Hamis Chávez-fotó miatt vonták vissza az El País-t

2013.01.24. 13:52
Bevonta csütörtöki lapszámát az El País című spanyol napilap, miután kiderült, nem volt valódi az a fénykép, amelyet a jelenleg kubai gyógykezelésen részt vevő rákbeteg venezuelai elnökről közölt - írta honlapján a baloldali újság.

Az El País címlapján megjelent fotó, amelyet a Gtres Online hírügynökség bocsátott a lap rendelkezésére, az újság internetes oldalára is felkerült: rajta egy kórházi ágyban fekvő - mint utóbb kiderült -, Hugo Chávezre kísértetiesen hasonlító intubált férfi látható.

A spanyol újság honlapján közölte, az után döntöttek a csütörtök hajnalban megjelent lapszám terjesztésének leállításáról és új kiadás nyomásáról, hogy független módon nem tudták hitelesíteni azt, mikor, hol és milyen körülmények között készült a - Gtres Online szerint a venezuelai államfőt mutató - felvétel.

Az El País szerkesztősége közleményében azt írta: az eset miatt nem biztos, hogy minden hazai és külföldi újságárusnál elérhető lesz a lap nyomtatott változata. Az újság elnézést kért olvasóitól, és mint írta, vizsgálatot indít a fénykép hitelesítésével kapcsolatban elkövetett hibák felderítésére.

Ernesto Villegas venezuelai tájékoztatási miniszter csütörtökön Twitter-bejegyzésében közölte: a fényképet a YouTube videomegosztó portálról szedték le, és az nem Chávezről készült.

Hugó Chávezt daganatos megbetegedése miatt decemberben műtötték meg Kubában, ahonnan még nem tért haza. Egészségi állapotáról hivatalos forrásból nem sokat tudni, így az hetek óta találgatások tárgya Venezuelában és a többi latin-amerikai országban egyaránt.