Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az Origo közleménye szerint a két vezető közös megegyezéssel, október elsejével távozik a laptól.
Weyer és Nádori már a kilencvenes évek elején együtt dolgozott a Magyar Narancsban, később a Tilos Rádióban, és 1998-ban alapítói voltak az Origónak is.
Nádori Péter 1990 és 1996 között a Magyar Narancsnál dolgozott szerkesztőként, felelős-szerkesztőként és főszerkesztő-helyettesként, majd a Magyar Narancsban megismert három másik újságíróval, Pohly Ferenccel, Simó Györggyel és Weyer Balázzsal 1997 májusában írt egy tanulmányt a Matáv megrendelésére az internetes tartalomszolgáltatásban rejlő lehetőségekről. Az 1998-ban induló Origónak Nádori volt az első főszerkesztője.
Nádori Péter 1998-tól a Matáv tanácsadója, 2001-től az induló Hvg.hu főszerkesztője lett, majd 2003-tól Krecz és Nádori néven kommunikációs tanácsadói céget alapított Krecz Tiborral közösen. 2006-ban ő alapította a Quart zene portált, amely egy ideig az Index mellékleteként működött, majd 2008-ban, amikor Nádori visszatért az Origóhoz és vezető szerkesztője lett, a Quart is átkerült az Origo portfóliójába.
Weyer Balázs a Magyar Narancs és a Tilos Rádió után fejlesztési vezetőként kezdte a munkájátaz Origónál, majd 2000 óta főszerkesztője a portálnak. Ezt a posztot Nádori Pétertől vette át, emellett ő lett a T-csoport szerkesztett tartalmakért felelős vezetője is. Több egyéb szakmai szervezeti tagsága mellett a Minőségi Újságírásért Alapítvány szakmai zsűrijének, és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnökségének is tagja, míg Nádori az elnöki tisztséget tölti be a legnagyobb portálokat tömörítő szakmai szervezetben.
2010-ben Weyer Balázs az Origo-csoport főszerkesztője lett, ezzel a lap mellett a szolgáltatások, a Postr blogszolgáltatásai vagy a mobilos fejlesztések is az ő hatáskörébe kerültek, míg a kisebb kitérők után 2008-tól ismét az Origónál dolgozó Nádori Péter a hírportál főszerkesztője lett. Akkor Weyer Balázs a változásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy gyakorlatilag csak az egy ideje már így működő munkamegosztást formalizálták a kinevezéssel.
"Nagyra értékelem mindazt, amit a két szakember 14 év alatt az Origóért tett, és különösen köszönöm az elmúlt másfél évet, aktív munkájukat a hírportál megújításában" - kommentálta távozásukat Vaszily Miklós vezérigazgató. Hozzátette: a velük elindult megújulást kívánják folytatni.
Az Index lapszerkesztője, Gazda Albert is a lehetséges utódjelöltek között van, döntés azonban később születik.