Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMédiatanács: provokáció volt a Klubrádió gyenge pályázata
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az NMHH Médiatanácsának sajtótájékoztatóján Kiricsi Karola szóvivő elmondta, egy éve nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a testületre, ennek egyik példája a 95,3 MHz-es frekvencia pályáztatásának ügye.
A Médiatanács szóvivője a héten kihirdetett három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvenciával kapcsolatos döntésről szólva közölte: a Klubrádió, mint minden pályázó ismerte a frekvenciapályázat értékelési szempontjait és az objektív kritériumok alapján adható pontszámokat, tehát vélhetően tudatosan adott be látványosan gyenge pályázati ajánlatot.
A pályázó az objektív pontszámok alapján utolsó volt és ezt már azzal sem tudta behozni, hogy a szubjektív kritériumokra maximális pontot kapott. Kiricsi hozzátette: a médiatanács átlátható, jogszerű és független eljárás során hozott döntést a három budapesti regionális kereskedelmi rádiós frekvencia ügyében, köztük a Klubrádió esetében is.
A szóvivő kifejtette: a május óta tartó pályáztatási eljárás során a legkülönbözőbb hazai és külföldi szervezetek és magánszemélyek igyekeznek nyomást gyakorolni a testületre annak érdekében, hogy a Klubrádió frekvenciát kapjon, vagy testület az esélyegyenlőséget megsértve a rádióra szabja a pályázatot.
"Ennek az ügynek a kapcsán, de utalva az egy éve tartó nyomásgyakorlásra, kijelentem, hogy a médiatanács nem enged semmiféle nyomásgyakorlásnak" - közölte Kiricsi Karola. Mint mondta, Magyarországon, az európai gyakorlathoz hasonlóan a kizárólagos állami tulajdonban álló rádiós frekvenciák hasznosításáról független, autonóm testület, a médiatanács dönt a törvényi előírásoknak megfelelően.
A szóvivő tudatos provokációnak tekintette például azt, hogy a pályázati eljárás során tartott közmeghallgatáson a Klubrádió nulla forintos, illetve kirívóan alacsony médiaszolgáltatási díjat javasolt. Kiricsi Karola visszautasította azt is, hogy a médiatanács elvette volna a frekvenciát a csatornától, mint mondta, " a Médiatanács nem vette el a rádió frekvenciáját, nem tiltotta be, és nem szüntette meg a Klubrádiót".
Az Klubrádió által használt 95,3 MHz frekvenciát a jogszabályoknak megfelelően megpályáztatta, miután azon a 12 évre szóló médiaszolgáltatási jogosultság idén februárba lejárt. Hozzátette: sem a Klubrádiónak, sem más médiaszolgáltatónak nincs frekvenciája, a rádiók azt a sikeres pályázati eljárás után 7 vagy legfeljebb 12 évig használhatják és utána ismét pályázniuk kell. A frekvencia egyetlen esetben sem kerül a médiaszolgáltató tulajdonába.
Elmondta azt is, hogy a médiatanács pénteken kézbesítette határozatát az érintetteknek, ők a kézhezvételtől számított 15 napon belül kérhetnek felülvizsgálatot jogi eljárásban a Fővárosi Ítélőtáblától.
A szóvivő a nyertes Autórádió Kft.-re vonatkozó kérdésre azt mondta: a szerződéskötésig a törvény szerint a pályázatban szereplő adatokra vonatkozóan nem adhat információt harmadik személyeknek, ugyanis azt a törvény kizárja. Hozzátette: a testület a szerződéskötést követően hozza nyilvánosságra a határozatokat, annak azonban hogy a pályázó maga hozza nyilvánosságra pályázati ajánlatát, annak nincs jogi akadálya.
Azzal kapcsolatban, hogy mennyiben volt látványosan gyenge a Klubrádió pályázata, Kiricsi Karola azt felelte: a csatorna nagyon alacsony díjajánlatot tett, miközben a nyertes pályázó 30-40 százalékkal többet ajánlott a kikiáltási árnál.