Kezdenek elfogyni az eredeti sorozatötletek?

A tévé a filmhez hasonlóan merít irodalmi alapanyagból, újságcikkekből, de szívesen kannibalizálja saját magát is, és persze, hogy ez a mondat a saját farkába harapjon, a filmekhez is bátran nyúl, és dolgoz át a kis képernyőre mozifilmeket. És ha azt hinnénk, ez csak mostanában jut eszébe a tévéseknek, akkor nagyon tévednek, az 1942-es Casablancából 1955-ben készült az első tévés remake, igaz, csak nyolc részt ért meg, és állítólag az is pont nyolccal volt több, mint amennyit forgatni kellett volna belőle (a film mellékszerepeit alakító színészeket tették meg főszereplőnek például).

A tévé viszont nem tanul a múlt kudarcaiból és 1983-ban ismét megpróbálkoztak a dologgal - még elkeserítőbb eredménnyel, hiszen az NBC-re gyártott sorozatból mindössze három rész került adásba, mielőtt a totál érdektelenséget látva levették a műsorról. 

A sikerfilmek tévés átiratai között azonban a múltban is akadtak gyöngyszemek, például Robert Altman 1970-es, MASH című filmjének sitcomváltozata (M.A.S.H. címmel), ami 1972 és 1983 között volt műsoron, és a fináléját (most tessék megkapaszkodni) 125 millió amerikai látta, ami azt jelentette, hogy a műsor idején bekapcsolt tévék 77 százalékán ezt nézték. Ilyen sikerre azóta sem volt példa, és nem nagyon lövünk mellé, ha arra tippelünk, hogy ne is lesz, ennyien tán összesen nem néznek tévét egy este sem az USA-ban már.

1997-ben Joss Whedon, aki mostanában a Marvel-univerzum guruja, a saját forgatókönyvét vitte tévére, miután a filmverzió bebukott: ez volt a Buffy, a vámpírok réme, a tinisorozatok non plus ultrája, és a The WB nevű tévéadó egyik legsikeresebb terméke. Az ilyen mérföldkövekre persze még mindig tízszer annyi bukott projekt jut, azaz ha csak a számokat nézzük, filmeket tévére adaptálni nem is olyan jó üzlet, sőt.

Mégis, ha megnézzük az elmúlt tíz év tévébe kerülő sorozatait és azokat a terveket, amelyekből éppen most forgatnak pilot, azaz bemutató, első epizódokat, meglepően sok köztük a filmes feldolgozás, a reboot, azaz egy korábbi sikersorozat feltámasztása és a könyv- vagy képregényalapú széria. Hogy aztán emögött az van-e, hogy már teljesen elfogyott minden ötlet a sorozatiparban, és kénytelenek a klasszikusokhoz, külföldi mintához vagy filmekhez nyúlni, nem tudni, hiszen ha a kritikai sikereket vesszük számba, azok között az elmúlt tíz évben eredeti ötleteket és feldolgozásokat egyaránt találunk.

Akiknek bejött

Fargo (2014 - )

Ilyen alapanyagból persze nehezen lehetett volna rossz sorozatot forgatni - A Coen-tesók Oscar-díjas, morbid komédiába oltott krimije a tévében új szereplőkkel, új sztorival, de a film hangulatát tökéletesen megragadva kelt életre, olyan színészekkel, mint Billy Bob Thornton, Martin Freeman, Oliver Platt, Bob Odenkirk, Colin Hanks vagy Allison Tolman. A kritikusok imádták, a nézők közepesen, de annyira igen, hogy egy újabb évadot kapjon, új szereplőkkel és sztorival, de továbbra is hófödte tájakon.

Hannibal (2013 - )

A bárányok hallgatnak-filmek nyomán, és az azok alapjául szolgáló regényekre építkezve írták meg Hannibal Lecter és Will Graham történetének olyan darabkáit, amikről eddig csak hallottunk, vagy tudtunk, csak nem ilyen részletesen és mélységig. A sorozat egyszerűen gyönyörű - az az agyonfényelt kép, ami a CSI:Miamiban végtelenül idegesítő volt, itt ízléses és lenyűgöző, a díszletekre, a berendezésre és főleg azok fényképezésére olyan figyelmet fordítottak, mint egy másik sorozatban sem. Az USA-n kívül mindenhol imádják, az NBC viszont valahogy nem tudja Mads Mikkelsent eladni az amerikaiaknak.

Bates Motel (2013 - )

A Psycho előzménytörténete, amiből kiderül, mitől kattant meg Norman Bates, és gyilkolta le az útszéli szállójába betérő szőke nőket, és tömte ki az anyját. Hát a muter miatt, jóhogy. A sorozatot a Lost munkálatait irányító Carton Cuse készíti, és egy alapvetően vékonyka ötletből (Norman bolond) egy olyan érdekfeszítő, izgalmas karakterekkel teli világot alkotott, amit öröm nézni. A színészek közül a Norman anyját alakító Vera Farmigát a telefonkönyv felolvasása közben is szívesen hallgatnánk.

Friday Night Lights (2006 - 2011)

Egy H. G. Bissinger nevű újságíró 1990-ben írt egy könyvet egy texasi kisváros gimis amerikaifutball-csapatának egy idényről, amiből Peter Berg 2004-ben csinált egy frankó filmet, majd két évvel később sorozatban is feldolgozta, és milyen jól tette. Dráma, tiniszerelem, sportfilm egyben, pompás színészekkel és messze jobban kibontott karakterekkel és sztorival, mint amit a filmben láttunk. Kyle Chandler és Connie Britton mellett olyan, ma már a B lista teteje felé kacsingató színészek kezdték itt a karrierjüket, mint Zach Gilford, Adrianne Palicki, Taylor Kitsch, Jesse Plemons, Michael B. Jordan vagy Jurnee Smollett.

The Walking Dead (2010 - )

Egy 2003 óta tartó képregény sorozatváltozata, amiben valamiért az emberek zombikká válnak, mi meg egy maroknyi túlélőt követünk nyomon. És nagyon szar nekik, hiszen, a zombik mellett a többi ember is az életükre törne. A pilot tulajdonképpen az első két füzetet ültette át kockáról kockára, de a sorozat már az első évad végére eltért az alapanyagtól, és mostanra már simén tekinthető különálló egységnek, ami szült egy nyáron bemutatkozó testvérsorozatot is. A nézettsége eszelősen jó, 16-17 millió amerikait érdekel, és a kritikusok is szeretik, pedig az alkotók sokszor visznek minket a susnyásba a visszafogott és túlzottan óvatoskodó történetvezetéssel.

Trónok harca (2011 - )

Még egy könyvadaptáció, aminek az eredetije, Geroge R.R. Martin Tűz és jég dala című regényciklusa már 1996 óta elérhető a könyvesboltokban és a könyvtárakban. A sárkányos-lovagos-politikai csatározásos kaland a képernyőn viszont külön életet él, és nemcsak a fantasy-rajongók kedvence, hanem mára a popkultúra részévé vált. Az HBO jól járt vele, a nézettsége folyamatosan emelkedik, a rajongótáborában az amerikai elnök is megtalálható, és mára már biztosnak tűnik, hogy a Rózsák háborúja és a klasszikus rabszolgatartó városállamok háborúskodásainak történetéből összegyúrt, mitológiai lényekkel megspékelt kaland sorozatverziója hamarabb befejeződik majd, mint a regényfolyam (Martin a hatodik kötetet jövő tavasszal jelenteti meg, a sorozat hetedik évada 2017-ben kerül tévébe, amikor a hetedik regény csak egy távoli terv lesz még csak.)

The Affair (2014 - )

A Showtime két izraeli formátumának fiatalabbik darabja (a másik a nem kevésbé sikeres Homeland) egy szerelemi dráma, ami párhuzamosan meséli el ugyanazt a történetet a két főszereplő szemszögéből. A háttérben van egy gyilkosság is, aminek nyomozása a jelenben folyik, ez az egyik idősík, a másik a múltban van, az akkori eseményeket visszaemlékezésekből ismerjük meg. A két főszereplő, Ruth Wilson és Dominic West elképesztően jó, a házastársaikat (mert a címből ugye menten kiderül, hogy egy viszonyról van szó) alakító Joshua Jackson - Maura Tierney kettős dettó nagyszerű, a történet érdekes, a megvalósítás formabontó, (de korántsem forradalmi) a kritikusok az év egyik meglepetésének nevezték.

House of Cards (2013 - )

Egy brit politikai sorozat remake-je, amiből csak két évad készült, de az amerikai változat már a harmadikon is túl van, és a negyediket forgatják hamarosan. Ezt nem egy tévéadó, hanem a Netflix nevű online kontentszolgáltó készítette, és a 13 részes évadokat nem hónapokon át, heti egy részes adagokban vetítette, hanem egyben leadta őket. A történet egy Francis Underwood nevű politikusról szól, és arról, hogyan jut el a demokrata párti képviselő (és egyben frakcióvezető) a Fehér Házba, és hogyan igyekszik megőrizni hatalmát foggal-körömmel, ha már odajutott. Ez persze csak a végtelenül leegyszerűsített sztori egy csodálatosan megcsinált, nagyszerűen eljátszott (Kevin Spacey és Robin Wright elképesztően jó benne) sorozathoz, ami pontosan olyan, mintha valaki Az elnök embereirből minden idealizmust kiölt volna.

Akiknek nem

A fenti nyolc sorozatra legalább húsz olyan remake- vagy adaptáció jut, aminek nem jött össze a siker, pedig nagyon közel állt hozzá. A brit sorozatok amerikai feldolgozásai elég rémes statisztikát produkálnak, az egy Office-on kívül igazán sikeres próbálkozás nem is nagyon akadt az utóbbi években. Ott van például a Broadchurch című krimi, amit a Fox Gracepoint (2014) címen támasztott fel, és megnyerte a főszerepére az eredeti sorozatban brillírozó David Tennantot, aki mellé a Breaking Bad Emmy-díjas Anna Gunnja került oda társnak, de hiába - az a lassú, depressziós tempó, ami működött az angoloknál, az amerikai nézőknek nem kellett.

Nem járt jobban a The Slap (A pofon - 2015) sem, aminek ausztrál eredetije a helyi tévé egyik nagy sikere volt, de az NBC-n elvérzett, igaz, a csatorna az alacsony nézettség ellenére minden részét levetítette. A dráma egy családi rendezvényen elcsattant pofon körül zajlik (egy gyereket vág szájba az egyik rokon), de ezen keresztül egy család széthullását mutatja be, ami nem hangzik rosszul sőt, de sajnos az amerikai verzióban a karakterek annyira ellenszenvesek, hogy nem lehet kinek drukkolni benne. Pedig Melissa George, Thandie Newton, Zachary Quinto, Peter Skarsgard és Uma Thurman tényleg mindent megtesz azért, hogy szeressük őket, de hiába.

Bukott a svéd/dán eredetivel bíró The Bridge/A híd (2013-2014) is, ami az eredeti komor, sötét hangulatából nem sok mindent őrzött meg, a második évadára pedig végzetesen ellaposodott, a közönség gyűlölte a Rosemary gyereke című Polanski-horrorból forgatott minisorozatot (2014), hiába szerepelt benne Zoe Saldana, sorban buktak meg a sikeres vígjátékok (Egy fiúról, Rossz tanár) sorozatverziói, de a Szállító sem működött a kis képernyőn (az indokolatlanul sokszor bikiniben flangáló Osvárt Adreával az egyik főszerepben), és Tom Cruise A cég című blockbustere is megbukott.

Akiknek még bejöhet

A stúdiókat viszont nem érdekli, hogy az adaptációk nagy többsége sikertelen, és az sem, hogy a nézők jobban örülnek egy Lostnak, egy Maffiózóknak, egy Drótnak vagy egy Sons of Anarchynak, és az idei pilotszezonban is sorozatban állnak elő az újabb és újabb feldolgozásokkal. Ha jól számoltuk, jelenleg legalább húsz(!) olyan sorozatterv van a tévéknél, amiket vagy filmek, vagy külföldi sorozatok alapján készítenek elő, az irodalmi alapanyagból készülőket pedig már meg sem említjük.

Az HBO-nál lassan be is fejeződnek a Vadiúj vadnyugat (Westworld) című scifiből készült sorozat első évadának munkálatai - a JJ Abrams és Jonathan Nolan fémjelezte széria egy androidokkal benépesített vidámparkban játszódik, és Anthony Hopkins, James Marsden, Evan Rachel Wood, Jeffrey Wright, Thandie Newton, Miranda Otto, Rodrigo Santoro, Ed Harris és Shannon Woodward szerepel benne. 

A Netflix előzménysorozatot forgat a Wet Hot American Summer (Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron) című vígjátékhoz, amit megint csak a szereposztás ad majd el (Janeane Garofalo, Paul Rudd, Christopher Meloni, Ken Marino, Michael Ian Black, Amy Poehler, Bradley Cooper, Kevin Sussman és Elizabeth Banks), sorozat készül a 2007-es, Mark Wahlberg-féle Orvlövészből, a Belvaló papapótlóból, a Talpig zűrbenből és a 2011-es Csúcshatás című sci-fi-thrillerből, amiben Robert De Niro ad egy pirulát Bradley Copernek, akinek ettől nagyon sok esze lesz. Nem kerülte el a sorsát a Különvélemény sem, amiben Tom Cruise nem fog szerepelni, de Spielberg neve miatt szinte tuti, hogy sorozat lesz belőle, és ugyanígy járt a Csúcsformában (Rush Hour), aki egy vicces-nyomozós sorozat lesz, hacsak valaki úgy nem dönt, hogy mindennek van határa, és le nem lövi a projektet.

Érdekes, de két török remake is terítéken van. A Runner eredetije nálunk Hazugságok gyűrűjében címmel futott, és egy olyan nőről szól, aki halott férjét gyászolja, de kénytelen rájönni, hogy a férfi él, sőt, egy másik nője is van. A Suskunlarból Game of Silence címmel forog amerikai változat, ebben egy ügyvéd karrierje kerül veszélybe egy gyermekkori barát feltűnésekor. Mindkettőből elkészült a pilot, és hamarosan eldől a sorsuk, a Runneré biztosabbnak látszik egyébként. Amerikanizálják a Luther című brit krimit is, amiben Idris Elba alakít kőkemény módszerekkel dolgozó zsarut, és ha minden igaz, a szerepet az USA-ban is eljátssza majd. Két nagy visszatérő sorozat a képernyőre kerül 2016-ban: jön az X-akták egy hatrészes minisorozattal, amihez David Duchovny és Gillian Anderson is aláírt, és a Twin Peaks folytatása is sínen van, pedig David Lynch rendező már kiszállt belőle - anyagi természetű vitája volt a producerekkel. 

És ez még csak a felszín. A szaklapok összesítése szerint az amerikai stúdiók jelenleg 40-50 olyan sorozattervel foglalkoznak, aminek vagy egy mozifilm, vagy egy régebbi sorozat, esetleg egy külföldi széria vagy egy regény/képregény szolgál alapjául. Ha pedig ez a trend folytatódik, az eredeti ötletekkel jelentkező alkotók a háttérbe szorulhatnak és várhatunk vagy húsz évet egy következő Lostra. Amit addig tuti feltámasztanak majd.