Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Index interjújára hivatkozva liberális értelmiségiek arra kérik, sőt arra szólítják fel Szalai Annamáriát, az NMHH elnökét, hogy "haladéktalanul kezdeményezze a Kuruc.info azonnali és végleges hatályú betiltását".
A Szabad Emberek Magyarországért elnevezésű liberális párthonlapján megjelent nyílt levél szerint az aláírók ugyan nagyra tartják a szólásszabadság intézményét, de megengedhetetlennek tartják, hogy erre a szabadságjogra hivatkozva egyre többen terjesztenek „a demokráciát veszélyeztető, alkotmányellenes, aljas indulatokat keltő anyagokat, felhívásokat”.
„Meggyőződésünk, hogy Önnek, mint a média irányításáért és ellenőrzéséért felelős állami intézmény legfőbb vezetőjének alkotmányos és erkölcsi kötelessége a portál bezárásához szükséges jogi lépések megindítása” – írják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének címzett levelükben a liberális párt szimpatizánsai, akik szerint a Kuruc-info rendszeresen megsérti az etnikai, kulturális és vallási kisebbségek, elsősorban a zsidóság és a cigányság, valamint a homoszexuálisok jogait. Külön sérelmezik, hogy a portálon rendszeresen közölnek a Holokausztot tagadó írásokat, és idézik Hitler szavait.
A nyílt levelet Niedermüller Péter és Derdák Tibor írta, és többek közt aláírta Csordás Gábor író, Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, Lendvai L. Ferenc filozófus, Máté András filozófus, tanszékvezető egyetemi docens, Ranschburg Jenő pszichológus, Ungár Klára közgazdász és Wessely Anna, szociológus.