Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Nem kell, nem is lesz minőségi tévéműsor

2013.05.10. 13:04 Módosítva: 2013.05.10. 15:11
Ömlik a bulvármocsok a híradókból, és sehol sem találni egy jó politikai vitaműsort. Még a közmédia sem ad teret a társadalmi párbeszédnek, pedig igény az lenne rá. Legalábbis a Mérték Médiaelemző szerint. Mások nem így látják.

Nyílt, társadalmi párbeszéd, széleskörű nyilvánosság – ez a Mérték Médiaelemző célja az új fórumsorozattal, amit kedden indított. A médiaszabályozást, a médiapolitikát akarják formálni, a törvényhozót motiválni, aztán mint később kiderült, a tévénézőket is. Sok más mellett azt akarják, hogy minőségi műsorok fussanak, értelmes ellenfelek csapjanak össze nyilvánosan, a társadalom szempontjából fontos kérdésekben. Vagy legalább a híradók informatívak legyenek, és ne csak az újszülött panda és az elefántpopuláció tekintetében. Csakhogy az embereket állítólag ez érdekli.

Ijesztő

A Republikon Intézet korábbi kutatása szerint egy átlagos híradó több mint felét teszik ki a bulvárhírek, közel negyedét a bűnügyi beszámolók, míg csupán 12 százalék szól politikáról, 10 százalék közéletről, és alig 4 százalék a gazdaságról. A Nyilvánosság Klub elemzésében a közszolgálti csatornák bulvárosodásáról írt: az elmúlt évek során 30 százalékkal csökkent a komoly hírek aránya. Az NMHH 2011-es felmérése szerint a Tv2-n találkozhattunk legtöbbször fizikai erőszakkal, és itt esett a legtöbb szó a balesetekről is. Ezek közé már az is beleszámított, ha két férfi összeverekedett egy kályha miatt. A témában természetesen a Mérték is kutatott, hasonló eredményre jutott.

A magyar társadalom alapvető problémája a párbeszéd-képtelenség; a média ezen nem tud önmagában változtatni, de segíthet a feloldásban – mondta kedden Polyák Gábor a Corvin Áruház harmadik emeletén, néhány idősebb, többnyire volt médiamunkásokból álló csoport előtt. A jogász szerint a közszolgálati média lehetne a valódi párbeszéd színtere, „hiszen széles közönséget ér el”. Páran visszaköpték a pogácsát, de Polyák szerencsére pontosított: széles közönséget érne el, ha a médiafogyasztók majdnem 70 százaléka nem a TV2-RTL tengelyről, vagy a megyei lapokból tájékozódna. Szerintük az online média leghamarabb 30 év múlva válthatja meg a világot, és különben is, a párbeszédben fontos, hogy a megszólalók vállalják arcukat, nevüket, úgyhogy az nem alternatíva.

Zombilázadás helyett marad a holtpont

A politikai rendszerek határozzák meg a médiarendszereket, és nem fordítva, ezért a nyugat-európai gyakorlat adoptálása Kelet-Európában nem szokott beválni – Észtország a kivétel. Bajomi-Lázár Péter szerint a média gyarmatosítása a legfőbb oka annak, hogy Kelet-Európában nem jellemző a tartalmi sokszínűség, vagyis ugyanaz a semmi ömlik minden csatornán. Tapasztalatai szerint azok a pártok a fő terület- és médiafoglalók, amelyeknek karizmatikus vezetője van, ahol a miniszterelnök mondja ki az utolsó szót az egyes ügyekben, ahol egy párt irányít. A széksorokban senki sem tett úgy, mintha nem tudná, miről beszél. „A Horn kormány tehát több szabadságot adott a médiának, mint a jelenlegi Orbán-kormány...”

A kivetítő előtt György Bence, a TV2 hírigazgatója, mint magánember szólalt fel. Persze ettől még nem volt meglepő, hogy a kereskedelmi média ázsióját próbálta menteni – az annál inkább, hogy legtöbben mellé álltak. Szerinte ugyan nem magyaráz meg mindent, de sokat számít, hogy korábban színvonalasabb műsorok készültek a TV2-ben, hiszen erre megvoltak az anyagi lehetőségek. „Nagyon nehéz minőséget csinálni ilyen kevés pénzből.”

Polyák erre teljes kilátástalanságot vizionált, én pedig már egy tévé által vezérelt zombilázadás válságszelét is megéreztem a nyitott ablak mellett. Megnyugtatott: sem a médiapiac, sem a közönség, valójában a Mértéken kívül senki sem érez magában elég indíttatást ahhoz, hogy kimozdítsa a holtpontról a helyzetet. „Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy képesek leszünk valaha másként gondolkodni Magyarországon, pedig a politikai kultúra csak úgy tud megváltozni, hogy az egyes alrendszerekből érkezik nyomás.”

A népet kellene lecserélni

Az éppen lenyugvó nap miatt homályos teremben akkor hágott nem túl magas tetőfokára a hangulat, amikor minden beszélő félreértett minden másik beszélőt. Bajomi-Lázár Polyáknak kérdezett vissza: mi az, amit tenni kell? A közönség gyakoroljon nyomást? A médiaelemző mintha az est rendezőjének rezonőreként mondta volna ki a végső igazságot: „autoriter, illiberális megközelítés ez a gyámkodó attitűd”, és még ha egy szűk elit örülne is a minőségi hírműsoroknak, a tévé előtt söröző közönség legfeljebb böfögne rá. Polyák passzal hárított: a médiapolitika úgysem képes változtatni, a népet meg senki sem fogja lecserélni.

A szintén mértékes Navratil Szonja itt szállt be a senki nem ért semmit játékba – ő György Bencének szólt vissza. Szerinte a benne élő jogász és szociológus vitába keveredett. György segített, és mindenkit nyugtatni próbált azzal, hogy leszögezte: semmiféle nyomást nem érez arra, hogy igényesebb, minőségi műsorokat készítsen. „Van bennünk igény, hogy minél büszkébben ülhessünk le egy híradó után, de a minőség iránti igény, nyomás, csak felőletek érkezik.” A mértékesek szája egyként biggyedt le.

Az állam meg maradjon otthon

Utolsó mentsvárként a napirend következő pontja, a „mennyire van szükség állami szabályozásra?” kérdés vetődött fel, vagyis hogy nyolcvan oldal legyen egy médiatörvény vagy nyolc? „Mindannyian látjuk, hogy 2010 óta a jogalkotás egyre inkább szabályozni akar minden élethelyzetet” – mondta Polyák, aki a Mérték facebookos gyorskutatásának eredményeiről is beszámolt. Abból az derült ki, hogy követőik nyolcvan százaléka szerint az államnak „otthon kell maradnia”, ha médiaszabályozásról van szó.

Persze ezzel a TV2-s is egyet tudott érteni: a kiskorúak védelme és a katasztrófavédelem, meg némi nemzetbiztonsági együttműködés szerinte elképzelhető, de a napi működésbe ne szóljon bele kivülálló. „Az állam a minőségre úgysem tud hatással lenni, semmi nincs, ami indokolja a beavatkozását.” Bajomi meg egyenesen arról beszélt: meg kellene indokolni a szabályozás létét, hiszen sok országban egyáltalán nincsenek sajtótörvények. „Lehet szigorúan szabályozni, de akkor úgyis más országokban jegyzik majd be a cégeket, és a médiahatóság csak egy kétszáz főt feleslegesen alkalmazó intézmény lesz.” Tudjuk.

A szabályok szerint

A jelentős tévécsatornának 18 és 21 óra között legalább 20 perces hírműsort kell adniuk. Ezen belül „a más médiaszolgáltatótól átvett, illetve a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló, bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás a hírműsorszám időtartamának húsz százalékánál éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű”. (...) „Másképpen fogalmazva, a két országos kereskedelmi televíziónak a törvény által előírt közérdekű kötelezettségeit úgy kell betartania, hogy a piaci viszonyokat figyelembe véve, a nézettségi  versenyben se maradjon el a konkurens csatornáktól. Ennek megfelelően a kereskedelmi hírműsorok szerkesztési elvét a tájékoztatás és a szórakoztatás kombinációja határozza meg.”

Az embereknek van elég bajuk – minőségi kontent nélkül is

Elképzelhető, hogy tíz év múlva a közmédia elsődleges hírforrás lesz? – dobtak be még egy labdát a szervezők. Kevés az a tíz év Bajomi szerint, György meg inkább soknak tartotta. A kermédiás szerint szükség van közmédiára, de a szerepe pont nem a társadalmi párbeszéd megteremtése, hanem a kultúra közvetítése – „ezt nem fogja más megcsinálni”. A közönség soraiból valaki végre megkérdezte: miért akarunk a közszolgálati tévékbe kapaszkodni? „Mi az a plusz, amit egy állami pénzen fenntartott monstrum adni tud?”

Polyák nem engedett: szerinte például a német és az angol közmédia olyan közeg, ahol egymással egyet nem értők képesek a párbeszédre. Az ATV-ben és a HírTV-ben is akadnak még minőségi vitaműsorok, de ezek egy-egy meghatározott közönségnek játszanak. „Ez a leképezése a társadalmi párbeszéd-képtelenségnek – de ezt a közmédia sem törheti át.” György Bence erre azt mondta, „vannak viták a kereskedelmi tévékben is”. Nem Joshi Bharat showjára gondolt, hanem a Mokkára, meg a Tények késő esti kiadására. Felszisszenés, döbbenet, vállvonogatás.

A végső tantuszt megint Bajomi adta meg: „talán nem is fórum hiányzik a párbeszédhez, hanem más dolgok”. A kérdés remegő hangon érkezett: az igény? „Nem tudod az embereket pisztollyal a köztévé elé ültetni, és párbeszédre kényszeríteni őket” – nézett a Mérték embereire a médiakutató, aki szerint a CNN nézettsége is folyamatosan csökken. Szerinte, ha valaki nem akar közéleti ügyekről tájékozódni, azt tiszteletben kell tartani. Márpedig a kereskedelmi médiát az emberek nem tájékozódásra használják, inkább rekreációs funkciója van, menekülés a valóság elől. „Az embereknek van elég bajuk egyébként is.” Szerinte Polyákék rosszat tennének, ha ezeket a műsorokat lelőnék.

Polyák felvetette az infotainmentet, mint szerinte még viszonylag menőnek számító kifejezést: a szórakoztatva oktatás jó dolog, erőszakról meg egyébként sincs szó. „Én azt szeretném, hogy az emberek maguk akarják, hogy rálátásuk legyen a világra.” Polyák tehát nem a változást akarja kierőszakolni, hanem az igényt a változásra.

Ebben szerencsére a TV2 sem ellenérdekelt, nem ódzkodnak attól, hogy a nézők igényesen válogassanak. „Szívesen csinálunk bármilyen műsort, amilyet a nézők nézni akarnak”, és György Bence szerint infotainment is van bőven. Csakhogy a nézők nem akarnak olyan műsorokat, mint a Mérték, a piac meg amúgy is „béna”.

A Napközbenen jót aludnánk

Nádori Péter a közönség nem túl népes soraiból szólalt fel. A szerkesztő-újságíró szerint azért nincsenek jó vitaműsorok, mert sokan menekülnek ezek elől: „unalomig ismételt dolgokat lehet bennük hallani”. Ezen kívül a magyar politikai élet díszletterében játszódnak, indifferens emberek indifferens dolgokat mondanak ott. Plusz a politikusok sincsenek már ráutalva, a média már nem tud nyomást gyakorolni a közéletre. „Nem ciki, hogy egy miniszterelnök évekig nem beszél olyan újságírókkal, akik releváns kérdéseket tennénekfel neki... és ez nem számít a magyarok első 4500 legfontosabb problémája közé.” Mindenki egyetértett, és ezen a ponton a résztvevők egykedvűen a bor meg a kaja felé fordultak. Én aznap este sem kapcsoltam be a tévét.