Árpád
-2 °C
4 °C

Utálom, hogy roma, én cigány vagyok

2013.08.02. 13:43
Tizenkét cigány lány vehetett részt egy kéthetes médiatáborban a Buvero program jóvoltából Dunabogdányban. Elsajátíthatták az újságírás alapjait, megtanultak filmezni és vágni. A cél, hogy a társadalom legelnyomottabb rétege is hallatni tudja a hangját a médián keresztül és esélye legyen ebben a szakmában. A program sikeres, az ország különböző, hátrányos helyzetű térségeiből érkezett roma lányok úgy érzik, most már magabiztosan tudnak a kamera elé állni, és egy új világ tárult fel előttük.

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy csak lányokat várnak egy táborba, de Bársony Kata, a Romédia Alapítvány igazgatója és a roma lányoknak újságírást oktató tábor szervezője szerint ennek komoly oka van. A fiatal roma nőkben van ugyanis jelenleg a legnagyobb elfecsérelt társadalmi tőke. Emellett az is tény, hogy a roma kultúra alapvetően verbális, vagyis a kimondott szavakon, nem az írott szövegeken alapul, a történetmondás központi szereplői pedig a nők. Így ők képesek arra, hogy közvetítsék kultúrájuk fontos elemeit a többségi társadalom felé. Ráadásul a média szereti a szép lányokat, így nagy lehetőség lehet a fiatal roma nők számára.

A Buvero programmal (a szó jelentése kagyló) elsősorban azokat szerették volna megcélozni, akiket kifejezetten érdekel a média világa, szeretnének itt dolgozni. Az ő jövőjük szempontjából nagy segítség lehet egy ilyen tábor. A résztvevők a tábor két hete alatt megismerkedtek az újságírás és a filmezés alapjaival, megtanultak vágni is, így akár saját környezetükbe visszatérve, egy okostelefon segítségével tudnak majd filmeket készíteni általuk fontosnak tartott témákról.

A képzés végén a lányok csoportokra osztva háromnapos forgatásra indultak vidékre, hogy összerakjanak egy ötperces filmet, az első saját rövidfilmjüket. A három legjobb lány elmehet Belgrádba, az ifjúsági médiatalálkozóra.

„Passzolj a cigánynak”

„Már azért megérte eljönni, mert látom, hogy tovább kell menni, és ki kell törni” – mondja nekünk a 22 éves Fanni, aki jelenleg profi, másodosztályú kézilabdázó. Néha a meccsen bekiabálnak a nézők, hogy „passzolj a cigánynak”, de ezzel már nem foglalkozik. Úgy érzi, nincs hátránya a származásából és a falujában sincsenek problémák. Nagyon szereti a sportot, de szeretne rendes szakmát is.

„Újságíró akarok lenni, mert nagyon szeretek írni, és az egy olyan dolog, amit még hatvanévesen is lehet csinálni, nem úgy, mint a sportot”. Szívesen írna sportról és szociális témákról, a kézilabdacsapat segítségével pedig lehet, hogy el tud nyerni egy ösztöndíjat, hogy továbbtanulhasson, szülei ugyanis nem tudták taníttatni. Ő ebben látja egyébként a cigányság legnagyobb problémáját, úgy gondolja, ő csak annyi gyereket fog szülni, amennyit taníttatni tud.

„Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy itt lehetek” – mondta nekünk Leila is, aki a maga 25 évével rangidős a táborban. Ő mindig is tanulni akart, mentőtiszt szeretett volna lenni, de miután egy autó elütötte a zebrán, egészségügyi okok miatt abba kellett hagynia a képzést, és szociális munkásnak tanult tovább. „Szociális munkásként az ember általában csak a lehangoló, negatív dolgokat látja, főleg a romák között. Nekem ez a tábor már azért is nagyon nagy szó, hogy láttam normálisan működő családokat, akik valóban szeretik egymást.”

Ő azért is különösen jól érzi magát, mert végre nem kell odafigyelnie arra, hogy viselkedik, a lányokkal lehet „cigánykodni”, azaz hangoskodni és nagyokat röhögni. Sok nem cigány barátja van, de előttük sokszor úgy érzi, hogy meg kell játszania magát, és kétszeresen kell teljesíteni.

„A középiskolában az egyik tanártól 4 évig azt hallgattam, hogy ki fog rúgni, de az egyetemen is volt, hogy csak nekem külön feladatsort állított össze az egyik oktató” – sorolja a származása miatt őt ért megkülönböztetéseket. Leila is úgy látja, hogy a társadalom nagy része nem tud mit kezdeni a cigányokkal. „Ki sem merik mondani azt a szót, hogy cigány. Pedig engem a roma szó idegesít, utálom, én cigány vagyok” – mondja annak ellenére, hogy édesanyja mindig igyekezett távol tartani tőle a cigány barátokat. Sőt a lovári nyelvet sem tanította meg neki, amit Leila most magától, önszorgalomból tanul.

Fő az önbizalom

Galyas Gyula újságíró, a tábor egyik csoportvezetője – aki egyébként maga is roma származású – szintén úgy véli, hogy a roma kultúrában a nők elnyomottabbak és bátortalanabbak, ezért nagyon fontos lenne, hogy némi önbizalomhoz jussanak. Rámutatott, itt nem az az elsődleges cél, hogy minden lány, aki itt van, a médiában helyezkedjen el.

A cél az, hogy cigányok sokkal jobban megjelenítsék magukat, hogy információkat közöljenek magukról, akár csak a Facebookon. Bársony Kata szerint is az a fő cél, hogy ezek a lányok aktívak maradjanak az online világban. Kommunikáljanak a világgal, mondják el azokat a mikrotörténeteket, amelyeket csak ők ismernek.

Ehhez a szakmához a szakmai tudáson kívül rengeteg önbizalom is kell, a táborban erre is nagy hangsúlyt helyeztek. A csoportvezetőknek rengeteg munkájába és sok éjszakai beszélgetésébe került, hogy a lányok – akik eleinte egyáltalán nem érezték jól magukat az idegen környezetben – megnyíljanak. „Igen heterogén a csoport” – emeli ki Bársony Kata, hangsúlyozva, hogy a résztvevők némelyikének olyan nehéz sorsa van, amilyet elképzelni sem tudunk. Sokak mögött ott áll ugyan a család, de volt, aki egyedül, saját erejéből mászott ki a nyomorból, az elképzelhető legmélyebb gödörből.

Megy a cigányozás

A lányok saját romaságukról eltérő képpel rendelkeznek. Volt, aki azt nyilatkozta nekünk, hogy ő nem foglalkozik ezzel, nem érzi magát másnak attól, hogy cigány. Mások azonban úgy érzik, folyamatosan jelen van életükben a származásuk. Több lány számolt be arról, hogy osztálytársai folyamatosan cigányoznak a füle hallatára.

„Az osztályban én vagyok egyedül cigány, és látom az osztálytársaimon, hogy furcsán érzik magukat, amikor cigányokról beszélnek. Van, hogy arról panaszkodnak, hogy egész éjjel nem aludtak, mert egy részeg cigány énekelt az ablak alatt. Biztosan megkapta a családi pótlékot és gyorsan el is itta, mondják, de ilyenkor mindig hozzáteszik, hogy te más vagy, te közénk tartozol” – mondta a 17 éves, edelényi Roxána, aki tudatosan választotta azt a stratégiát, hogy ilyen helyzetekben inkább nem szól vissza. Szerinte jobb és célravezetőbb békében tűrni ezeket a beszólásokat.

A náci bácsi görögözött egyet

A 19 éves, kommunikáció szakos Szamanta úgy érzi, hogy az emberek mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen kimondaniuk a cigány szót. Az ő csoportja Székesfehérváron forgatott a cigány holokauszt világnapja kapcsán, több olyan interjúalany is volt, aki egyenesen a lányok szemébe szidta a cigányokat.

„Volt egy bácsi, magamban csak náci bácsinak neveztem el. Ő folyamatosan a cigányokat szidta, hogy lusták, nem szeretnek dolgozni. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, én milyen származású vagyok, rám nézett és azt mondta, hogy biztos görög” – mesélte Szamanta, aki egyébként videós újságíró szeretne lenni, de egyáltalán nem akar roma témákkal foglalkozni. Bársony Kata szerint ez nem is baj, hiszen ők nem akarják bezárni a lányokat egy tematikai gettóba. Azt szeretnék, hogy nyissanak a külvilágra, értsék meg a világot és foglalkozzanak minél több különböző dologgal.

Legyőzték félelmeiket

Asbót Kristóf televíziós rendező, a program szakmai vezetője szerint a lányok egyszerűen zseniálisak. Olyan szép hangjuk van, és úgy tudnak beszélni a kamera előtt, hogy bármelyiket beajánlaná a tévéknek. „Zseniális, ahogy az emberekhez viszonyulnak, az a közvetlenség, ahogyan megszólítják a riportalanyokat” – mondja. A csoportvezetők jó munkát végeztek az önbizalom fejlesztése terén is, a legtöbb nekünk nyilatkozó résztvevő azt mondta, eleinte úgy érezte, hogy a média világa nem neki való, ő erre nem alkalmas, de a második hét végére „legyőzte a félelmeit.”

A lányok egyike sem szajkózta azt a kortársaiktól gyakran hallott mondatot, miszerint a médiában szeretnének elhelyezkedni. Hiába a kommunikáció az utóbbi évek legnépszerűbb egyetemi szakja, a cigány lányok még nem tudják, vagy nem merik elhinni magukról, hogy ezen a területen is van esélyük.

A legtöbben azért jöttek el a táborba, mert érdekesnek találták, nagyon örülnek, hogy utazhattak, és mint azt a 25 éves berettyóújfalui Leila bevallotta, őt rendkívül inspirálja a belgrádi út is. Nagyon szeretné megnyerni, hiszen még soha életében nem volt külföldön. A lányok egyike sem szeretne kifejezetten a képernyőn szerepelni. Van, aki szívesen készítene filmeket, lenne operatőr vagy vágó, legtöbben pedig írni szeretnének.

„A forgatás tetszett a legjobban”– mondta a bódvalenkei Renáta, többször hangsúlyozva, mekkora örömet okozott neki, hogy végre megismerhette a kamerát. Ennek ellenére sem ő, sem a szintén a falujából érkezett Anett nem kíván a továbbiakban médiával foglalkozni, de ők a tábor lakói közül az egyetlenek.

Alig várják, hogy visszatérjenek Bódvalenkére, ahol egyébként akkora a szegénység, hogy a polgármesteren meg a falu titkárán kívül senkinek sincs állandó munkája, mindenki közmunkából él. Renáta és Anett is söprögetnek, gereblyéznek, árkot tisztítanak, havat lapátolnak, havi 49 ezer forintért. Renáta, bár soha nem hagyná el a faluját, a tábor hatására azt tervezi, hogy írni kezd. „Szívesen írnék a falumbeli emberek életéről. Azt hiszem, lenne mit.”

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?