- Kultúr
- Média
- deutsch tamás
- internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos
- int
- mtva
Az MTVA beszáll az úgynevezett internetbe
Fantasztikus sajtóközleményt küldött ki a Nemzeti Konzultáció Titkársága, amiből kiderül, hogy az
Az MTVA médiatámogatóként segítene Deutsch Tamás miniszterelnöki biztosnak és az ő vezetésével induló InternetKonnak. Ezt a nevet sikerült kitalálni annak a nemzeti konzultációs valaminek, aminek keretében az internethasználatról és digitális fejlesztésekről döntenek.
Deutsch Tamás – az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos – rendkívül boldog az MTVA önfeláldozásáért, hogy kiemelt médiapartnerként segítik
az első kizárólag online felületen megvalósuló társadalmi egyeztetést.
Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a nemzeti konzultációval az ország jelentős lépést tehet a digitális fejlődés útján. A netadóról egy betűt nem írnak a közleményben, de amikor ilyen fontos lépés előtt áll az ország, talán nem is annyira fontos.
Így csak egy kérdésünk marad