További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek - Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Amikor 2005-ben az izraeli BeTipul című sorozat képernyőre került, senki nem hitte volna, hogy pár évvel később szinte minden nagy tévés piacra jut egy lokalizált verzió. A drámai sorozatok megszokott szerkezetétől meglehetősen eltérő széria heti ötször jelentkezett, ami ugye a szappanoperákra jellemző, de félórás epizódokkal, ami viszont a vígjátékokra. Pedig a Terápia egyik sem, hanem kőkemény kamaradráma.
Az egyes epizódokban jellemzően két-két szereplő látható, a főszereplő terapeuta és páciensei (egyének vagy egy pár),
Ennél intimebb sorozatot nem nagyon lehet elképzelni, és ugyan első hallásra rémesen statikusnak tűnik az egész – én, amikor az amerikai In Treatmentet bemutatták, kapásból a „nem érdekel” dossziéba soroltam –, de ha elkezdi nézni az ember, hamar azon kapja magát, hogy ott ül a kanapén ő is, és azonosul a karakterekkel.
A terápia folyamán felszínre kerülő problémák ugyanis olyanok, amikkel mindenki tud azonosulni: hűtlenség, pánikrohamok, kisebbségi komplexus, szülői elnyomás, munkahelyi terror, mit tudom én, talán csak az izraeli és amerikai első évadban mutatott vadászpilótával nem nagyon lehet, hiszen az ember ritkán bombáz le egy palesztin vagy afgán falut tévedésből.
Pont ez, az azonosulás lehetősége az, ami a BeTipult az egyik legkönnyebben feldolgozható sorozattá teszi, épp ezért elég furcsa, hogy az első lokalizált verzióra 2008-ig kellett várni, amikor is az amerikaiak In Treatment címmel forgatták le a történetet – átvéve a forgatókönyveket és megtartva a karaktereket is.
A főszerepet egy igaz nagyágyú, Gabriel Byrne kapta, de a többi szereplő sem ma végezte a színművészetit (Dianne Wiest, Michelle Forbes, Melissa George, Blair Underwood, Mia Wasikowska, Embeth Davidtz és Josh Charles). Az első évadot még kettő követte, és hatalmas szakmai siker volt, bár a nézettsége jelezte, hogy ez bizony rétegsorozat – nem sokan szeretnek szembesülni saját kínjaikkal a tévé előtt, inkább néznek viccesen kegyetlen maffiózókat vagy cipőfétises újságírónőket, és őket is csak heti egy órában.
A gyár meg úgy működött, hogy az első évad eredeti forgatókönyveit kis változtatásokkal az adott piacra szabta, így lett például a vadászpilótából gyógyszergyáros megavállalkozó a magyar kiadásban. A Terápia első évada a magyar HBO egyik sikertörténete, mivel a közönség a Társasjáték című szintén izraeli eredetiből forgatott széria mellett tulajdonképpen először találkozott olyan minőségű, saját gyártású tévés kontenttal, amivel a nálunk jóval szerencsésebb országok lakosai nap mint nap szembesülnek. Mácsai Pál kapta a főszerepet, és pompásan megoldotta a feladatot, mint ahogy a többi színész is – a nézők pedig zabálták a sorozatot.
Adott volt, hogy lesz egy második kanyar is, de a színészek egyéb elfoglaltságai meg mindenféle logisztikai akadályok miatt csak olyan tempóban/időben tudtak forgatni, ami a bemutató időpontja szempontjából nem volt túl szerencsés, így a 2012-es első évadot nem 2013-ban követte a második, csak most, 2014 októberében. Mivel a környező országok is elkészítették a saját második évadukat, kézenfekvő volt, hogy összevessük a Terápiákat egymással, legalábbis a kelet-európai verziókat. A magyarországi HBO volt oly szíves, és megmutatta nekem a cseh, a román, a lengyel és a magyar szériák második adagját, illetve öt-öt részt belőlük, de istenigazából kettő is elég volt ahhoz, hogy képbe kerüljek.
Az az érdekes, hogy a második évadban szereplő karakterek első blikkre ugyanazok mind a négy verzióban, legalábbis alapjában véve (pánikrohamos politikus, ügyvédnő, szorongásos kisgyerek, zárkózott csaj), de az első két részt megnézve és különösen az ügyvédnős szálból kiindulva, máris előjönnek az apró, de igen lényeges különbségek, azok, amik az egyik Terápiát egy nemzetközi piacon is értékelhető sorozattá teszik, a másikat meg egy tucatsorozattá.
Amiben mi, magyarok szembemegyünk a trenddel, az, hogy a mi forgatókönyvíróink és rendezőink, meg azok, akik az ilyet eldönthetik, megcserélték az első két napi beteget. Azaz mi a pánikbeteg politikussal kezdünk, míg a csehek, a románok és a lengyelek az ügyvédnővel.
A négy Terápia szerkezete persze megegyezik, de a megvalósításban már vannak eltérések.
A legtöbb külső felvételt mi használtunk, ami szerintem jót tett a sorozatnak, élőbb, valóságosabb lett tőle, bár ha magyar sorozatban soha többé nem látom a margitszigeti futópályát, már az is régen késő lenne. Aki követte az első évadot, ki tudja találni, miért került ügyvéd a képbe, és azt is, hogy hirtelen miért nem a budai villában rendel a Mácsai Pál alakította terapeuta, de az HBO a lelkemre kötötte, hogy ne spoilerezzek, szóval a konkrétumokat hanyagoljuk akkor.
Amit viszont minden további nélkül össze lehet vetni, az a színészek teljesítménye. A lengyel terapeutát az a Jerzy Radziwiłowicz alakítja, aki eddig 37 filmben szerepelt, 64 éves, és játszott Jean-Luc Godard- és Andrzej Wajda-filmben is, viszont a négy látott színész közül neki hittem el legkevésbé, hogy terapeuta lenne. Valahogy sem a viselkedése, sem a mozdulatai nem fértek bele abba a képbe, amibe a másik három színészé igen, de ez általánosan jellemző volt a lengyel verzióra, amiben a színészválasztás mellett a sivárabb külső és az ügyvédnőt meglehetősen pocsékul hozó Magdalena Cielecka is zavaró volt.
A román változatban a főszereplőt az idősödő Mucsi Zoltánra hajazó Marcel Iureş alakítja, aki viszont komoly nemzetközi karriert tud maga mögött, játszott George Clooney, Tom Cruise és Brad Pitt oldalán, szerepelt több brit és európai gyártású tévésorozatban és a Válaszcsapás című kanadai akciósorozatban is, legutóbb Costa Gavras Ámen című filmjét fejezte be.
Iureş pompás színész, de nekem egy fokkal megkeseredettebb, mint az a terapeuta, akinek szívesen mesélnék a problémáimról. Viharvert arca, állandóan szomorú szeme tényleg karakteres, de ez nekem nem elég, nem tudnék bízni benne. Ebben a verzióban a terapeuta közel nem keres olyan jól mint a mienkben (ez egyébként egy újabb általános különbség, amire azonnal fel lehet figyelni), a lakása sötét és zsúfolt, sehol nincsenek a pasztellszínű IKEA bútorok és a tágas, napos szobák.
A cseh terapeuták sem keresnek jól, legalábbis a sorozatban nem, viszont legalább nem olyan depressziósak, mint a románok. Itt a szintén értékelhető külföldi karrierrel bíró Karel Roden viszi a prímet (szerepelt Jaume Collet-Serra Orphan című filmjében Vera Farmigával és Peter Sarsgaarddal, játszott Guy Ritchie-nél a RocknRollában Gerard Butler, Tom Wilkinson és Thandie Newton mellett, stb.), ő az, akit akkor hívnak, ha egy filmben „nem túl rossz arcú, de fenyegető tekintetű orosz gengszter” szerepel, és ebből kiválóan megél a moziban és a tévében is. Az ő pszichiátere áll a legközelebb Mácsai Páléhoz vagy Gabriel Byrne-éhez, az, ahogy lereagálja az évadnyitó első drámai jelenetét vagy az ügyvédnős találkozást, az tényleg tanítanivaló.
Végül két epizód erejéig nekiültem a magyar Terápiának, ami a cseh változattal együtt jóval színvonalasabb, szebben filmezett, jobban rendezett és főképp jobban eljátszott, mint a másik kettő.
Mácsai Pál embertelen melót végez, minden pillanatban úgy ott van a képernyőn, hogy nem tudok másra figyelni, még akkor sem, amikor pár bosszantó hanghiba kizökkentett az élményből. Az első részben nálunk nem az ügyvédnő tűnik fel, hanem Máté Gábor politikusa, aki Mácsaihoz hasonlóan nagyon ott van a képernyőn, a közös jeleneteik egyfajta szellemi pingpongot képviselnek. A második, keddi napra eső ügyvédnős szálban Péterfy Bori hoz egy olyan karaktert, aki egyszerre kemény és törékeny, érzékeny és a dolgokba beleszarós. Érdekes, de benne konkrétan lehet látni a lengyel sorozat karakterének és a cseh ügyvédnőnek bizonyos vonásait, viszont Péterfy úgy játszik a saját szexualitásával, ahogyan egyik kollégája sem.
A mi sorozatunk, talán a terapeutákat övező, „úgyis tele van pénzzel, magánpraxisa van” aura miatt messze jobban néz ki, mint a három pályatárs. Mácsai Pál, azaz Dargay András egy kényelmes pesti legénylakásban él, a díszlet és a jelmez alapján a felső középosztályba tartozó, anyagi biztonságban élő férfi, aki nem sajnálja a pénzt a jó dolgokra. A mi Terápiánk nem vall szégyent a kelet-európai mezőnyben, sőt – ha én most külföldi tévécsatorna lennék, és formátumvásárláson törném a fejem, a magyar sorozat láttán mélyen zsebbe nyúlnék.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
