Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó PéternekMivel mi ezt senkinek nem kívánjuk, így megkértük a szerkesztőség tagjait, hogy állítsák össze kedvenc tévésorozataik listáját, majd ezeket súlyoztuk, összesítettük, rangsoroltuk, és kijött belőle, hogy
A lista persze szubjektív, mint minden ilyen rangsor, és nem röhögjük ki azt a kollégát sem, aki minden idők legjobb sorozatának a Jóbarátokat tartja, és azt sem, aki szerint Batman animált kalandjai jobbak, mint a Deadwood volt, pedig megérdemelné. Mielőtt megmutatnánk, miket szeret a szerkesztőség, nézzük meg, mi az általános konszenzus a külföldi szaksajtóban.
Több forrás (TvGuide, Zap2it, Guardian, IMDb, stb.) listáit összesítettük, és ennek alapján az első három helyen antihősök végeztek, azaz a mostani tévés aranykorra oly jellemző karakterek, hiszen a Maffiózók lett az első, a Totál szívás a második, a Drót pedig a harmadik. Egyik sorozatban sem lehet a főszereplőket makulátlannak nevezni, mégis imádjuk őket. A negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki a nálunk nem túl ismert Seinfeld című sitcom, az antihősös Reklámőrültek és a Trónok harca között az első tízbe befért mág a MASH, a Dexter és az itthon ismeretlen I Love Lucy is. És akkor az összesített lista:
Mint látható, a külföldi listán szinte csak és kizárólag amerikai sorozatok szerepelnek, ennek fő oka, hogy a legtöbb szemlézett lap amerikai - a brit Guardiannál az első tízbe a Maffiózók mellé csak a Reklámőrültek fért be a jenkiktől. Namármost, ha mi a hazai gyártásra koncentráltunk volna, nemigen lett volna egyetlen egy, őszintén, lelkesedésből és nem kínlódva összeállított tízes listánk sem, hiszen egy kézen meg lehet számolni azokat a sorozatokat, amiket a minőségi jelzővel elláthatunk itthon, és sajnos ebben már a Szomszédok is benne van.
Mi is az amerikai és brit szériákra koncentráltunk, és ez nem valamiféle Amerika-majmolás, hanem annak beismerése, hogy tévésorozatot igazán jól tényleg az amerikaiak csinálnak - az évente bemutatott 30-40 újoncból menten nagyobb az esélye annak, hogy találnak 2-3 igazán jó darabot, mintha 12 hónap alatt csak 10-15 sorozatból kellene gazdálkodni, mint mondjuk a briteknél. Ugyan nem volt megkötés, hogy ne legyenek a listán reality műsorok, senki nem említett meg egyet sem az 50 válaszadó közül, és magyar sorozatot is csak egy valaki tett fel a listájára. A szórás nagy volt, helyünk viszont van (olcsó a bit), így a tízes listán a holtversenyek miatt jóval több sorozat szerepel, jelezve, hogy azért annyira véresen komolyan nem vettük ezt a mókát.
Amikor 1991 őszén a magyar tévében először csendült fel a később legendássá lett főcímdal, amivel 1992-től 2000-ig MINDEN gólyabáli diszkón lehetett találkozni, egy teljes generáció döbbent rá arra, hogy a tévésorozat az nem azt jelenti, hogy teremfutballista-frizurás faszik és bikinis nők rohangálnak valahol, valami felrobban, a 42. perc végén meg egy rosszarcú nyomorultat letartóztatnak. Az erősen szerializált sorozat (néha úgyis problémát okozott megérteni, mi történik a képernyőn, ha az ember minden részt látott) az első olyan történet volt a tévében, ami mint egy rém izgalmas, aprólékos, misztikus krimi bontakozott ki a szemünk előtt, és ez az első szerelem abban nyilvánul meg leginkább, hogy ha marginálisan is, de a legtöbb kolléga ezt a sorozatot tette az első helyre. Érdekes, de lehet csak mi dimenzionáljuk túl David Lynch sorozatát, hiszen a külföldi all-time listákon csak ritkán kerül be az első húszba.
Walter White keserűen vicces, de inkább drámai pokoljárása alig csúszott le az első helyről, egy pont kellett volna neki mindössze. Az AMC kábeladó a forgatókönyvvel házaló Vince Gilligamet ötször is elhajtotta, mielőtt ráuntak a Hollywoodot kitartóan vegzáló íróra, és be nem kérték tőle a pilotot. A metamfetamint kotyvasztó kémiatanár sztorija korábban az HBO-nak és a Showtime-nak is meredek volt, a network tévék nem is álmodtak arról, hogy ilyen tartalmat bemutathassanak, az AMC-nél viszont egy idő után rájöttek, hogy olyan nagy a zaj az amerikai tévés piacon, hogy a hangjukat csak valami különleges szériával lehet hallatni. Sikerült, az összesen 16 Emmy-díjjal jutalmazott széria szívós munkával jutott fel a csúcsra, és lett a harmadik évadtól kezdve a modernkori televízózás megkerülhetetlen sarokköve.
Holtverseny a harmadik helyen egy veterán krimi és egy újonc rendőrös sorozat között. Mindkettő csak a felszínen szól a rendőrökről, a Drót tulajdonképpen egy nagyregény, aminek akár Baltimore is lehetett volna a címe, és a város sorsán keresztül rajzolja fel a 2002-2008 közötti amerikai társadalom képét. Drogdílerek, szakszervezeti vezetők, zsaruk, kicsinyes és korrupt politikusok, melósok és hajléktalanok a főszereplői ennek a nagyon kemény és szomorú, de a legváratlanabb pillanatokban iszonyú vicces és morbid sorozatnak, amit minden filmes iskolában kötelezővé kellene tenni.
A True Detective első évadát a szokatlan, keretes szerkezet, a zseniális forgatókönyvek, a végig fojtogató, feszült hangulat és a káprázatos színészi játék vitte a hátán, és a szerkesztőséget az sem érdekelte különösen, hogy a Nagy Rejtély megoldása olyan primitív volt, mint a Marslakók című magyar sorozat forgatókönyvei.
Az AMC zombikkal súlyosbított posztapokaliptikus társadalmi drámája a felszínen horrorsorozat, alatta viszont Az Élet Nagy Kérdéseit boncolgatja, és azt sulykolja belénk, hogy ha szar kerül a palacsintába, kurvára ne bízzunk meg a szomszédban sem. A kultikus státuszú képregényből készített sorozat az amerikai nézettségi listákat úgy hódította meg, hogy nem országos tévén látható, hanem egy kábelcsatornán, de nem egyszer elverte az amerikaifutball-közvetítéseket is, és 18 millió, körmét rágó néző előtt vetítették.
Két korszakalkotó sorozat, az egyik redefiniálta a család, a másik az űropera fogalmát. A Maffiózók James Gandolfini jutalomjátéka, a New Jersey-i maffiacsalád tagjai, a “rendes” család mindennapos apró rezdülései és a rendkívül nagy műgonddal megírt fogatókönyvek, no meg az amúgy is mindenkit érdeklő “hogyan működik belülről egy ilyen bűnszervezet” téma miatt volt lebilincselő, a szereplők nem tudtak olyan szemétládák lenni, hogy ne szeressük őket.
A Battlestar Galactica az űroperai felszín alatt kőkemény politikai-túlélő dráma volt a saját teremtményei elől menekülő emberiségről, csak sajnos az utolsó évadra a vallási-misztikus maszlag már annyira rátelepedett, hogy nem lehetett jól kijönni belőle. Ettől még imádtuk.
A Firefly az a sci-fi-sorozat volt, amit most, a Bosszúállók sikere után mindenkinek kötelező lenne megnéznie. A westernelemekkel főszerezett, nagy átívelő szálakkal és heti történetekkel működtetett kalandsorozatban olyan erős karakterekkel dolgozott az írói stáb, hogy tulajdonképpen mindegy volt, mi történik a képernyőn, az volt a lényeg, azt hogyan reagálja le Reynolds kapitány és kompániája.
Az elit alakulattal az HBO a minisorozat műfajét támasztotta fel, és mutatta meg, hogy ha van pénzed, és tehetséges filmesekkel dolgozol, akkor olyan, első blikkre megfilmesíthetetlen történetet is fel tudsz dolgozni, mint a II. világháború európai színtere a D-Day után. Felejthetetlen élmény volt sok indexes kollégának.
A Netflix politikai krimije, az itthon Kártyavár címen vetített House of Cards egy brit sorozat remake-je, de az eredetivel nem sok közösséget vállal. David Fincher rendező és Kevin Spacey, a sorozat főszereplője olyan könnyedséggel teremtette meg az anti-Elnök embereit, a politikai machinációk és genyóságok sorozatát, hogy azóta nem tudunk röhögés nélkül visszagondolni a nagy előd idealizmusára.
A Jóbarátok az a sitcom, amit a magyar nézők a mai napig többen néznek meg, mint bármilyen premiervígjátékot, és sok indexes újságírónak ez volt a kapudrogja a sorozatvilágba.
A sárkányos-élőhalottas-csöcsös-véres kváziközépkor ugyan könyvben sokkal élvezetesebb és részletesebb, viszont ennek megfelelően tök feleslegesen dagályos és elnyújtott, de a tévében fogyaszthatóbb, és látványosabb. Az HBO jót húzott vele, a nézettsége folyamatosan nő, a sajtója pompás, és mára a néhol tök felesleges szexből is visszafogtak egy kicsit. Nagy kérdés, hogy a következő évadban a kissé szétfolyó ötödik regényt hogy sikerül tévére vinni.
Az elnök embereit az az Aaron Sorkin írta, akinél jobb, pergőbb, tempósabb és elmésebb dialógusokat senki nem tud írni. A Fehér házi dolgozók mindennapjairól szóló dráma liberális idealizmusa néhol megmosolyogtató, viszont a karakterei, a nagypolitikában évekkel később visszaköszönő történetszálai és a megvalósítása miatt az egyik állandó kedvencünk. Állítólag a magyar politikai pártok mindegyike Toby Zieglertől, a képzeletbeli Fehér ház kommunikációs igazgatójától nyúlta a stratégiáját.
A Homeland az a terrorelhárítóknak, ami a Dexter a vérnyomszakértőknek: emberközelbe hozott meló az állandó fenyegetettség árnyékában, hozzá egy nagy kérdés a valóban kiváló első évadban (vajon terrorista lett az éveken át fogságban tartott amerikai tengerészgyalogosból?) és Claire Danes, aki Emmy-díjat érően játssza el egy bipoláris nő mindennapjait.
A Dexter első négy, tökéletes évada miatt kerülhetett fel a listákra, mert az utolsó kettőben, amikor az írók mindent elkövettek, hogy saját magukat szembe hugyozva humanizálják az érzelemektől megfosztott gyilkológépet, csak a rajongókat idegesítették halálra, és a sorozat záróepizódjáról akkor még nem is beszéltünk.
A Waczak szálló az élő példája annak, hogy mindössze 12 epizóddal is be lehet kerülni a tévétörténelembe. A két évadot megélt zseniális brit sitcom John Cleese pályafutásának csúcsa, aki Connie Booth-szal együtt egy rettentő vidéki kirándulás után írta meg azt a 12x30 percet, amit a mai napig a legjobb brit vígjátéknak tekintenek, pedig 1975-ben mutatták be.
Az FX motoros gazemberekről szóló drámája idén kezdte meg utolsó évadát (jó véresen), és a 2000-es évek trendjének megfelelően antihősökkel operál, olyan szerethető bűnözőkkel, akiknek mind van olyan tulajdonsága, ami kvázi felmenti őket a gyilkosságok, drogcsempészet, fegyverkereskedelem és zsarolás alól. Na jó, nem menti fel őket sehogy, de ettől még nagyon drukkolunk nekik, mert az a férfi, aki ujjatlan bőrmellényben motorozik, az nekünk isten.
A Törtetők azoknak szól leginkább, akik szeretik a bennfentes sorozatokat, és ugye pont ne az indexesek szeretnék az ilyesmit. Hollywood belülről az összes bulival, droggal, csajjal, kibaszással, amit csak el tud az ember képzelni, mindez egy feltörekvő ifjú tehetség és haverjai szemén keresztül.
A lista, mint mondtuk korábban, szubjektív, így tuti lemaradt a kedvenc sorozata a nyájas olvasótábornak, tessék hát megírni emailben a tema+sorozat@mail.index.hu-ra, hogy hol rontottuk el a dolgot, és mi lenne a helyes sorrend. Ha jön elég lista, összesítünk, és a végeredményt leközöljük.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
