Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegviselte az elmúlt év a két nagy hazai kereskedelmi tévét. Többmilliárd forintnyi bevétel tűnt el, és a korábban nyereséget termelő Magyar RTL is veszteséges volt, írja a Marketing & Média.
A lap szerint 25,8 milliárd forintos tavalyi bevételről számolt be az RTL Klubot működtető Magyar RTL Televízió Zrt., ez 3,4 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól. A társaság üzemi szinten 64,05 millió forintos veszteségről számolt be, a működéshez kapcsolódó adózott eredménye pedig -392,85 millió forint volt. Bár a cég eredménykimutatásában 6,6 milliárd forintos nyereség szerepel, ami a múlt évben keletkezett, ez egy belső átstrukturálásól származó, egyszeri tételegyszer, nincs összefüggésben az üzleti tevékenységgel.
A Tv2-t működtető MTM-SBS Televízió Zrt. bevétele 14,24 milliárd forintra csökkent. A társaság ugyan jobban gazdálkodott 2012-ben, mint egy évvel korábban, de ez is csak arra volt elég, hogy a korábbi, 8,9 milliárdról 6,7 milliárd forintra csökkenjen a cég adózás utáni vesztesége. A nyilvánosan elérhető beszámoló szerint az MTM-SBS finanszírozását anyavállalati kölcsönnel oldották meg: 2012-ben további 6,29 milliárd forintnyi kölcsönfelvétel történt. Az elmúlt két év szerkezeti átalakítása, az új kábelcsatornák indítása és a hirdetési piac stagnálása jelentős veszteségekkel járt.
A két legnagyobb hazai kereskedelmi tévé bevétele tehát a múlt évben 2011-hez képest összesen több mint 5,4 milliárd forinttal csökkent, miközben a két cégnél több mint 7 milliárd forintnyi veszteség keletkezett.