Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegszűnik az Új Magyar Szó
A kolozsvári Krónika napilap úgy tudja, hogy az Új Magyar Szót megjelentető Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a további kiadáshoz szükséges forrásokat.
Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Megjegyezte: a lap anyagi helyzete valóban nehéz, de mint mondta, reméli, hogy "azért nem szűnik meg".
Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki. Várhatóan júliusban foglalja el állomáshelyét. Salamon a Krónikának elmondta: már csak néhány napig vezeti a szerkesztőséget, és a stratégiai döntésekbe nem vonják már be a tulajdonosi jogok gyakorlói. Az általa megjelölt illetékes, a Scripta Kiadó többségi részvénycsomagját birtokló Free Press Alapítvány elnöke nem kívánt nyilatkozni a Krónikának. Mint mondta, kinevezése még nem hivatalos.
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódaként. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki - saját közlése szerint - több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét.
A Krónika 2011 decemberében azt írta, hogy Salamon Márton László megbízott felelős szerkesztő Moldován József államtitkár tanácsadójaként a távközlési és informatikai minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami tisztségviselőként kapja fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarához tartozó alkalmazottak többségét.