Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA foci Eb-t úgy tűnik a fiatalok jobban követik, hiszen az ő korosztályukban a Top15-ből 7 helyet is elvitt egy-egy meccs, míg a teljes népesség körében ez csak két esetben történt meg.
Utóbbiaknál a legtöbb nézőt a szerdai német-holland meccs ért el (11. hely, 1 millió 67 ezer), a fiataloknál pedig a csütörtöki spanyol-ír (3. hely 487 ezer). De a focimeccsek jót tettek a fél nyolcas Híradónak is, ami több esti kiadásával is bekerült a Top50-be, mindkét mérés esetében.
Arról nem is beszélve, hogy a foci Eb-nek köszönhetően megugrott a közmédia főműsoridős közönségaránya is, ami az utóbbi időben 4-5 százalék körül mozgott, a múlt héten pedig már átlagosan 24,2 százalék volt. A 2. helyen az RTL Klub (19,4), a 3. helyen a TV2 (15,5), majd sorrendben a Cool (4,9), a Film+ (3,6) és a Viasat3 (3,5) végzett.
Ettől függetlenül természetesen a legnézettebb műsor továbbra is a Barátok közt, ami a teljes népességet tekintve elvitte az első öt helyet, aztán a Tények két kiadása és a Jóban Rosszban három epizódja birtokolja a lista első tíz helyét. A Top10-be 18-49-ben a Barátok közt két része és az öt focimeccsen kívül még belefért a Dr. Csont aktuális epizódja is.