Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Legalább 60 újságírót öltek meg 2014-ben

000 Nic6345657
2014.12.23. 13:49

Az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság, vagyis CPJ friss kimutatása szerint 2014-ben legalább 60 újságírót gyilkoltak meg a munkája során, vagy pont a foglalkozása miatt, írja az MTI. Az idei vizsgálat szerint szokatlanul magas a halálesetek arányi a külföldi tudósítók körében, de a legnagyobb veszélyben még mindig saját hazájukban vannak az újságírók.

A legtöbb haláleset Szíriában történt, összesen 17 újságíró halt meg a polgárháborúban, köztük az Iszlám Állam által elkövetett lefejezésekben elhunyt  James Foley és Steven Sotloff. 2011 óta összesen 79 sajtómunkás vesztette életét a szíriai konfliktus miatt. Az ukrán-orosz fegyveres összecsapások is legalább öt újságíró halálát okozták a térségben, legutoljára 2001-ben volt olyan eset Ukrajnában, hogy megöltek egy riportert.

Az augusztusban kivégzett James Foley.
Az augusztusban kivégzett James Foley.
Fotó: Social Media Website via REUTERS TV / Reuters

A palesztin-izraeli összecsapások miatt a Gázai övezetben négy riporter és három médiamunkás esett áldozatul a fegyveres támadásoknak, Irakban pedig öt másik újságírót öltek meg idén. Nem gyilkosság, hanem az ebola áldozata lett az a tudósító és két segítője is, akiknek a holttestére egy guineai faluban leltek rá. 18 riporter halálát viszont még vizsgálják.

A mostani kimutatás valamivel jobb, mint a tavalyi, azonban a CPJ felhívja a figyelmet arra, hogy 1992 óta az utóbb három év volt a legveszélyesebb az újságírókra nézve. Külön kiemelik, hogy nem csak haditudósítók estek áldozatul idén, hanem több olyan sajtómunkás is, akik politikai korrupció vagy szervezett bűnözéssel kapcsolatos cikkeik utána megtorlás miatt haltak meg.

Emellett az is szerepel, hogy 2014-ben, összesen 220 újságírót börtönöztek be különböző kormányok világszerte.