Egymillióan nézték A Dalt

2013.02.26. 16:08
Egyre jobban teljesít az m1 Eurovíziós Dalfesztiválra válogató műsora, A Dal. A szombati esti középdöntőt már több mint egymillióan nézték, ráadásul felhúzta a Híradó és a Telesport nézettségét is, így már három köztévés műsor is szerepel a Top50-ben.

A teljes népesség körében 1 millió 28 ezren nézték A Dal szombati adását, de a vasárnapi kiadás is több mint 907 ezer embert érdekelt.

Kállay-Saunders lenyomta a Pókembert

Az Eurovíziós Dalfesztiválra válogató műsor ráadásul felhúzta a szombati Híradó (975 ezer) és a Telesport (931 ezer néző) nézettségét is, így a múlt héten már három köztévés produkció is szerepelt a Top50-es listán (Top36., 41. és 48. helyen). A Dal a 4 évesnél idősebbek körében az első fél óráját leszámítva megverte a TV2-n futó Pókember 3-at és az RTL Klubon adott Mackótestvért és a Féktelenül 2-t is.

A Dal a fiatalokat is kezdi érdekelni, a szombati válogatót már 289 ezren nézték (eddig a legtöbb nézője 273 ezer néző volt). És bár 14,3 -as közönségarányával nem jutott fel a Top50-be, este 9-10 között megnyerte ezt az idősávot is (egy fél órán azonban az azonos eredmény miatt osztoznia kell a TV2 filmjével).

A vasárnap már nem volt ekkora siker, Radics Gigi és Vastag Tamás továbbjutása a teljes népességben már csak 907 ezer embert érdekelt, de 19,10 százalékos közönségarányával így is megverte az RTL Klubos Nászfrászt és a TV2-s Rumlis vakáció című filmet. A fiataloknál ezt az estét a TV2 filmjei nyerték, bár este 9 és fél 10, illetve 10 és fél 11 között az m1 dalválasztója nyerte a sávot.

Amatőrök az amatőrök ellen

A múlt hét izgalmát az Éjjel-nappal Budapest átpozicionálása jelentette a kereskedelmi csatornáknál. Az egy lakásban élő bulizó fiatalok ugyanis az első héten nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (15,5-21,7 százalékos közönségarány), ezért az RTL Klub későbbre tolta a konstruált realityt, ami meg is tette a hatását.

A második héten az Éjjel-nappal Budapest már bevergődte magát a Top15-be, a fiataloknál a legnézettebb adása a múlt szerdai volt, amit 430 ezren követtek (22,9 százalékos közönségarány). Ráadásul le is tolta az eddigi nyertes Családi titkok nevű dokurealityt is, amit így csak a Top20. helytől lefelé találunk meg.

A verseny viszont még nem ért véget, ugyanis a TV2 is lépett egyet, a Bűnök és szerelmére belépő 40 milliós játszmát a Fókusszal szemben indította el, így a Családi titkok ettől a héttől ismét VV Anikóval és lakótársaival megy szembe.