Nyereséges volt tavaly a Népszabadság
A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó, mondta szerdán újságíróknak a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója, Mihók Attila a Népszabadság Zrt.-nek a Szabad Sajtó Alapítvány tulajdonában lévő 27 százalékos tulajdonrészének megvételéről.
A Népszabadság árbevétele 2011-ben is csökkent, ám a megelőző évnél kisebb mértékben. Korábban a veszteséget a napi működés okozta, tavaly pedig az elbocsátások és a főszerkesztőváltás miatti egyszeri tételekből fakadt. Az év végére azonban két hónapban is nyereséget produkált a napilap. Mihók Attila közölte azt is: a jelenleg megbízott főszerkesztővel működő szerkesztőség élére a felvásárlást követően kerülhet végleges vezető. A szerkesztőség várhatóan júniusban, legkésőbb júliusban költözhet a Bécsi úti irodából a Ringier VIII. kerületi székházába.
Az igazgató lehetségesnek tartotta, hogy az elmúlt években többszöri elbocsátáson átesett szerkesztőségben a bevételek függvényében további létszámcsökkentést hajtsanak végre a jövőben, közölte ugyanakkor, hogy a lapnál dolgozók létszáma és a költségek már összehasonlítható mértékűek a kiadó többi napilapjával. A jövőben egy irodaházban dolgozó szerkesztőségek közötti együttműködésről szólva azt mondta: az online területen már jelenleg is létezik ilyen jellegű közös munka az portfólióba tartozó lapok között, a jövőben azonban főleg a tematikus mellékleteknél, a női magazinoknál lát erre lehetőséget.
A Ringier Kiadó Magyarország egyik legnagyobb lapkiadójaként 1993 óta van jelen a magyar piacon. Megjelenteti Magyarország legnagyobb napilapját, a Blikket, valamint az egyetlen sportnapilapot, a Nemzeti Sportot. A napilapok mellett több magazin, könyv, valamint internetes portálok tartozik a portfóliójába.
A Népszabadság Rt. 1990-ben alakult meg a Bertelsmann-csoport részvételével, miután a rendszerváltozást követően, 1990 márciusában az állampárt jogutódja lemondott a Népszabadság tulajdonjogáról, és az új lapgazda az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány lett. A svájci Ringier Kiadó 2001 novemberében szerzett 49,9 százalékos részesedést a Népszabadságban, megvásárolva a Bertelsmann tulajdonrészét, majd 2005. április 27-én megszerezte a többségi tulajdonrészt. Jelenleg a részvények több mint 70 százalékát birtokolja.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
1 perce
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
40 perce
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
1 órája
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
8 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
5 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50