Meghalt egy japán újságíró Szíriában
Mika Jamamoto, a független Japan Press hírügynökség munkatársa Aleppó környékén halt meg. Jamamoto és munkatársa, Szato Kazukata a lázadó Szabad Szír Hadsereg (FSA) csapataival utazott, amikor a kormányerők megtámadták őket. A riporter súlyos sérüléseket szerzett, majd kórházba szállították. Halálát egy nyakát ért lövés okozta.
Feltehetően kormánykatonák végeztek vele: egy terepszínű ruhát viselő csoport közelítette meg őket 20-30 méterre, és vaktában lövöldözni kezdtek.
A japán külügyminisztérium szóvivője szerint az elhunyt nő holttestét egy kollégája azonosította. Jamamoto testét a támadás óta már Törökországba szállították.
A 45 éves Mika Jamamoto díjnyertes újságíró volt. 1995-ben lett a Japan Press munkatársa. Több mint 15 éven át tudósított válságövezetekből, dolgozott Afganisztánban, Irakban és Ugandában is.
A szíriai harcoknak már több újságíró is áldozatául esett. Februárban a Sunday Times egyik riportere, Marie Colvin és egy francia fotós, Rémi Ochlik vesztette életét Homszban. Korábban a francia tévés tudósítót, Gilles Jacquiert ölték meg szintén Homszban. Az ENSZ szerint a szíriai konfliktusban eddig 18 000 ember vesztette életét, és legalább 170 000 hagyták el az országot.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.