Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA fél világ odavan a királyi esküvőért
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Óriási felhajtás övezi a jeles eseményt az egész világon, a Guardian információi szerint a Londonba érkező tévés és rádiós újságírók, valamint a munkájukat segítő technikai személyzet létszáma meghaladja a nyolcezer főt is. Az esküvőt csak a brit tévétársaságok stábjai rögzíthetik, a Westminster apátságból jelet a Sky News, az ITN és a BBC továbbíthat csak - a világ összes tévéje tőlük veszi majd át az adást. A BBC szóvivője szerint nem fognak keresni a közvetítésen, a cél a nullszaldó, bár az amerikai CBS szerint az esküvő utáni összefoglalók árát már most lehet tudni, és meglehetősen borsosak.
27 évesen a csúcson
A külföldi tudósítók az apátság előtt és a Buckinhgam palotánál táboroznak majd le, ahová rajtuk kívül 800 000 embert várnak az egyre idegesebb brit szervezők. Még a CNN is 150 fős stábbal tudósít a pár órás eseményről (az előkészületeket leszámítva, de a vendégek bevonulását is figyelembe véve, maga a hivatalos program 3,5 órás lesz), míg a japán földrengésről és annak következményeiről csak ötvenen számoltak be.
A BBC külön erre az alkalomra egy high-tech vezérlőt épített az apátság közelében, egy háromemeletes közvetítőállást pedig a Buckingham palotával szemben húzta fel, és 140 közvetítőkocsival vonulnak fel a főbb helyszínekre (Westminster, a palota, a királyi hintó felvonulásának útvonala, stb). A brit közszolgálati adó 850 fős stábot delegált az eseményre.
A ceremónia tévéközvetítésének főnöke Diccon Ramsay, a brit X-Factor 27 éves színpadmestere lesz, a Westminster apátságban felállított hatvan kamera operatőre az ő utasításainak megfelelően dolgozik majd. Ramsay lesz az, aki jelez Kate Middleton stábjának akkor, amikor minden készen áll, és a menyasszony megindulhat az oltár felé. A hatvan kamerát úgy állítják fel az apátságban, hogy azok egyetlen grimaszról, könnycseppről, meghatott sóhajról se maradjanak le.
35 milliós placc
A fotósok és a tévések már hónapokkal ezelőtt feltérképezték a rendelkezésre álló helyeket, és a legjobb kilátást nyújtó placcokért, ahonnan mondjuk a Buckingham palota erkélyére kilépő királyi családot a legjobban lehet fotózni, komoly alkudozást folyt, akadt olyan is köztük, melyért 120 000 fontot (35 millió forintot) is kifizettek. Az már hetekkel ezelőtt világossá vált, hogy az esküvő iránt leginkább az amerikai, az ausztrál, a japán és a német sajtó érdeklődik, a britek meglepetésre kissé hűvösen állnak hozzá a királyi esküvőhöz: a Reuters felmérése szerint a lakosság 22 százaléka mindenképpen megnézi, 23 százaléka viszont biztos, hogy nem.
A Sky News szerette volna, ha az esküvői szertartást 3D-ben is közvetíthessék, de a királyi kabinetfőnök ezt nem engedélyezte, mert a speciális kamerákat túl nagynak találták, amik rontottak volna sz összképen. A Sky hiába rendezett egy főpróbát egy sussexi templomban, a kabinet hajthatatlan volt. Az esküvőt a hagyományos tévéközvetítés mellett a királyi család hivatalos YouTube-csatornáján is sugározzák majd, a videómegosztó oldal előzetes becslése szerint 400 millió felhasználó kattint majd a közvetítésre. A YouTube tulajdonosa, a Google szerint hatalmas megtiszteltetés, hogy rájuk esett a választás.
Buli van
Az időeltolódás miatt az amerikai nézők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen keleti parti idő szerint hajnal kettőkor kezdődik a közvetítés, és fél hatkor ér véget. New Yorkban és a többi nagyvárosban már hetek óta bulikat szerveznek az esküvő köré, aki nem akarja otthon nézni az eseményt, szabadtéri kivetítőkön is követheti, bár nem mindenki örül annak, hogy az egykori brit gyarmaton ekkor felhajtást kerítenek neki. A Nielsen közelmúltban közzétett felmérésből az derül ki, hogy az amerikai lakosság kétharmada szerint az ottani sajtó túl sokat foglakozik az esküvővel, és csak 8 százalékuk követte a felvezetést szorosan - biztos ők vonulnak majd ki az utcára teával és muffinnal a kezükben.
Ami a magyar tévéket illeti, az m1 11:25-től, az RTL Klub és a Tv2 12:00-től számol be az eseményről. A két kereskedelmi televízió egyébként külön stábot küldött Londonba, és már napok óta rendszeresen beszámolnak az előkészületekről. A Tv2 különösen lelkes, hiszen 15:30-kor meg is ismétli ez egész ceremóniát, a Tényekben pedig a brit nagykövettel fognak beszélgetni. A magyar tévé és rádióműsorról itt írtunk részletesebben.
Az eddigi legnézettebb tévéközvetítések
Becslések szrint legalább kétmilliárd ember, bolygónk lakosságának közel egyharmada követ majd végig vagy részben a királyi esküvőt - ezzel Vilmosék bevonulnak a tévétörténelembe, mert ennél többen csak egy eseményt, Diana hercegnő temetését látták a képernyőn, mióta van televízió. Az eddigi legnézettebb tévés események (a becsült nézőszámok a Nielsentől származnak):
7. John F. Kennedy temetése (1963) - 180 millió néző
6. Az Apollo-11 holdraszállása (1969) - 600 millió
5. Olaszország-Franciaország labdarúgó VB-döntő (2006) - 715 millió
4. Károly herceg és Diana hercegnő esküvője (1981) - 750 millió
3. A pekingi olimpiai játékok megnyitója (2008) - 1 milliárd
3. A chilei bányászok kimentése (2010) - 1 milliárd
1. Diana hercegnő temetése (1997) - 2,5 milliárd