. 22:21
Nálunk egyszerre két énekes tehetségkutató is látható a képernyőn, míg a magyar tévés piacnál nagyságrendekkel nagyobb amerikai csak egyet bír el - az azt vetítő Fox legnagyobb örömére. A januárban tizedik évadát kezdő American Idol még mindig a legjobban eladható és legtöbb bevételt termelő tévéműsor az USA-ban.
000T TRWas3509970

467 617 dollárt, azaz 90,5 millió forintot kell leszurkolni egy félperces reklámszpotért az American Idol keddi kiadásában, írja a reklámszakmával foglalkozó Advertising Age. A szerdai eredményhirdetés alatt (kedden énekelnek a versenyzők, éjjel szavaznak a nézők, másnap élőben derül ki, ki hagyja el a műsort) mindezt 400 546 dollárból meg lehet már úszni, de csak az évad végi döntőig, mert akkor 30 másodpercet már 1,3 millióért adnak.

Ennyi persze jár az évad hagyományosan legnézettebb nem sporttémájú műsorának (a Super Bowl, az amerikaifutball-liga nagydöntőjénk közvetítése alatt kétszer ekkora összegekért lehet hirdetni, bár a nézettsége két-háromszorosa az Idolnak), ami a 18-49-es korosztályban stabilan első helyen végez már kilenc éve.

Az amerikaifutball-közvetítések népszerűsége töretlen, sőt, a szeptember óta eltelt hónapokban a legnézettebb 15 műsor közül 13  ennek a sportágnak az eseményeivel foglalkozott. Az NBC vasárnap esti futballközvetítése alatt 415 000 dollárért lehet hirdetni az alapszakaszban.

A Fox műsorai a kereseti lista első tíz helyéből ötöt foglalnak el. A harmadik legjobban kereső Glee egyben az első sorozat is, ősszel, amikor nem az American Idol után, tehát húszmillió nézős felvezetéssel kerül adásba, 272 000 dollár körüli összegbe kerül egy hirdetés, amit valamelyik reklámszünetben sugároznak, de tavasszal ugyanezért 373 000 dollárt kér a Fox.

A Family Guy című animációs sorozat alatt 259 000 dollárért hirdethetnénk, a húsz éve képernyőn levő Simpsons félperces reklámhelyeiért átlagosan 253 000 dollárt kell kifizetni. A House sem olcsó, 226 000 dollár alatt nem ússzuk meg a kalandot. Az első tízben ott van még a Grace klinika (ABC, 222 000 USD) a The Office című sitcom (NBC, 213 000 USD), a Született feleségek (ABC, 210 000) és a Két pasi meg egy kicsi (CBS, 206 000 USD).

20050911 cmm g86 319

Az idei újoncsorozatok egyike sem tudott bekerülni az első tízbe. A legjobban eladhatónak - hatalmas meglepetésre - nem a Hawaii Five-0 című rendőrös sorozat újrája, vagy a Tom Selleck nevével eladott Blue Bloods, és még csak nem is az NBC nagy dérrel-dúrral beharangozott The Event című összeesküvéses scifije került, hanem egy túlsúlyos pár komédiája, a Mike&Molly, amiben 187 000 dolláros összegért lehet reklámidőt  venni. Ez persze nem jelent túl sokat, hiszen a nálunk is bemutatott FlashForward - A jövő emlékei című sorozat volt a legjobb újonc tavaly ilyenkor, mégsem érte meg a második évadot.

A reklámozók előre gondolkodnak, és már májusban, az őszi műsorrend bejelentésekor megvásárolják csomagjaikat, ami valahol kétélű fegyver, mert ugyan az egyes sorozatokra előre kialkudott összeg nem megy feljebb, ha a nézettség nő, de lejjebb sem, ha csökken.

Nálunk nézettségre fizetnek

Magyarországon nem ilyen egyszerű megmondani, hogy mennyit kell fizetniük a hirdetőknek egy műsorpercért. Az európai reklámelszámolási rendszer ugyanis az amerikainál jóval bonyolultabb, és pontosabb. Az európai piacon nem a félperces reklámhelyeket értékesítik, hanem GRP-t (az angol Gross Rating Point rövidítése), azaz bruttó kontaktusszámot adnak el, ami szakkifejezések és rövidítések nélkül annyit tesz, hogy a reklám nézettsége után fizet a hirdető.

Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, az ár ráadásul a Tv2 és az RTL Klub által használt elszámolási rendszerben is folyamatosan változik a csatorna átlagnézettsége és a hirdetési kedv függvényében. Ha csökkent a nézettség, akkor az adott csatornának kevesebb eladni való áruja, azaz nézője van, amitől nő az ár. Ha több hirdető szeretne reklámozni, akkor pedig a nagyobb kereslet hajtja föl az árakat.

Idén az RTL Klub átlagos GRP-ára 34 százalékkal volt magasabb a Tv2-nél, ami nem azt jelenti, hogy minden hirdető 34 százalékkal drágábban reklámozott az X-Faktor szüneteiben, mint a Megasztár alatt, hiszen a konkrét árat minden hirdető, illetve az ügynöksége egyénileg tárgyalja le, a végső ár függ a hirdető piaci súlyától, érdekérvényesítő képességétől és persze attól, hogy mennyit költ a csatornánál.

Az RTL Klubon idén százezer ember elérése egy 20 másodperces reklámfilmmel átlagosan 70 és 100 ezer forint közt mozgott, az X-Faktor, mint kiemelt műsorszám esetében pedig akár 3-3,5 millió forint is lehetett egyetlen reklámszpot díja. A Megasztár alatt ennél akár 50 százalékkal alacsonyabb áron is lehet hirdetni, ha figyelembe vesszük a két adó közti árkülönbséget és azt, hogy a Tv2 műsora közel tíz százalékkal kevesebb embert ér el.

Az amerikai tévéreklámok rövid története

A tévéműsor az a szükséges rossz, amivel a két reklámblokk közötti műsoridőt ki kell tölteni. Állítólag egy tévés programigazgató mondta ezt valamikor az ötvenes évek elején, de ha jobban belegondolunk, az állítás a mai napig igaz. A tévében azért vannak sorozatok, sőt, istenigazából azért terjed el a tévézés, mint szórakoztatási forma, mert a rádióban hirdető cégek már nem tudták hova betolni termékeik reklámjait, és kellett nekik egy új felület.

A fenti állítás tehát szó szerint igaz: 1946 és 1964 között az ügynökségek határozták meg, milyen programok kerülnek a képernyőre. Az első tévéreklámot 1941 július 1-én sugározták, a Bulova óragyártó cég húsz másodperces szpotja volt, és ez jelezte a hivatalos műsorsugárzás kezdetét az USA-ban. Az első tévés este meglehetősen unalmas lehetett, hiszen javarészt egyperces reklámokat láthatott a 4500 fős nézőközönség, és az ezek közé beékelődő műsorkezdemények (híradó, kvízműsor és sorozat) nagyrészt termékpromóciókról szóltak.

1964-re a helyzet teljesen elfajult, a félórás blokkokra osztott műsoridőt úgy vették a cégek, mint marhavásáron a jószágot, ők határozták meg, mi és mikor kerülhet adásba, a reklámok pedig részben ellenségesek voltak és a rivális cégek termékeit járatták le. Az egyes blokkokat birtokló reklámozók döntötték el, meddig maradt a képernyőn egy-egy sorozat, azokban kik szerepelhettek és meddig. A szappanopera kifejezés is ebben a korszakban született, a délelőtti műsorsávban bemutatott sorozatokat főleg tisztítószereket gyártó cégek szponzorálták.

1965 a változás éve volt. Az ötvenes évek közepe óta egyre erősödő stúdiók már nem nézték jó szemmel a reklámozók tevékenységét, a műsorok előállításának költségei egyre nőttek, már nem volt értelme a régi módszerekhez ragaszkodni. A korábban 36-40 epizódból álló évadokat lerövidítették 26-ra (jelenleg 22 epizód a hivatalos évadhossz) és bevezették a midseason, fogalmát, a január-március közötti 13 hetes időszakét, amikor a “rendes” műsorok pihenőre vonultak és új programok kerültek képernyőre. Ekkor maximalizálták az egyes reklámok idejét fél percben, és szüntették meg a teljes blokkok megvásárlásának lehetőségét is, tulajdonképpen kialakítva azt a modellt, ami a mai napig uralkodik az amerikai tévében.