Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMég félmilliárd forint közpénzt kapott Jakupcsek műsora
Úgy néz ki, valakik nagyon szeretik a Ridikül című műsort, mert a köztévé berendelt még 141 részt Jakupcsek Gabriella műsorából. Valamit nagyon tudhatnak a készítők, hiszen 2014-ben már megrendeltek 50 részt, de még ennyi sem elég. Pedig a Ridikül nézettsége kifejezetten borzalmas:
- a fiatalok körében 2-3 százalékos nézettség a maximum,
- a 18–49-es korcsoportban átlagosan 12 ezer nézőt érdekel,
- a teljes lakosságot mérve viszont ez a szám 123 ezer is lehet.
A Nol.hu írja, hogy a siralmas nézettség ellenére a köztévé bátran költ a műsorra, ami epizódonként 3,4 millió forintba kerül, a most megrendelt 141 rész pedig összesen 479 400 000, vagyis közel félmilliárd forintba fáj az adófizetőknek.
A műsort egyébként a köztévés pénzek környékén otthonosan mozgó Jáksó László korábbi élettársának, Halkó Gabriellának a cége gyártja, amely a Noé bárkája című magazinműsort is szállítja az MTVA-nak. Halkó másik cége szintén az MTVA-nak dolgozik – a Summa és a G7 gazdasági műsorokat készíti –, illetve Halkó producerként benne volt a gigantikusat bukó Marslakókban is.