Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
A 41 éves színész Andrew James Clutterbuck néven látta meg a napvilágot, de amikor színészi pályára lépett, azonnal Lincolnra módosította a vezetéknevét. Jól tette. Első tévészerepe az 1994-es Drop the Dead Donkey című angol sitcomban volt, első főszerepét pedig egy évvel később kapta a This Life című angol sorozatban, ami pár, egy fedél alatt élő pályakezdő jogászról szólt. Lincoln hál' istennek nem merevedett bele a londoni yuppie szerepébe, alakított tanárt a Teachers című sorozatban és a Válaszcsapás első évadának egyik legérdekesebb alakítása is az ő nevéhez fűződik. Az igazi áttörést a 2003-as Igazából szerelem hozhatta volna meg neki, de valahogy a hollywoodi A-listára soha nem tudott felkerülni. 2010-ben vállalta el Rick Grimes seriff szerepét a The Walking Dead című sorozatban, amit azóta is sikerrel alakít. A szériát nemrég rendelték be újabb évadra, ha valami tragédia nem történik a karakterrel, elég sokáig láthatjuk még ebben a szerepben.
Melyik volt a legdurvább haláleset a sorozatban?
Ha igazán durvát akar, akkor mondok egy másikat. A Válaszcsapás, azaz Strike Back című sorozat első évadát forgattuk, és egy Collinson nevű fószert alakítottam benne, akinek mindenféle titkok voltak a múltjában, de ez most nem is olyan fontos, inkább az, hogy amikor kinyírtak, akkor a talibán terroristák vagy 75 golyót eresztettek belém, és utána még fel is robbantottak, szóval nem volt semmi. Három napon át forgattuk, soha ilyen részletesen kidolgozott halálesetet nem láttam. Mondjuk a The Walking Dead sem marad el sokkal mögötte.
Miért vállalta el a szerepet?
Amikor először találkoztam a forgatókönyvvel, ott volt egy halomban, amit az ügynököm rakott nekem össze. Ez meg kilógott egy kicsit, és láttam a tetején az AMC logóját. A Totál szívás (Breaking Bad) és a Reklámőrültek (Mad Man) a két kedvenc sorozatom, egyből kihúztam a pakliból. A címe is tetszett, de amikor elolvastam alatta, hogy „zombis túlélő horror”, nem hittem a szememnek. Én, aki az Igazából szerelemben szerepeltem, meg a This Life című dramedyben, mint keresnék egy ilyen sorozatban? Hívtam az ügynökömet, ő meg győzködött, hogy olvassam el, mert jó. „Frank Darabont az alkotója, és egy Legyek ura-utánérzés” – mondta. Elolvastam, és már este hívtam, hogy jó, megyek a meghallgatásra.
Ott mi döntött vajon ön mellett?
Úgy tudom, legalábbis Gale (Ann Hurd, a sorozat producere) azt mondta, hogy pont úgy néztem ki, ahogy Ricket elképzelték, hamuszürke volt a bőröm, karikás a szemem, és rekedtes hangon suttogtam. Azt persze nem tudták, hogy azért, mert két napja nem aludtam a gyerek miatt – egy csecsemőnek nehéz megmagyarázni, hogy apunak holnapután meghallgatása lesz.
Ha jól értettem, Frank Darabont neve is sokat nyomott a latban. Mit szólt ahhoz, amikor kirúgták?
Nézze, ez az a kérdés, amire a kollégák iránti tiszteletből belátható időn belül nem fogok válaszolni. Másrészt nem az én dolgom az ilyesmivel foglalkozni, nekem Rick Grimest kell alakítanom.
Milyen lesz az ötödik évad és benne Rick?
Kőkemény. Mindkettő. Sajnos részleteket ugye nem árulhatok el arról, hogy pontosan mi fog történni azután, hogy a negyedik évad utolsó jelenetében bezártak egy vagonba, de azt elmondhatom, hogy nem kóválygós Rick lesz a képernyőn, hanem ismét a régi, határozott seriff, aki az élére áll a túlélőknek és vezeti őket. A Carllal történtek és Rick reakciója (a fiát megerőszakolni igyekvő férfiakat szó szerint foggal-körömmel nyírta ki) arra döbbentette rá a karaktert, hogy benne is ott lapul a brutális állat, az a primitív, mindennél ősibb ösztönlény, ami ilyen helyzetben kitörhet belőle. Persze ez is kellett ahhoz, hogy ilyen sokáig életben tudjon maradni.
Azért ne menjünk el amellett, hogy Rick kvázi kannibálként viselkedett abban a bizonyos jelenetben. (Itt meg lehet nézni.)
Én azért nem sietnék kannibalizmusnak hívni azt, amikor valaki a fia védelmében foggal tépi ki egy másik szereplő gigáját, szerintem ez egy halállal farkasszemet néző ember utolsó, kétségbeesett tette volt, amivel magát és a fiát védte. Lenyűgöző jelenet volt, amikor először olvastam a forgatókönyvben, egyből hívtam Scott M. Gimple-t, a sorozat vezető producerét, és íróját, hogy
Amikor forgattunk, már rájöttem, hogy ezt csak így lehetett megcsinálni, hiszen összekötözve, fegyvertelenül nem volt más eszköze a karakternek.
Gondolom, guminyakba harapott.
Nem is a színészbe. Nagyon fura volt az egész, hajnalban forgattunk, sötét volt, mindenki fáradt, a partnerem nyakára meg nyers csirkehúst applikáltak, amibe beleharaptam, egy csövön meg vért nyomtak ki mellé, hogy spricceljen. Rémes volt, különösen az, amikor az arcomba ment az egész. Eleve iszonyú fura érzés nyers húsba harapni, bármilyen nyers hús természetellenes érzést vált ki belőlem, ha a számba kerül, és ehhez jött még hozzá az arcomba spriccelő vér, és a kolléga folyamatos sikolyai – nem volt egy leányálom, na. De ez a jelenet is csak azt igazolta, hogy Rick egy nagyon kemény faszi, aki Shane-nel ellentétben képes valahonnan legbelülről előszedni valami utolsó, minden korlátot áthágó dolgot, hogy életben maradjon.
A kábelsorozat, aminek több nézője van, mint a szabadon fogható amerikai tévék kínálatának 98 százaléka, 2010-ben, hosszas kínlódás után kötött ki az AMC televíziónál. Hollywoodban imádták Robert Kirkman író képregényét, amiben egy zombiapokalipszis kellős közepén a kórházban magához térő egykori seriff, a fia és még több más (folyamatosan ritkuló számú) karakter igyekszik túlélni az élőhalottakat és a többi embert - főleg az utóbbiakat. Viszont tévére vinni senki nem akarta, mert túl ijesztőnek és zsánerspecifikusnak tartották.
Frank Darabont, A remény rabjai rendezője győzte meg az AMC-t arról, hogy érdemes belevágni a dologba. Míg az első évad nagyrészt a képregényre épített, mostanra már eljutottunk odáig, hogy a karakterek nevein és a főbb csapásirányokon kívül nem sok hasonlóság van a képregény és a sorozat között. A nálunk a Foxon látható sorozatra az amerikai nézők nem egyből kaptak rá – az első évadot átlagosan 5,2 millió néző látta, ami a zsúfolt amerikai piacon nem egy nagy truváj, a negyediket viszont már 13,3 millió, úgy, hogy a nyitó- és záróepizódokra 16 millióan voltak kíváncsiak.
Mennyire erőszakos a sorozat ön szerint?
Nem tudom megítélni, mert nem nézem. Ami az én szerepemet illeti, meglehetősen, soha nem fogom elfelejteni az első zombiölésemet, amitől a víz is kivert. Sokkoló volt, amikor azt mondta a rendező, hogy ott van előtted egy kislány, és „lődd fejbe”. És neked meg oda kell menned egy tízéves, papucsos kislányhoz, akinek az egyik kezében egy játékmackó van, és egy bazi nagy pisztollyal a kezedben úgy tenned, mint aki lelövi. Ebben a jelenetben láttam először, milyen emberfeletti munkát végeznek a sminkesek, a kislány olyan ijesztő zombi volt, amire őszintén nem számítottam. A vége röhögésbe fulladt persze, mert a kislány nagyon jó fej volt, és szólt, hogy ne szívjam mellere.
Ez az egyik olyan dolog, amiben ez a sorozat más, mint a többi - ide mindenki szívesen jár dolgozni. A statiszták arcán látom, hogy megértik, miről van szó, hogy imádnak ott ülni a székben 4-5 órán át, csak azért, hogy utána a legváltozatosabb, de elképesztően erőszakos módon végezzünk velük. Nagyon igyekszünk nem ismételni önmagunkat, és epizódról epizódra megújulni – a The Walking Dead ebben is más, mint a többi sorozat.
Miben különbözik még a sorozat a többitől? Mivel lehet most kitűnni a minőségi tartalmak közül?
Jó sztorival és jó karakterekkel. Nem a megoldás a lényeg, nem afelé halad a sztori, lineárisan, egy vonalon haladva, hanem szétágazik, és a karakterekre is szán időt. Gondosan felépíti az összes szereplőt, ha most felsorolnám a karaktereket, mindenkiről tudna legalább hat jelzőt mondani. Ezt az íróknak köszönhetjük, akik pompás forgatókönyveket szállítanak le hétről hétre. Úgyis kezdődhetett volna az egész, hogy oké, zombijárvány, de van egy szérum, ami segít, csak meg kell találni. Sokkal érdekesebb azt nézni, hogyan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez az emberek. A zombik csak a kiindulópontot adják, a lényeg az embereken van, ezzel rántjuk be a nézőt a történetbe. Nekem személy szerint ez adta el a sorozatot, ez a kicsit Legyek ura vonalán haladó túlélődráma. Egy ilyen karaktert sokkal érdekesebb megformálni, mint a katonát, aki a szérumot keresi. Végtelenek a lehetőségeink, bármilyen irányba el lehet vinni a szereplőket.
Említette, hogy nem nézi a sorozatot. Miért?
Egy ideje nem szeretem a saját munkáimat visszanézni, ennyire egyszerű. Túl kritikus is vagyok magammal szemben, de nem ez a legfőbb oka, egyszerűen nem szórakoztat. Normális ember nem szereti a róla készült képeket nézegetni, csak akkor, ha muszáj. A sorozatot viszont nem kötelező néznem, így nem teszem. Van bennem hiúság is, ez természetes, amikor korábban visszanéztem a munkáimat, nem is a sztorira koncentráltam, csak arra, hogy milyen arcot vágok, hogy nézek ki, és így tovább. Hiúsági kérdés, de a színészek már csak ilyenek. Belefáradtam, hogy azzal foglalkozzam, miért néz így vagy úgy ki a fejem a jelenetekben, mert ez előbb-utóbb visszahat a munkára, és tudatosan igyekszem ilyen vagy olyan arcot vágni, mert az előnyösebb a képernyőn. És ez nagyon nem jó így, én természetesnek akarok hatni, nem mesterkéltnek.
Greg Nicotero azt nyilatkozta korábban, hogy simán el tud képzelni 14 évadot. Ehhez mit szólna?
Tizennégyet? Jézusom. Tudja mit, ha ilyen sokáig húzzák, majd a fiam átveszi a szerepemet. Mármint Carl, a sorozatbeli fiam. Nézze, nagyon szeretek ezen a sorozaton dolgozni. Tudom, hogy mindenki ezt mondja, de itt komolyan is gondoljuk. Az új évadból még csak három forgatókönyvet olvastam el, de az első három rész messze a legerősebb az eddigiek közül. Elképesztően katartikus, energikus, lendületes sztorik jönnek, amik magával ragadják az embert, és nem eresztik. Mindemellett megkapjuk ugyanazt a részletes karakterépítést, mint eddig, és azt az okos, érdekes történetvezetést, amivel eddig találkozhattak a nézők.
Ha ezt a tempót és minőséget az írók fent tudják tartani, simán benne van a pakliban, hogy hosszú ideig képernyőn maradunk. Az ötödik évadot forgatjuk most, és nekem elhiheti, hogy annál ritkább dolog nincs, mint az, hogy a színészek úgy jönnek be a forgatás első napján, hogy izgatottabbak, mint korábban. Egy sorozat ekkorra már beáll, megvan a napi rutin, ugyanazt csinálod már ötödik vagy hatodik éve, és úgy érzed, tök sok újat nem tudnak már neked mutatni. Dehogynem tudnak, csak várja ki az első részt, és megérti, miről beszélek.
A The Walking Dead ötödik évada az amerikai bemutató után egy nappal, október 14-én debütál a magyar Fox adásán. A forgatásról itt írtunk riportot, az ötödik évad első részéről pedig itt olvashat spoilermentes kritikát.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
