Kiadja a KIM a honosítottak számát

2013.04.24. 12:55
Megszűnt a hvg.hu kontra Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) per, miután a felek megegyeztek a kiadandó közérdekű adatok köréről.

A hvg.hu januárban fordult a KIM-hez azzal, hogy a kedvezményes honosítás lehetőségének 2011-es bevezetése óta mely országokból hányan kérték és kapták meg a magyar állampolgárságot, illetve hány kérelmezőt és milyen okból utasítottak el. A tárca azzal utasította el a közérdekű adatkérést, hogy a kért adatok előkészítés alatt álló kormánydöntés megalapozását szolgálják, ezért nem nyilvánosak.

A hvg.hu szerkesztősége azonban úgy ítélte meg, hogy a kért statisztika nem döntés megalapozását szolgáló adat, hanem egy közhatalmi döntés végrehajtásáról szóló információ, személyes adatokat nem tartalmaz, ezért közérdekűnek minősül.

A hírportál újságírója - akit a Társaság a Szabadságjogokért képviselt - ezután fordult a Fővárosi Törvényszékhez. Ott a szerdai első tárgyaláson megegyezés született a felek között, e szerint a tárca átadja országonkénti bontásban a kedvezményesen honosítottak, illetve az elutasított kérelmek számát. Ugyanakkor a felperes elfogadta, hogy az elutasítások indokáról a tárcától nem kap tájékoztatást, miután az állampolgársági kérelmekről a köztársasági elnök dönt, indoklás nélkül.

Márciusban a parlament előtt volt Potápi Árpád fideszes képviselő utóbb visszavont törvénymódosító javaslata. Az előterjesztés szerint meg lehetett volna tagadni a kérelmezők állampolgárság szerinti megoszlására, illetve a kérelmek benyújtásának helyére vonatkozó adatkéréseket, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket, illetve a zavartalan külügyi kapcsolatok fenntartásához fűződő külpolitikai érdeket sértette vagy veszélyeztette volna. A javaslat indoklása szerint a kérelmezők biztonsága és a diplomáciai kapcsolatok védelme adott volna lehetőséget az adatok eltitkolására.

2011 januárja óta az egyszerűsített szabályok alapján több százezer külhoni magyar nyújtott be honosítási kérelmet és tett állampolgársági esküt. Az ellenzéki pártok azért bírálták az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok titkosítását, mert úgy vélték, hogy ennek következtében a jövő évi választásokon egy olyan állampolgári csoport is szavazhat, amelyiknek méretéről, eloszlásáról semmit sem lehet tudni, és így kétségessé válhat a választás tisztasága.