Tarolt a Csillag születik

2012.04.24. 14:56
Az RTL Klub tehetségkutató műsorának szombati adását 1 millió 857 ezren nézték, amivel a Csillag Születik a teljes népességben és a fiatal korosztályban is a legnépszerűbb műsor volt. A TV2-n futó Megasztárt ezzel szemben csak egymillióan nézték, és ezzel csak a Top37. helyet sikerült megszereznie.

A múlt héten a tévét nézők átlagosan 39,6 százaléka választotta a teljes népesség körében a Csillag Születik első élő adását, ami 1 millió 857 ezer nézőt hozott az RTL Klubnak.

Míg a tehetségkutató műsor az első fél órájában mindössze 34,1 százalékos közönségaránnyal futott, addig kilenckor már 41, fél tízkor pedig már 44,2 százalékot ért el, ami arra utal, hogy sokan kapcsoltak át a hajrára a TV2-n futó Queen Sized - Tömör gyönyör című vígjátékról (10,7-ről 8,8-ra csökkent), de még az m1-n ment Muriel esküvőjéről is (7,2-6,4). A reklámozóknak legfontosabb korosztályban is aratott a Csillag Születik, szintén az első helyen végzett 647 ezer nézővel és 36,9 százalékos közönségaránnyal.

A legnagyobb nézettséget elért Top50-es lista első nyolc helyét is az RTL Klub foglalja el a teljes népesség körében, amibe beleért még hagyományosan a Barátok közt minden hétköznap esti epizódja, és két Fókusz is. A fiataloknál szintén jól teljesített a csatorna, ott az első tíz helyet szerezték meg, amibe belefért még a Holnapután című sci-fi és A Mentalista című sorozat egy epizódja is.

Nyolcszázezer nézőnyi különbség

A teljes népesség körében a Top9-22. helyet viszont nagyrészt a TV2 szerezte meg, köztük jónéhány Jóban Rosszban résszel, a szappanopera legjobb helyezést elérő epizódját 1 millió 286 ezren látták. De ott van a listán a Tények és a Napló is, mely utóbbit 1 millió 231 ezren néztek.

A 18-49-es korosztályban azonban már lejjebb csúsztak, mivel csak a 13. helyen találunk először TV2-s produkciót a legnézettebb műsorok listáján, de innentől egy kivétellel (Dr. Csont - RTL Klub) uralja a mezőnyt egészen a Top21-es helyezésig a Jóban Rosszbannal, a Távkapcs című Adam Sandler vígjátékkal és a Bajnokok Ligája keddi meccsévfel.

A TV2-nél annak viszont biztosan nem örülnek, hogy a Megasztárnak az idő előrehaladtával sem sikerül új nézőket szereznie, a múlt héten mindössze a Top37. helyre jutott fel 1 millió 33 ezer nézővel, ami azt jelenti, hogy ugyan fölényesen nyeri a péntek estéket, de stabilizálódott a közönsége száma. A TV2 tehetségkutatója a 18-49-es korosztályban egy kicsit jobban szerepelt, ott a 27. helyet sikerült megszereznie 25,8 százalékos közönségaránnyal.

A közmédia mindössze egy produkcióval képviselteti magát a két toplistán, a Forma-1 közvetítése a 18-49-es korosztályban 450 ezer nézőt és 41,8 százalékos közönségarányt ért el vasárnap kora délután, ugyanakkor a teljes népesség körében nem aratott akkora sikert, hogy feljusson a Top50-es listára.

A 18-49-es főműsoridős közönségarány tekintetében az m1 szintén nem szerepelt jól a múlt héten, 4,6 százalékos arányát felülmúlta a Viasat3 (4,9), a Film+ (5) és a Cool TV (6,2) is. Az első helyen az RTL Klub végzett 25,3 százalékkal, amit a TV2 19,2 százalékos közönségaránya követett. Az idei év 113 napjából 105-öt az RTL Klub nyert meg, míg a TV2 csak 8-at, az m1 pedig egyet sem.



  • Hírek
  • Bankszámla