Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Verebes István színházba vitte a rockzenét

2011.01.31. 10:41
Verebes István 2010 februárjában vette át az egykori Mikroszkóp Színpad igazgatását. A Kabaré24 néven tovább működő színház éléről viszont 2014-ig szóló szerződésének lejárta előtt, idén nyáron már távozik is. Újítani próbált, más irányba elvinni a színház működését, de nem volt rá elég pénz, félmunkát pedig nem akart végezni. Egyik utolsó tervét azért sikerült megvalósítania: rockzenekarokat kért fel exkluzív akusztikus műsorok előadására.

Hány zenekart hívtak meg erre a különleges koncertsorozatra?

Kollégám, Venyige Sándor tudná ezt igazán pontosan megmondani, de ha jól emlékszem, az első a Kowalsky meg a Vega, akik két koncertet is adnak február 7-én és 8-án, aztán lesz Jamie Winchester és Besh o droM is, de tárgyalunk másokkal is. A Quimby és a Magna Cum Laude is szóba jött.

Mi alapján választották ki a zenekarokat?

A Kowalsky meg a Vegát konkrétan úgy, hogy Alex (Venyige Sándor, a Kabaré 24 dramaturgja) megtudta, hogy nekem tetszik, amit csinálnak, és felhívta Sódert, a dobosukat. Amikor a blogomat írom, illusztrációt keresek az adott poszthoz, és ilyenkor beírom azt a szót, amiről az írás szól, teszem azt, keserűség vagy öröm, a YouTube keresőjébe. A találatok között meg rendre ott voltak Kowalskyék, meghallgattam őket, és rájöttem, hogy ez egy nekem tetsző zenekar. Nemcsak jól muzsikálnak, de amiről beszélnek, az képvisel valami világnézetet, valami intellektuálisat is, ami ma nagyon ritka. Mondtam Alexnek, hogy milyen jó kis zenekar ez, ő meg erre, hogy jó, akkor hívjuk meg őket. Ha úgy nézzük, ez nekem egy bónusz tulajdonképpen.

Hallgat egyébként rockzenét?

Mindenevő vagyok. Otthon áll vagy kétezer CD, Laurie Andersontól Frank Sinatráig van köztük minden, Guns 'n Roses és Zorán is.

A színház közönsége inkább az idősebb korosztályt képviseli, így akarnak fiatalítani?

Abban a tíz hónapban, ami nekem itt a rendelkezésemre állt, az ideszokott közönséggel megpróbáltam elfogadtatni azt, amit én szeretek, ami az én ízlésvilágomat tükrözi, amit én gondolok egy színházról. Megpróbáltam egyrészt felkelteni a fiatalabb közönség érdeklődését is, másrészt viszont ez a színház be van sorolva egy politikai gettóba, és azon voltam, hogy ennek a határai kitáguljanak egy kicsit. A színház nem ítéleteket hoz, hanem kérdez, minden irányba. Alapelvem a hagyomány és a megújulás, az, hogy ez diffúz módon együtt történjen. Tiszteletben tartom az öregek tapasztalatát és azt, amit képviselnek, tisztában vagyok azzal, mennyire népszerűek, de emellett kapaszkodom a fiatalokba is, főleg azért, hogy ne hülyüljek el.

Ez a koncertsorozat behozza majd a fiatalokat?

Ezzel én már nem foglalkozom. Én csak július 31-ig vagyok itt, azzal, amit most csinálunk, az önbecsülésemnek tartozom, azt akarom megmutatni, hogy ez lett volna, ha maradok. Sajnálkozást akarok kelteni, egy tünet akarok lenni, illetve a színház legyen egy tünet, mutassa meg, hogy mit támogatnak és mit nem. Nem fűnyírószerűen kellene elvenni a pénzt, és haveri alapon kiszórni, és most ez nem a jobboldalnak vagy a baloldalnak szól, mert mindkettő ugyanazt csinálja - a csókosok kapják meg az esélyeket. Azoknak, akik a döntéseket hozzák - oldaltól függetlenül - fogalmuk sincs arról, hogy mi a kultúra. Nem tudják, mit nevezünk undergroundnak, mi az, ami szakmailag kompetens vagy hagyományőrző. Gőzük sincs egy színház működéséről, hogy abban mit és hogyan játszanak. Fingjuk nincs arról, mi mennyibe kerül.

cikk

Mit szólt a szakma ahhoz, hogy önök rockereket visznek be a színházba?

Nem érdekel, mit szólnak hozzá. Ha nem tetszik nekik, vegyék provokációnak. Az egyik Sas-premierre elhívtam a Quimby két tagját, hogy ők nyissák meg az előadást. Nekem nagyon tetszett, amit csináltak, miközben a nézőtéren volt, aki húzta a száját. Halál boldog lettem tőle, mert hadd bosszantsam már fel őket egy kicsit, hátha kinyílnak.

Mennyire sikerült a Mikroszkópot a saját ízlésének, értékrendjének megfelelően átformálni?

Amire tíz hónap alatt lehetőségünk volt, ahhoz képest maximálisan.

Maradandó lesz ez?

Nem. Ahogy kihúzom a lábam, minden az új főnöktől függ. A poén az, hogy engem azért kárhoztatnak, mert egy csomó mindent megőriztem. Egyes vélemények szerint nem változtattam elég radikálisan, mások azt mondják, túlságosan is. Az idekerülésem utáni első műsort követően vissza kellet lépnem egy kicsit, mégpedig a mulatság felé. Meg is tettem, de egyenes derékkal, úgy, hogy ami színpadra került, azzal semmi baj nem volt. Hiába mondom, mellesleg, mert aki nem járt ide, és nem tudja, mi volt itt az érkezésem előtt, az nem tudja értékelni, ami most van. Mondom ezt úgy, hogy én nagyra becsülöm azt a szakmaiságot, amit Sas József képvisel. Az már más lapra tartozik, hogy ez nem az én színházam.

Minden esztétikai ítélet alapja, hogy mit vállal az illető, és mit teljesít belőle. Amit a Sas József vállal, azt teljesíti. Amit pedig én vállaltam, azt, amennyire lehet, teljesítettem. Amikor az van a színpadon, amit én hoztam létre, vagy az én kútfőmből származott, akkor a színészek másként teljesítenek. Többjükről kiderült, hogy sokkal többet tud, mint amire eddig használták. Ez nem feltétlenül baj, mert 25 évig arról szólt a színház, most meg másról.

Honnan jött az ellenszél leginkább?

A közönség részéről. Volt egy Karinthy-műsorunk, ami nem volt igazán fergeteges, mert nem tudtam odafigyelni rá rendesen, bár a végén igazítottam rajta egy kicsit. Mindegy végül is, Karinthy Frigyes olyan anyagaiból válogattuk össze, amik nagyon ide szólnak. Ült a második sorban egy néző, és az asszisztensem hallotta, hogy megkérdezi: "Ki írta ezt a sok faszságot, a Verebes?" Mondjuk én ezt a sok faszságot Karinthy helyett boldogan vállalom, ha kell. Az is előfordult, hogy az lén kabarémnak tapsoltak éppen, mire valaki beüvöltötte, hogy Sas Józsi.

Aki Sas Józsefre jön be, és akkor most egy tízezres közönségről beszélünk, akik rendszeresen járnak, azok azt mondják, hogy nekik nem kell a Verebes stílusa, ők felhőtlenül akarnak szórakozni. Ez nem baj. Az a baj, hogy akiknek meg mi szólnánk, azok nem tudnak róla, hogy mi itt erőlködünk, mert nincs annyi pénzünk, hogy reklámozzunk, hogy eljussunk hozzájuk. Sajnos a jegyárakkal is van baj, mert nem mindenki tudja kifizetni a 3000 forintot egy-egy előadásért.

Aztán ott vannak azok, akik azt mondják, hogy amíg Sas József itt van, ők a lábukat be nem teszik ide. Kioltjuk egymást, pedig mi jóban vagyunk egymással, tiszteljük egymás munkáját. Ez pont olyan, mintha én a Katona József színházat szeretném, de akkor nem mehetek a Vígbe. A kultúrában jelenleg a vagy-vagy uralkodik az is-is helyett. Én szeretem a Kowalsky meg a Vegát is, de meghallgatom a Dolly Rollt is, csak másra használom.

Ha maradhatott volna, merre ment volna tovább?

Folytattam volna az akusztikus koncertsorozatot, jobban nyitottam volna a képzőművészet felé, rendeztem volna beszélgetős, közéleti esteket is, mindezt párhuzamosan, hogy egyszerre történjenek a dolgok, a máról szóljanak, arról, amiben létezünk, ami otthon vagy az utcán van. Ezért is Kabaré24 a nevünk.

Engem az ember érdekel, az, ami benne van, ami foglalkoztatja, nem a hatalomnak való beszólás. Lesz egy Tabi műsorunk, 1960-as anyagokból raktuk össze. Amint lecsupaszítottunk róla az akkori aktualitásokat, üvölt róla, hogy most, ötven évvel később is megállja a helyét. Az ember ugyanolyan abszurd, groteszk, elvtelen és erőszakos, mint volt.