Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó PéternekÜlt egy fickó egy székben, a feje mellett az egyik oldalon egy piros és egy zöld lámpa, a szék karfájában egy gomb, amit meg kellett nyomni, ha tudta a választ. Mondjuk arra a kérdésre, hogy melyik Déry-kötetben szerepelt egy bizonyos sor, vagy milyen márkájú húrokat használt a Led Zeppelin az 1973-as amerikai turné harmadik állomásán. A kamera ritkán mozdult el az arcáról, ha mégis, akkor a hótthalálos nyugalommal ülő műsorvezetőt mutatja. A látvány semmilyen, már-már unalmas, a díszlet puritán, a műsorban zene, hangeffekt csak nagyon ritkán hallatszik.
Mégis imádtuk az Elmebajnokságot Egri János vezetésével, pedig ami a képernyőn történt, az minden volt, csak izgalmas nem. A játékosok lexikális tudása valóban lenyűgöző volt, gyakorlati hasznát mondjuk nem sokszor vehette Schlett István, a legendás székrángató annak, hogy fejből idézte a Rejtő-összest, de ebben a vetélkedőtípusban nem kellett a szemhéján egyensúlyozni egy cigánykerekező hörcsögöt, más kor volt, más elvárásokkal.
Ma ez a fajta vetélkedő, az egyik legősibb, a tudásra épülő, már nem tartozik az eladható műsorformátumok közé. Ez nem magyar jelenség, nem csak itthon nem nézik a műveltségi kvíz-show-kat, a világ televíziós vásárain most nem ezek a formátumokat keresik. Nem lettünk hülyébbek vagy műveletlenebbek, egyszerűen a tévénézőnek ma másra van igénye. Ciklikus ez persze, mondják a szakértők, és előbb-utóbb majd megint a tudásközpontú játékok kerülnek előtérbe, csak győzzük kivárni, ugye. Ráismerni viszont nemigen fogunk ezekre a műsorokra, eltűnik majd az egyik állandó kellék, a szék, amiben a játékos vagy játékosok ülnek, az a műsortípus, amit a Legyen Ön is milliomos! megtestesített (vagy korábban az Elmebajnokság), ma már nem eladható, és ez a jövőben sem fog megváltozni.
A Legyen Ön is milliomos! Magyarországon példátlan karriert futott be, 13 éven át tulajdonképpen adásban volt, először Vágó István (2000–2008), majd Fábry Sándor (2009–2010), végül Friderikusz Sándor (2012–2013) műsorvezetésével, de a vetélkedőt a köztudatban teljesen természetesen az első korszakhoz, Vágó István regnálásához köti a magyar néplélek. A műsor szereplői viszont nem lettek olyan instant legendává, mint az Elmebajnokság hősei, hiába nyerték meg a főnyereményt és adtak tanúbizonyságot tudásukról, ma már egyszerűen annyi valóságshow, tehetségkutató és vetélkedő van, hogy talán még az sem okozna nagy megdöbbenést, ha kiderülne, csalnak a műsorokban, és a nyertes előre tudta a válaszokat.
Ez nem is olyan elrugaszkodott feltevés egyébként. A botrányok sora a hőskorban, az ötvenes években indult, akkor, amikor a The $64,000 Question, azaz A 64 000 dolláros kérdés című vetélkedő volt az egyik legnépszerűbb tévéműsor. A Twenty-One, azaz 21 című műsor készítői és a műsort szponzoráló Geritol nevű, vitaminitalok forgalmazásával foglalkozó cég szerette volna utolérni őket, és miután az első évadukat a kutya nem nézte (nem voltak elég okosak és érdekesek a játékosok), a második évadra (1956) már rendesen castingolták a játékosokat, akik rájuk osztott szerepeket játszottak el, és előre megkapták a kérdésekre adandó válaszokat, sőt, még azt is, hogyan reagáljanak a műsorvezető „spontán” kérdéseire. A műsor hatalmas siker lett, Charles Van Doren egyetemi tanár és egy irodista, Herbert Stempel epikus küzdelme az amerikai tévénézőket a képernyő elé szögezte, és 1957-re a műsor a legnézettebb amerikai tévés produkció volt.
A vesztes Stempel bemószerolta a produkciót a rendőrségen, de vádjaival nem foglalkoztak, csak akkor, amikor a kor egy másik népszerű műsoráról, a Dotto nevű vetélkedőről is kiderült, hogy meg van bundázva, és a 21 korábbi bajnoka, Van Doren, egy kongresszusi vizsgálóbizottság előtt borította ki a bilit. A két műsort azonnal levették a képernyőről, a 21-botrányról pedig Robert Redford forgatott filmet 1990-ben. Az ötvenes évek végi botrány után sokáig kvízshow-k nem is kerültek a tévébe, és amikor visszakerültek, game show-ként emlegették őket, és a potenciális nyeremény összegét is csökkentették. A húzósabb összegű nyeremények 1976-ban tértek vissza a képernyőre, és 1984-ig kellett várni az első 100 000 dollár feletti fődíjra.
Az amerikai televíziózásban az ötvenes évekbeli botrány a nagy tévék bizalmát örökre megrengette a formátumban, a vetélkedők kikerültek a főműsoridőből, és leginkább a délutáni műsorsávban lehetett velük találkozni. A Legyen Ön is milliomos! 1999 és 2002 között volt csak látható az ABC nevű országos adón, utána a regionális tévék vetítették, a kora esti műsorsávban, de itt is óriási sikereket ért el, és nemcsak azért, mert ebben a műsorban lehetett először egymillió dollárt nyerni, hanem azért is, mert soha nem látott nézettséggel indult: 30 millió nézője volt az első évadban, és minden tévé igyekezett a nyomába eredni, kevés sikerrel. A leggyengébb láncszem vagy az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? az első pár műsor alatt még érdekelte az amerikaiakat, de a nézettség rohamosan csökkent, így ezek a vetélkedők is vagy átkerültek a délutáni sávba, vagy leállították a forgatásukat.
A vetélkedők stílusa az ötvenes évek után megváltozott, és a tárgyi tudásra épülő formátumok helyett előkerültek a vicces, a játékosokat valamilyen formában látványosabb, izgalmasabb interakcióra késztető műsorok, jött a Price is Right, amiben különféle tárgyak árát kellett megtippelni és megnyerni azokat, a Szerencsekerék és ennek változatai (ezek a mai napig műsoron vannak). A magyar tévében az első kimondott licencműsor a Szerencsekerék volt 1993-ban, amit az MTV kezdett el vetíteni, és 1997-ig ragaszkodott is hozzá. Utána a TV2-re került, de 2001-ben lepihentették, és 2011-ig elő sem vették, ekkor a Story4 támasztotta fel.
A hetvenes-nyolcvanas évek a saját ötletekre épülő műsorokról szólt, ekkor láthattuk az Elmebajnokságot, a Kapcsoltam-ot, a Lehet egy kérdéssel több?-et vagy a Játék a betűkkel című műsort és a Van benne valami című, tévére vitt barkochbát, aztán a Jeopardy című formátum is eljutott hozzánk Mindent vagy semmit címmel, igaz, erre 1997-ig kellett várni. A saját fejlesztések nagy királya Egri János volt, aki utoljára a Kérdezz, felelek című műsorral jelentkezett a tévében, és minden műsorára jellemző volt, hogy abszolút tudásalapúak voltak.
A két kereskedelmi tévé és a köztévé vetélkedőire a kétezres években általánosan jellemző volt, hogy a lexikális tudás helyett, vagy pár esetben amellett, mindig tartalmaztak valami olyan látványelemet (széfeket, hatalmas pénzkötegeket, a padlóba vágott lyukon eltűnő versenyzőt, labirintusszerű játékteret vagy akár egy hatástalanításra váró bombát), ami a nézőnek olyan vizuális pluszt adott, amivel vissza lehetett csábítani a következő adásokra. Ilyen a Maradj talpon!, a 40 milliós játszma, a Széf, a Bumm!, az Áll az alku vagy A kód is.
Ezek a műsorok azonban a mai, két vagy több képernyőn is tartalmat fogyasztó nézőnek már nem tudnak olyan élményt adni, mint korábban, ráadásul a Maradj talpon! távozásával (a köztévé érthetetlen módon pihenteti a formátumot, ami az elmúlt években a csatorna egyik legnépszerűbb műsora volt) nem is nagyon maradt vetélkedő a tévében. Hogy aztán van-e létjogosultságuk a vetélkedőknek Magyarországon, az jó kérdés. Iparági szakértők szerint a mai napig stabil táboruk van, viszont kell valami olyan vizuális elem, valami plusz a műsorokba, ami megkülönbözteti őket a megszokott formátumoktól.
A kisebb tévék a költségek miatt ilyen műsorokba nem vágnak bele, a nagy tévék egyelőre kivárnak, mert a nemzetközi trendek és a tehetségkutatókba, valóságshow-kba beszivárgó interaktivitás alapján nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a jövő egyrészt a már ismert fizikai elemek további erősödését hozhatja (mint pl. a Bumm!-ban a bomba, a Maradj talpon!-ban a zuhanás), amelyekkel a nem tudást büntetik, másrészt pedig az interaktív, otthonról is játszható vetélkedőműsoroké. Az otthon ülő néző egyre aktívabb alakítójává lesz a műsor menetének, már nemcsak zsűritag, mint a Rising Starban, hanem akár játszhat a stúdióban ülő játékos ellen de akár a pillanatnyi véleményéből, megjegyzéséből is lehet kvízkérdés. A jelenleg a tévés piacon felkapottnak számító vetélkedőformátumokat elnézve a jövő azt hozza majd, hogy okostelefonnal vagy tablettel és nem távirányítóval a kézben fogunk vetélkedőket nézni.
Ilyen formátum például a Red Arrow International You Against the Nation című műsora (kb. Te a nemzet ellen), amiben a stúdióban ülő hat játékos egyszerre küzd meg a műsort néző százezrekkel és egymással. Az egymást kihívó játékosok minden körben öt feleletválasztós kérdést kapnak, a válaszra ott a stúdióban és otthon, a tévé előtt is tíz másodpercnyi idő van. A játékosok a tévében annak megfelelően is kapnak nyereményt, hogy a nézőket is legyőzték-e, akik szimpla többséggel válaszolnak, azaz ha a ‘b’ választ mondják a legtöbben az applikációban, akkor az a nemzet válasza. A döntőbe jutó versenyző már csak a nézők ellen küzd, és lehetősége van az addigi nyereményét megduplázni, így a formátum végig izgalmas lehet a közönség számára. A BBC szombat esti nagy show-nak tervezi, itthon is lenne létjogosultsága.
Már javában látható a német közévében a Quiz Duel (Kvízpárbaj) című vetélkedő, amiben egy négyfős csapat játszik az adás alatt bejelentkező nézők ellen. Itt a tét is nagyobb, hiszen ha a tévés csapat veszít, a pénzdíjukat az éppen játszó nézők közül kisorsolt szerencsések között osztják el. A kérdések között általános intelligenciát és logikát tesztelők vannak nagy többségben, de nem ritka a tippelésre épülő sem. Ezt a licencet a briteknél az X Factort is vetítő ITV vette meg, nem csodálkoznánk, ha nálunk is feltűnne.
Az izraeli Armoza formátumgyár és a francia TF1 csatorna a People’s Choice (A nép szava) című vetélkedővel jelentkezett nemrég, amiben viszont nem a valós tudás dönt, hanem az, hogy mennyire ismeri az ember az adott néplelket, hiszen a játék során azt kell kitalálni, mit felelnek egy adott kérdésre a nézők. A kérdések között olyanok vannak, mint például hogy egy hónap zuhanyzás vagy mobiltelefon nélkül, világbéke vagy egymillió dollár. A stúdióban itt is egy négyfős csapat játszik, rossz válasz esetén viszont valaki kiesik, az otthon ülő játékosok pedig itt is random kiválasztás után nyerhetnek kisebb-nagyobb összeget.
Ilyen interaktív vetélkedőre egyébként volt már példa itthon is, de például az ország tesztje vagy az ÁtVágó nem valósította meg azt a fajta interaktivitást, amiben úgy érezheti a néző, hogy valóban beleszólása van a játékmenetbe. A Rising Star és a Való Világ applikációs szavazásaiból, illetve a tapasztalt érdeklődésből kiindulva viszont az látszik, hogy a néző egyre jobban igényli azt, hogy ő alakíthassa a játékot, hogy részese legyen a drámának, ami a képernyőn zajlik éppen. Tippünk szerint egy hasonló vagy éppen egy konkrétan ilyen, megvásárolt formátummal mindkét kereskedelmi tévé meg fog próbálkozni, a kérdés csak az, hogy mikor, és ki lesz az első.
Lájkolja az Indexet a Facebookon, ha még nem tette, és ott kommentelheti is ezt a cikket.
A tévés vetélkedőknek az eddig ismert formában végük van. De látszik már, hogy mi lesz az új irány.
Posted by Index.hu on Monday, March 30, 2015
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
