Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Átlátszó feljelenti az MTVA-t
Az atlatszo.hu feljelenti a rendőrségen az MTVA-t közérdekű adatok eltitkolásának bűncselekménye miatt. A dolog előzménye a Marslakó-ügy: jogerős bírósági ítélet mondja ki ugyanis, hogy a kért adatok a nyilvánosságra tartoznak, az MTVA mégsem hajlandó nyilvánosságra hozni őket. Még sosem fordult elő olyan, hogy a független magyar bíróság jogerős (tehát végrehajtható és nem fellebbezhető) ítéletének egy állami szerv ellenszegült volna, írja az atlatszo.hu.
Még 2012 augusztusában kérte ki az atlatszo.hu a több százmillió forintba kerülő Marslakók című napi szappanoperával összefüggésben a Marslakók Produkciós Kft. számára kifizetett és még kifizetni kívánt tételek listáját (a kifizetés jogcímének, valamint összegének megjelölésével), továbbá a Kft. által kibocsátott számlákat. Szerették volna megismerni a műsorgyártás megszüntetéséről szóló szerződést is. Az MTVA az adatigénylést válaszra sem méltatta, ezután indítottak pert, amit előbb első-, majd pedig másodfokon is megnyertek.
Az ítélet a kihirdetésétől számított 15 nap elteltével emelkedik jogerőre. Amikor ez a határidő eltelt, még petíciót is indítottak annak érdekében, hogy az MTVA adja ki végre azokat az adatokat, amelyeket egyébként sem szabadott volna titkolnia, mivel azok közérdekű adatként eleve a nyilvánosságra tartoznak. Erről az Index is beszámolt.
Bár az MTV ezután e-mailben kérte az Átlátszó türelmét, a kért adatokat máig nem küldték meg nekik. A Btk. 220. § (1) a) pont második fordulata értelmében aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével azt követően, hogy a bíróság jogerősen a közérdekű adat közlésére kötelezte, tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekményt az Átlátszó szerint már azzal elkövette az MTVA, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően nem küldte el az adatokat az atlatszo.hu-nak.