Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója az mmonline.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy meglátásuk szerint nem zárta ki az NMHH az adót a 95,3-as frekvenciapályázatból, számításuk szerint a hatóság december 10-e környékén dönthet a pályázatokról.
Felgyorsítják a pert
Az adó ugyanakkor felgyorsítja azt a pert, amit idén januárban indítottak amiatt, hogy az NMHH felülbírálva a korábbi döntést visszavonta nyertes pályázatukat a 92,9-es frekvenciára. A Fővárosi Bíróságon folyó perre - melynek a közeljövőben lesz a tárgyalása -, sürgősségi eljárást kértek, Arató szerint így akár már az NMHH decemberi döntése előtt ítélet születhet.
Mint ismert, a médiahatóság arra hivatkozva érvénytelenítette decemberben a Klubrádió nyertes pályázatát, hogy a törvény szerint egy tulajdonos nem működtethet két rádiót, miközben a Klubrádió már a pályázati anyagában leszögezte, hogyha megkapják a 92,9-et, akkor a 95,3-on befejezik a sugárzást.
A per kimenetelében nem kételkedik a vezérigazgató, mint mondja "ezt a pert nem lehet jogállami keretek között elveszíteni”. Ugyanakkor, ha sem a 92,9-es, sem pedig a 95,3-as frekvenciát nem kapja meg a Klubrádió, akkor feltehetően a neten sugároznak tovább. Legalábbis ez olvasható ki abból a nyilatkozatából, hogy "léteznek ma már olyan technikai megoldások, amelyekkel széles tömegekhez is el lehet juttatni az élő hangot is". Ebben az esetben viszont lehetséges, hogy Arató lemond a posztjáról.
Lekapcsolták dunántúli adóikat
Nemrégiben kiderült, hogy megszűnik a Klubrádió dunántúli hálózata. Az öt helyi frekvencián (Ajka - 88.8 MHz, Balatonfüred - 91.8 MHz, Keszthely - 92.2 MHz, Pápa - 92.7 MHz, Veszprém - 90.6 MHz) 2005 óta szólt a Klubrádió adása, ám hónapok óta csak ideiglenes engedéllyel, mivel a dunántúli hálózat 7+5 éves jogosultsága februárban lejárt, a Médiatanács pedig időben nem tudta újrapályáztatni azokat.
Bár a Klubrádió kérte, a Médiatanács nem egy csomagban, hanem külön hirdeti meg újra a frekvenciákat. Eddig az öt közül az ajkai frekvencia pályáztata jelent meg, melyre a Klubrádió (Radio Jam Zrt.) és a Rádió 1 (Life Essence Kft.) jelentkezett be, döntés még nincs.