A Forma-1 után a tévé jön Monte Carlóban

Befejeződött az 52. Monte-Carlo-i tévéfesztivál, kiosztották az Arany Nimfákat, amiket azok kaptak, akiket előre lehetett sejteni. A Trónok harca vagy a Modern család sikere persze nem meglepő, a fesztiválra a legtöbb sztár az USA-ból érkezett, bár a két nagy nyertes egyike sem képviseltette magát idén. Voltak helyettük azért ismert arcok, és nekünk is sikerült pár jól sikerült interjút összehozni, ezeket hamarosan a comment:com-on lehet majd olvasni.

A vörös szőnyeggel kezdődött minden

Az Index is képviseltette magát a vörös szőnyegen az első napon, az akkreditációs központhoz ugyanis továbbra sem nyitottak meg egy oldalajtót sem, így a fotósok és autogramgyűjtők gyűrűjében kellett megközelíteni a Grimaldi fórumot. A megjelenésünk a fotósoknak ugyan hatalmas csalódás volt, de mi azért kihúztuk egy kicsit magunkat. Ez a fesztivál az egyik legjobban szervezett ilyen esemény, ezt nem lehet elégszer elmesélni, 300 újságíró, fotós és tévéstáb vesz részt rajta, a színészek, producerek és egyéb tévés szakemberek száma pedig 200-nál is több.

Azt azért halkan jegyezzük meg, hogy ezt a fesztivált leginkább azok tartják rendkívülinek, akik szervezik, mert Monacóban a kaszinó előtt elhelyezett bazinagy Arany Nimfa-replikán kívül csak pár plakát jelzi, hogy itt valami fontos történik. Valahol ez persze érthető, a turisztikai hivatalban látott eseménynaptár tanúsága szerint szinte minden héten van itt valami esemény, Forma-1, úszóverseny vagy órakiállítás, aki pedig sztárokat akar látni, csak végigsétál a városon, tuti belefut valami ismert arcba.

A tévés világ központjának számító Hollywood is csak szőrmentén foglalkozik az eseménnyel, a nagy amerikai lapok közül a Hollywod Reporter képviselteti magát és találkoztunk a TvLine egyik bloggerével is, de nagyjából ennyi, az újságírók nagy többsége francia, spanyol vagy brit. A stúdiók már egy fokkal komolyabban veszik az eseményt, amit egyfajta vásárnak is tekintenek, hiszen számos európai tévé vezetője is itt van Monacóban, lehet üzleteket kötni és az új sorozatokat tukmálni. A fesztivál idei főszponzora a Dick Wolf Films, az Esküdt ellenségek-franchise atyjának saját cége, ő például a Chicago Fire című új sorozatát igyekszik eladni lelkesen.

Színészek és producerek

A promócióhoz kellenek ismert arcok is, a CBS, a Disney, a Warner vagy a Sony (és még több, kisebb stúdió) azokat a sorozatszereplőket parancsolta le a francia Riviérára, akik a még bemutatás előtt álló, vagy éppen jól futó sorozataikban szerepelnek. Általánosan jellemző az európai piacra, hogy egy évaddal lemaradva vetítik az amerikai sorozatokat, például nálunk még nem ért véget a Született feleségek, így Eva Longoria megjelenése eseménynek számít - ő az USA-ban már a következő projektjeit promótálja, itt még Gaby Solisként parádézik. A Disney elhozta még a Castle főszereplőjét, Nathan Filliont is, neki mi különösen örülünk, mert a Firefly című scifi-sorozata az egyik nagy kedvencünk.

A többi résztvevő közül a legérdekesebbek a producerek, Howard Gordon (Homeland, 24), Josh Schwartz (Narancsvidék, Gossip Girl) vagy Dick Wolf workshopokat is vezet majd, amik főleg a televíziózás jövőjéről szólnak, ezekre sajnos a sajtó képviselői nem ülhetnek be, pedig sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint arról beszélgetni Rocky Carroll színésszel, hogy milyen a hangulat az NCIS forgatásán. A tévés piac ugyanis folyamatosan változik, olyan cégek is szeletet akarnak az évi négymilliárd dolláros reklámtortából, mint a Microsoft vagy az online könyvesboltnak indult Amazon.com, nagyon izgalmas kérdés, hogy erre a nézettségüket folyamatosan és rohamléptekben vesztő nagy network tévék hogyan tudnak majd reagálni.

Érdekes, de a tévéfesztiválokon ismeretlen az a rendkívül kicsinyes húzás, ami például Cannes-ban alaposan megkeseríti az újságírók életet. Azaz, hogy a nagyobb sztárok, vagy annak tartott színészek (Robert Pattinson, most rád nézünk mereven) csak pénzért nyilatkoznak a sajtónak. Brad Pitt 1200 euróba, Pattinson 600-ba kerül, ezért az ember kap 5, jó esetben 6 percet, és örüljön neki. Monte Carlóban ezzel szemben egy nagyszerű online felület várja az újságírót, amin szépen bejelöli, kivel szeretne interjúzni, aztán a  szervezők elkészítik a beosztását, és már csak annyi dolga van, hogy kitalálja, mivel fárassza le Ted Dansont vagy Nathan Filliont.

Interjúk, futószalagon

A négy napos fesztivál, legalábbis a sajtós része olyan, mint egy gyár, sok futószalaggal. Az újságírók folyamatosan érkeznek a Grimaldi Forum nevű konferenciaközpont központi termébe, ahol alkalmi válaszfalakkal kerítenek el egy-egy kisebb lyukat a színészeknek és producereknek, az ember bemegy, ledarálja az öt percét, felteszi azokat a kérdéseket, amiket mindenki (mert persze minden újságíró olyat akar kérdezni, amilyet még senki, így ez elég kontraproduktív), a sztár pedig elmondja, hogy milyen nagyszerű írókkal, színészekkel és fővilágosítókkal dolgozik együtt, és nem, soha nem volt még ilyen jó dolga.

A kevés kivétel között volt Diane Neal, az Esküdt ellenségek: meggyalázott áldozatok (Law&Order SVU) egyik szereplője, aki meglepően őszintén beszélt arról, milyen személytelen és embertelen a sorozatvilág, ő például éppen a sminkben ült, és egy pletykalap címlapjáról tudta meg, hogy kiírták a sorozatból. Xander Berkeley-vel 36 percen át beszélgethettem másodmagammal, mert a sajtósa vagy elfelejtkezett rólunk, vagy látta, milyen jól elvan velünk a 24-ben George Mason karakterét alakító színész, és nem akarta félbeszakítani a beszélgetést. Jól tette, a színészről sok érdekes dolgot sikerült megtudni, például azt, hogy független filmekben a mai napig dolgozik sminkesként és díszlettervezőként is.

Van, aki egyenlőbb

Érdekes volt Bill Prady-t, a The Big Bang Therory producerét hallgatni arról, miért nem divat már az élő közönség előtt felvett szituációs komédia, Mayim Bialikot, a sorozat egyik szereplőjét pedig arról is faggathattam, milyen érzés valódi zseniként mikrobiológus geeket alakítani a tévében. Ted Danson és Nathan Fillion sokkal viccesebb volt, mint vártuk, de a Southland (Terepen) című sorozat szereplőire vagy a Hawaii Five-0 egyik színészére, Michelle Borth-ra szinte senki nem volt kíváncsi. A legnagyobb érdeklődés Eva Longoriát övezte, őt csak a sajtótájékoztatón láttunk, mert a Disney nem igazán osztogat interjúkat a keleti régiónak olyan színésznővel, akinek ilyen drága az ideje.

A fesztivál szervezettsége mellé azért azt is megjegyeznénk, hogy érdekes módon Monte-Carlóban még mindig a nyomtatott sajtó a király. Amikor szerettünk volna egy kicsivel több időt kicsikarni az egyik színésszel, mert nem akartunk úgy járni, mint tavaly, amikor Felicity Huffman, a Született feleségek egyik szereplője mindössze két kérdésünkre tudott válaszolni mielőtt jelezte volna a Disney embere, hogy ennyi volt, akkor azt a választ kaptuk, hogy az online sajtónak ennyi jár. Az erősorrendben a tévések állnak az első helyen, őket követik a nyomtatott sajtó képviselői, és nekünk, online újságíróknak csak a maradék jut.

Válság van, babám!

Kaját viszont nekünk is adtak, pont úgy, mint tavaly és tavalyelőtt, de ennek ellenére a gazdasági válság szele jól láthatóan Monacót is elérte. Ennek első jele, hogy tavaly két állófogadásra és a záróbankettre is meghívták sajtósokat, idén viszont már egy ilyen bilétát sem kaptunk. Jó, nem nagy tragédia, a félrészegen színészekkel smúzoló és “híres ember és én” tematikájú fotókat erőltető kollégáktól eleve kiráz minket a hideg. Ami sokkal inkább húsba vágóbb, az a tömegközlekedési tarifák emelkedése, a tavaly még csak egy eurós buszjegy idén duplájára emelkedett, igaz, elővételben csak 1,50 az ára, már ha működnének a buszmegállókban elhelyezett automaták. Lehet, a BKV tervezte ezt a rendszert is.

A fesztivált egyébként két héttel a monacói F1-nagydíj után rendezték, az utcákat néhol még most is azok a kerítések és acélhálók szegélyezik, amik az autóversenyzőket akadályozzák meg abban, hogy lebontsák a házakat egy szarul sikerült kanyarbevétel után. A híres kaszinó előtt (tavaly 10, idén 20 eurót buktunk a legegyszerűbb, “most biztos piros lesz” módszerrel) is ott éktelenkedik a mobillelátó, amiről a versenyt figyelték a nézők, a városka utcáiról pedig gumimaradványokat lehet felkapargatni. Már ha ügyes az ember és nem fél a bolgár rendszámos Maseratiktól, mert azokból hármat is láttunk egy nap alatt.

Arany Nimfák

A bulik és sajtókonferenciák mellett persze zajlott egy versengés is, mégpedig az Arany Nimfa nevű szoborért, amiből mi is vittünk már el párat, tavaly Osvárt Andrea volt a legjobb színésznő, a Jadviga párnáját pedig annak idején a legjobb tévéfilmnek választották. Idén nemigen fenyegetett minket ez a veszély, a magyar televíziózást képviselő Hacktion a rendkívül erős mezőnyben nem túl sok eséllyel indult a legjobb drámai sorozat címéért, amit a várakozásoknak megfelelően a Trónok harca nyert meg. Diadalmaskodott a szintén amerikai Modern család című vígjáték is, a legjobb tévéfilm viszont egy német alkotás, Az utolsó szép nap című dráma lett.

A színészek között idén Emily Watson kapott  szobrot az Appropriate Adult című brit minisorozatban nyújtott alakításáért, de díjazták Woody Harrelsont is, ő az HBO Game Change című filmjében volt mellékszereplő. A közönségdíjat a Helyszínelők kapta, zsinórban negyedjére, ha jól számoljuk. Ez a díj annak a sorozatnak jár amit a világion a legtöbben néznek, márpedig a Las Vegasban játszódó első szériára még mindig 63 millió néző kíváncsi világszerte.