Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Felfüggesztik a görög közszolgálati médiát

2013.06.11. 20:05

Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését - jelentette be kedden délután az athéni kormány szóvivője.

A bejelentés sokkot okozott Athénban. A szóvivő szerint a közszolgálati média, a Hellenic Broadcasting Corporation ((ERT) szerda hajnaltól szünteti be működését. 2500 alkalmazottjának munkaviszonyát pedig felfüggesztik, mindaddig, amíg a cég - kisebb létszámmal, átalakítva - ismét működni kezd - jelentette ki a szóvivő.

Az intézkedés része a költségvetési hiány csökkentését célzó törekvéseknek - tűnt ki a szóvivő nyilatkozatából, amit az alkalmazottak tiltakozással fogadtak. Tiltakozást jelentettek be a szakszervezetek is.

Az intézkedés kormányválságot okozhat, a konzervatív Új Demokrácia párt koalíciós partnerei, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK), továbbá a Demokratikus Baloldal pártja (Dimar) ugyanis ellenezték a döntést.

A Reuters hírügynökség szerint a mostani az egyik legdrasztikusabb takarékossági intézkedés azok közül, amelyeket a koalíció az elmúlt hónapokban hozott a nemzetközi segélycsomag fejében vállalt kötelezettségek teljesítésére. "Olyan időben, amikor a görög  lakosság súlyos áldozatokat kénytelen elszenvedni, nincs helye semmifajta késlekedésnek, habozásnak vagy toleranciának a szent tehenekkel szemben" - fogalmazott a szóvivő televíziós nyilatkozatában, amelyet még a közszolgálati média sugárzott. Szimosz Kedikoglou a közszolgálati médiát a pazarlás melegágyának nevezte, és nem utalt arra, hogy az újbóli működés beindulásakor hány alkalmazottat vesznek vissza állásába.

Az athéni közszolgálati televízió alkalmazottai  közölték, hogy a tiltakozásul megszállják az ERT központi épületét  Athén egyik elővárosában.

Sajtóértesülések szerint 2500 - más jelentések szerint 2900 - technikus, alkalmazott, illetve újságíró került az utcára. Egyes kormányforrások szerint a kabinet szanálási terve azt célozza, hogy egy kisebb, kompaktabb közszolgálati média jöjjön létre 1000 foglalkoztatottal.

A szocialista PASZOK párt bírálta a bezárást, hangoztatva, hogy szükség van ugyan a közszolgálati média korszerűsítésére, az azonban nem történhet meglepetésszerűen és az alkalmazottakkal való konzultáció nélkül.  A konzervatívok kisebbik koalíciós partnere, a Dimar megengedhetetlennek nevezte, hogy az ország közszolgálati rádió és televízió nélkül maradjon.

Az első állami rádió 75 évvel ezelőtt, 1938-ban kezdte meg működését Görögországban.