Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Tóta W. Árpád bejegyzése ellen tüntettek a HVG előtt

2015.03.19. 11:26

Egyórás tiltakozó akciót szervezett egy magánszemély a HVG székháza elé, jelentette meg a hvg.hu. A tüntetés 11 órától indult, a rendőrségi bejelentés szerint a szervező Tóta W. Árpád, a hvg.hu szerzőjének a köztévé riporterét, Orsós Róbertet ért kijelentései miatt tiltakozott. A HVG információi szerint a tiltakozást Benga-Oláh Tibor, a Józsefvárosi Roma Önkormányzat elnöke, Lungo Drom-os képviselő szervezte.

A megújult MTVA még az első, induló nap estéjén kelt ki hangosan Tóta W. Árpád cikke ellen, aki azt írta, az élő adásban bakizó riporter legfeljebb közmunkát kaphatna a Fidesz-kormány után, hacsak valaki nem intéz neki addig egy trafikot. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója közleményt adott ki, mint írta, "magánszemélyként és az MTVA vezérigazgatójaként is elfogadhatatlannak tartom, hogy bármely embert faji, nemi, etnikai, vallási hovatartozása miatt diszkrimináljanak. A vezérigazgató jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az MTVA-n megszólalt az említett riporter, Orsós Róbert is, aki szerint  Tóta a roma származására utalt, amikor a közmunkát emlegette. Hozzátette még, hogy nincs trafikja. A hvg.hu reagált az MTVA kritikájára, szerintük a közmunkás megjegyzés pusztán a riporter szakmai teljesítményélre utalt, nem pedig a származására.

A helyszínre busszal érkeztek a tüntetők, nagyjából negyvenen lehettek, a tüntetés már véget ért.  

Tóta W. Árpád reakciója a tüntetésre: 

Tüntetést még nem szerveztek ellenem. Igaz, sehol sem hirdették meg, és egy szál turistabusszal hozták őket spontán, de meg kell becsülni a kicsit is. Egyúttal úgy érzem, eljött az ideje a bocsánatkérésnek. Nagyon bánom, hogy ilyen csúnya szóismétlés volt abban a mondatban. Egyetlen mentségem, hogy egyszerre siettem és nyerítve röhögtem az M1-en. Viszont még mindig nagyon furcsállom - különös tekintettel a BBC-standardra -, hogy ha ez ennyire hírértékű a köztévének, akkor hogyhogy pont engem nem kérdeznek meg. Lehet, hogy két mondattal helyre lehetne tenni az egészet. De az is lehet, hogy ez nem cél - írta a Facebookon.