Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Elkeseredett, reményvesztett lett a magyar

Interjú Sebestyén Balázs tévés-rádiós műsorvezetővel

4O5A2517
2016.06.10. 11:16
Sebestyén Balázs az egyik legnépszerűbb műsorvezető Magyarországon, a rádióban elképesztő, 39 százalékos tetszési indexe van, ami állítólag európai rekordnak számít. A törzsközönségének mindegy, miről beszél, az alkalmi hallgatók néha kiakadnak rajta, de pont így szereti. Nagyinterjú egy tévés-rádiós pályafutásról, félreértett buzizásról, és arról, miért nem lehet ma már úgy rádiózni és tévézni, mint annak idején, amikor a képernyőn nők vezettek pórázon álarcos férfiakat.

Nem szívesen adsz interjút, miért?

Egyrészt kicsit mindig megégeti magát az ember egy interjúban, másrészt azt vettem észre, hogy minden interjú a kérdező szájíze szerint készül, és nagyon ritka, amikor azt olvasom vissza, amit tényleg mondtam.

Vagy adsz egy normálisabbnak tűnő interjút, és kap egy tök más hangulatú vagy értelmű címet.

Ilyenkor persze az van, hogy „a címet nem én adtam”. Annak sincs sok értelme, hogy ilyen „mondj gyorsan két mondatot!” jellegű megszólalásokkal legyen tele a bulvár, úgyhogy egy ponton úgy döntöttem, hogy arra, amit én akarok közölni, nagyon jó fórum a rádió.

Támadnak a bulvárlapok?

Az én személyem mindig kettős és megosztó, sok és sokféle orgánum várja, hogy belém törölhesse a lábát. Ez kettős dolog, egyrészt nyilván irritálom őket, másrészt viszont ha valaki valamit jól csinál, és elért már valamit a szakmáján belül, akkor már egyre többen várják, hogy bukjon, és bele lehessen rúgni. Nincs kifejezett kapcsolatom a bulvárral, afféle kölcsönös megnemtámadási egyezményünk van, én a magánéletemet nem teregetem ki, nem mutogatom a gyerekemet meg a feleségemet, de ez mindenkinek a saját döntése. Azokkal sincs bajom, félreértés ne essék, akik üzletet csinálnak a saját gyerekükből, csak én nem ilyen vagyok.

Nem olyankor találnak meg, amikor a rádióban karcosabbakat mondasz?

Dehogynem. Nyilvánvaló, hogy nem egyszer én provokálom a dolgot, és direkt megyek bele olyasmibe, amiből beszédtéma lesz – ilyen volt a chemtrail-összeesküvés is, amiből te is nagyszerű kis történetet írtál.

Az nagy ziccer volt azért. De te ebben frankón hiszel is?

Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy igen, ebben lehet valami. Hajlottam rá, hogy baszki, még ez is lehet.

Megnéztem egy dokumentumfilmet erről, és akkor úgy voltam vele: mi van, ha mégis van benne valami?

Ma sem tartom teljesen lehetetlennek. Nem hiszem, hogy azért szórnak bármit is, hogy megmérgezzenek minket, inkább azért, mert magukat istennek képzelő emberek meg akarják állítani az üvegházhatást. Fene se tudja. Nekünk rádiósoknak baromi nehéz. Egyrészt, feladatod, hogy érzelmet generáljál, másrészt az, hogy megosztó legyél, harmadrészt, hogy provokálj. Ha ez nincs meg, akkor az egész reggeli műsor egy kicsit szürkévé válik. Valakinek a tyúkszemére kell lépni. Utálom a „beszólni” szót, mert a bulvár is csak ezt az egyet képes velem kapcsolatban használni, de egy reggeli műsor vezetőjeként neked feladatod, hogy beleállj dolgokba, ami aztán lehet egy nyilvánvaló hülyeség, de kell, mert erre van ott a két rezonőr, aki reagál, aki szembemegy veled. Aki ettől fél, az szerintem nem alkalmas reggeli műsorvezetőnek.

Minden reggeli műsor ilyen?

Nem, nem ilyen. Mi is öregszünk egyébként, és az előbbieket azért nem úgy kell elképzelni, hogy reggel azzal kelünk fel, hogy most jól megmondjuk valakinek – a műsort, a tartalmat formálja a közélet, a hírek, az, hogy miről beszélnek az emberek. Ha jobban megnézed, mi mindent ironizálva, szurkálva, röhögve közelítünk meg, minden idézőjeles a műsorban. Nem véletlen, hogy nem citálnak minket a bíróságra, soha nem volt polgári peres ügyem semmiből. És aki ismeri a műsort, az pontosan tudja, hogy a mi ironizálásunkban mindig van kedvesség, és csak az sértődik meg rajta, aki meg akar. Nem igazán kell minket komolyan venni.

Ebbe belefér a gólyatábori nemi erőszakon való élcelődés vagy Teczár Szilárd lebuzizása is?

De hogy van az, hogy ti a Comment:com-on simán buziztok, én meg kérdezek egy olyat, hogy „ez a fiú nem lehet, hogy esetleg meleg?”, és óriási ügy van belőle?

Nem azt írtuk, hogy XY buzi, hanem azt, hogy „Balázs buzizott”. A kettő nem ugyanaz.

Használjátok más összefüggésben is, nem csak ti. Számtalan példát tudnék mondani rá, és nemcsak itt, hanem az Index- vagy Velvet-vonalon is, de volt olyan is, biztos emlékszel, amikor a Jani és az én anyámat szidtad egy URL-ben. De ha én beülök a rádióba, és azt kérdezem, hogy a nőket kvázi megadóztatni akaró fiú az nem lehet, hogy meleg, abból ügy lesz. Szerintem ezzel bőven nem mentünk túl azon a határon, amin más igen. A másik, a nemi erőszakos ügy az egy örök stigma, amit viselni fogunk, de szerintem aki hallotta azt a megszólalást – és nagyon sok sajtóorgánum úgy írt cikket belőle, hogy nem hallgatta meg, csak átvette mástól az infót –, az pontosan tudja, hogy mi nem azon a lányon röhögtünk. 

A hibát ott követtük el, hogy nem választottuk ketté a két témát. Nem mondtuk, ki, nem érzékeltettük, hogy oké, ez eddig a gólyatábori erőszakról szólt, és mostantól másról. Valóban volt Ferinek egy rossz szóhasználata, a „káresemény”, aminek nem lett volna szabad elhangzania, de mi a lányon, és azon, ami történt vele, nem röhögtünk. Mi arról beszéltünk, hogy velünk mi történt a gólyatáborban, és kértük a hallgatókat, hogy telefonáljanak be az ő sztorijaikkal. Itt már valóban voltak olyan sztorik, amiken röhögtünk. A kettő össze lett mosva.

Tanultunk belőle, szakmailag én ezt tök másképp csinálnám mai fejjel, de magát a megszólalást megcsinálnám – csak másképp, szünettel, zenével, megszakítással.

Aki hallotta az élő adást, pontosan tudta, hogy min röhögtünk, de a sajtónak mindegy volt, ügy lett belőle. Ez egy öngerjesztő folyamat, ha kikerül, akkor megy előre, jól el lehet adni azzal, hogy „Balázsék a nemi erőszakon röhögtek”. Dehogy röhögtünk.

Azóta vigyáztok az ilyenre?

Igen. Az ingerküszöb nagyon alacsonyra került, az emberekben annyi a frusztráció, hogy már nem lehet olyan szabadon rádiózni, mint pár éve. Azt vettem észre, hogy mi lettünk a szelep, rajtunk lehet fröcsögni, a gőzt kiengedni. Az emberek kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben, és egyszerűen ezt valahol le kell vezetni – ha bedobsz egy olyan témát, ami erre alkalmas, akkor be is következik. Amit négy-öt évvel ezelőtt simán belefért, aminél a hallgató vette a lapot és röhögött, na az most már nincs meg. Egy picike szikra elég, és ugranak mindenre. Az is jelzi az ország mentális állapotát, hogy a rádiós műsorkészítőknek nagyon végig kell gondolniuk, mi az, ami kimegy, mi az, amit nem szednek szét azonnal.

Volt olyan téma mostanában, ami ezért maradt ki?

Olyan konkrét téma, amit eldugtunk, nem, csak mindenkiben előbb gyullad a piros lámpa, mint korábban, és hamarabb áll meg. Az emberek érzékenyebbek, robbannak, hőbörögnek, nyilván ez nem a műsorkészítő hibája, hanem egy ország kórképe. Mondasz valamit, mire észbe kapsz, jönnek a nőegyletek. Ez a rettenetes érzékenység szerintem nem valós, és nem is annak az orgánumnak szól elsősorban, aki közli, hanem egyfajta belső inger, amit le akar vezetni valakin. 

Elkeseredett, frusztrált, reményvesztett ember lett a magyar, és ez nagyon szomorú.

Mennyire fontos neked a rádió? Fontosabb, mint a tévé?

Nagyon fontos, és teljesen más, mint a tévé. Remélem, soha nem lesz olyan helyzet, hogy a kettő közül kellene választanom. Alapjában véve azt mondanám, hogy tévés vagyok, aki rádiózik, bár most már 11 éve rádiózom, és ha összességében veszem, több rádióműsort készítettem, mint tévést. Nyilván fontos a rádió, naponta másfél-két millió emberhez beszélni baromi jó dolog, másrészt pedig ez egy álommeló, számomra fontos ügyek mellé állhatok, elmondhatom a véleményemet lényeges kérdésekben, nem a Facebookon képviselek valamit, hanem a rádióban, reggel héttől mindennap. Legyen az menekültügy, bármi. Alapvetően viszont a szórakoztatás a feladatom. Kapcsolja be, hallgassa, röhögjön.

Volt olyan ügy, ami mellé odaálltatok, és látszata is volt?

Volt, amikor például az Annával veszekedtünk menekültügyben, ezt azt hiszem, te is megírtad, igyekeztem a fejében rendet tenni, de közvetve nemcsak az övében, hanem a hallgatókéban is. Elmondtam, hogy ez miért fontos, és miért kellene, hogy mindenkit érdekeljen, és miért lenne fontos, hogy mindenki kimenjen a Keletibe, és megnézze a saját szemével, mi van ott, hogy mit kommunikálnak hivatalosan, és mi a valóság. A szemünk előtt zajlott, zajlik a történelem, akinek részesei vagyunk, és ehhez így is hozzáállhatunk és úgy is. Szerintem kutya kötelességünk segíteni azokon az embereken, akik ott aludtak a Keletiben, és volt, aki ugyanezen a véleményen volt, mások nem értettek velem egyet, mindenesetre nagyon sokan telefonáltak, sokan mentek ki, és győződtek meg arról, hogy a hivatalos kommunikáció és a valóság mennyire nem fedi egymást.

Mennyire van kitalálva előre, hogy kinek mi a szerepe?

Amit a hallgató spontán ökörködésnek hall, az nagyon pontosan meg van tervezve. Megvan, ki a leader, azaz ki vezeti fel a témát, és ki a rezonőr, aki reagál rá, és milyen szerepben. Pontosan tudjuk, honnan hová akarunk eljutni, hol teszünk bele csavart, miről beszélünk bővebben, stb. Ez csak így működik jól, más műsorokban sokszor hallom, hogy összevissza olvas mindenki hírt meg sms-t, abból csak kurva nagy katyvasz lesz. Nem mindenki tud felvezetni, és van, aki nagyon jó rezonőr, lásd a Janit, aki egyedül, önmagában nem egy jó leader, de nem is akar az lenni. Ő pontosan tudja, hogy iszonyú gyorsan tud lereagálni dolgokat, elképesztően kreatív és vicces. Én felvezetek valamit, Feri opponál, mert neki ez a feladata, Jani meg reagál. Én dolgoztam úgy, hogy ez nem volt meg – el is jöttem a Danubiusból 3 hónap után.

A rádiózás mennyiben segíti a tévés melódat?

Rengeteget fejlődtem a rádiónak köszönhetően. Én nem tudtam például konfot mondani a tévében, nem tudtam, nem érzékeltem, mennyi a fél perc, az egy perc, hol van a vége. Most meg ott tartok, hogy ha a fülemre rámondják, hogy még 50, azaz 50 másodpercet kell beszélnem, akkor tudják, hogy nem kell többet szólni. Néha azzal szórakozom, hogy vajon ki tudom-e hozni pont 50-re, vagy megállok 48-nál. Úgy megtanulod a tempót, hogy plusz-mínusz 1-2 másodperccel egy másfél perces konfot is le tudok hozni időre. Nem számolok magamban, a tempóérzék segít. Ezt a rádió nagyon megtanítja. Azt is, hogyan kell konferálni csak hanggal, hiszen ott nincs az arcod, nincs gesztikulálás. Ez olyan muníciót ad, hogy a tévében innentől kibeszélsz bármit.

Ki alkalmas erre a pályára?

Attól függ, milyen műsorban gondolkodunk. Reggelre az alkalmas, akinek van személyisége, aki ki meri mondani, aki hajlandó konfrontálódni, aki nem azt nézi, milyen lesz a hallgatók szemében, hanem van egy saját személyiségképe, és azt meri adni, de azt nagyon.

Aki mindig oda áll, ahol többen szeretik, az nem való ide.

Napközbenre szerintem jó orgánum, tapasztalat, rutin kell, de én leginkább a reggeli műsorokhoz értek. A tévé más, rengeteg dolgot meg lehet tanulni az évek során, de azt, hogy a személyiséged milyen, és az átjön-e, hogy laza vagy-e, az adottság. Látok olyanokat, akik megfeszülnek a képernyőn, és tepernek, hogy megszeressék őket, de soha nem fogják. A szakma fele tanulható, a fele meg adottság. Lehetsz a legnagyobb riporter, ha nincs személyiséged, soha nem szeretnek meg. Mondjuk így is kiválóan meg lehet élni ebből.

Neveket nem fogsz mondani, ugye?

Á, öregszem. Négy-öt évvel ezelőtt simán bemondtam volna párat. De akit mondtam volna, szegénykém, őt az ág is húzza, nem is olyan régen rúgták ki a TV2-től.

A mostani fiatalok között van olyan, aki jó lehet?

A tévé velünk egyszerre öregszik. Brutálisan más fajta tartalmat fogyasztanak a fiatalok, máskor néznek tévét, és máshogy, felveszik, visszanézik.

A nézettség visszaesése mindenütt látványos, a brit vagy a német piacon is, de ott már megállt. Nálunk is érzékelhető az esés, az egykoron 2-2,5 milliós Barátok közt jó, ha 1,2 milliót hoz, ami egy gyönyörű szám egyébként. Egyszer megáll majd a csökkenés nálunk is. A fiatalok között most nem látok senkit, akire rá lehetne mondani, hogy a következő tévés generáció tagja. Nem azért, mert a mienk akkora nagy generáció lenne, de egyszerűen nem látok másikat.

Én végigjártam a szamárlétrát, a Viva TV-nél kezdtem, onnan kerültem az RTL-hez, bele a mély vízbe, a sokak által lenézett napközbeni talkshow-ba, amiből viszont nagyon sokat tanultam. És basszus, akkor még délután álarcos férfiakat sétáltattak nők a tévében, más, szebb világ volt az, mondjuk ki. Ezt ma már nem lehet megcsinálni. Sokkal szabadabb tévé volt az akkori, úristen, miket megcsinálhattunk akkor! Kapott is elsötétítést a tévé a Balázs- és a Mónika-show miatt eleget. A nézők imádták a műsort, volt olyan Balázs Show, aminek a közönségaránya 60 százalékos volt. Őrület. Ma már nincs ilyen. Öt éven át toltam ezt a szekeret, utána bekerültem Vágó mellé a Pókerarcokba, aztán jött az első önálló vetélkedő, megvolt a fejlődés íve. Ma nem látok olyan fiatalokat, akik ezt az utat járnák be, akik kitanulnák a szakmát.

És a vloggerek? A YouTube-sztárok? Egy Szirmai meg tudna csinálni egy élő műsort a tévében?

Na, ez egy nagyon jó kérdés, nem tudom. Más a két műfaj, ők ahhoz nagyon értenek, vizuálisan átlátják, brandingelik, tök jól építik magukat, de a tévé az nagy kabát. Ha nem tanultad, és csak úgy leraknak egy hatkamerás showműsorba, ott biztos elvérzel. De az egyéniségük megvan, a közönség szereti őket, milliós nézettséget tudnak. Vágnak, videóznak, használják a médiumot, de mégsem tudják, hogy kell tévézni, mert honnan is tudnák? Én személy szerint nagyon megnézném őket egy műsorban, sőt, ki is kellene próbálni őket.

Az viszont magyar sajátosság, hogy kellenek az újak, cseréljük le a régieket – az amerikai tévében kifejezetten szeretik azokat, akiknek kora van, aki mögött ott van húsz, harminc év kőkemény tapasztalata. Olyanok, mint egy bútordarab. Ez az „idős – cseréljük le!” magyar betegség, könyörgöm, pont attól van meg a hitelessége, hogy nem ma kezdte a szakmát. 50 alatt az USA-ban nincs talkshow, nincs hírműsor, nagyjából semmi, mert addigra jutsz el oda, hogy meglegyen az a respekted, hogy kaphass egy ilyen műsort. Itt meg azt kérdezi tőlem mindenki, hogy öt év múlva mi lesz? Mi lenne, 38 vagyok! Nem akarsz kipróbálni mást? Miért akarnék? Ha jó vagyok valamiben, nem kell másikat próbálni. Nem tudom, honnan jött ez a kényszerű fiatalítás.

Ha nincs a Vundersőn

Akkor én még mindig egy álmot dédelgetnék, hogy majd egyszer de jó lesz egy esti talkshow-t vezetni. Nagyon kemény vállalás volt, a legkeményebb a karrieremben, nem volt látott anyag, nem volt váz, nem volt semmi, csak az, hogy töltsünk meg 50 percet valamivel. Na így, ilyet nem szabad csinálni.

Ki találta ezt ki? Hogy „legyen valami”?

Nekünk egy régi álmunk volt, hogy csináljunk egy estét, ami nem hagyományos talkshow, kicsit idézőjeles, de valahogy más, mint az amerikai késő esti talkshow-k, direkt nem házakkal a háttérben, más díszletben készül. Ja, és élőben. Ez volt a Vundersőn és Zuperszexi alapja. Már a címből sejthetted, hogy ez nem egy hagyományos műsor. Rettenetesen kevés pénzünk volt rá, kis stúdióban vettük fel, kis stábbal, de még csak nem is ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy azt hittük, mi ehhez is értünk. Érdekes volt látni, mit váltott ki a műsor. Olyan hadjárat indult ellenünk, amihez képest a műsor nem is volt annyira megosztó, sőt, a végére már egészen nézhető volt. Sőt, ha a harmadik adással indulunk, akkor nem lett volna belőle nagy felhajtás. Az első adás... Hogy miért mentünk neki élőben, azt a mai napig nem tudom. Nem tudom, honnan vettük, hogy meg tudjuk tölteni tartalommal. Pedig megvolt a lehetőség, hogy ne élő legyen.

Tanultál belőle?

Kell egy olyan pont az ember életében, amikor nagyon is ráfér egy koppintás a fejére. „Ügyesek vagyok, szépek vagytok, de nem biztos, hogy mindenhez értetek.” Illetve nem is a hozzáértésről van szó, hanem arról, hogy meg tudjuk-e csinálni úgy, ahogy meg kell. Egy ilyen műsort ki kell fejleszteni, le kell tesztelni, kellenek finomhangolások, próbák, stb. Ez így láthatóan sokkal precízebb munkamenet annál, mint ami volt, azaz forgattunk egy pilotot, és mentünk élő adásba. Simán kellett volna fél év még arra, hogy összeálljon rendesen. És a műsor még így sem volt bukás, hiszen az idősávját minden alkalommal nyerte. 

Akkor fejre koppintásnak éltem meg, most pedig azt mondom, hogy nagyon kellett ez nekem, és nem azért, mert már akkora az arcom, hogy ideje volt, hanem azért, mert visszahozta bennem azt a fajta alázatot a műsorkészítés iránt, amit a Gyertek át szombat este! alatt kamatoztattam. Nagyon kitaláltuk, nagyon kidolgoztuk, nagyon pontosan tudja mindenki, hogy mi a feladata, elképesztően sokat sakkoztunk az emberekkel Rubin Kristóffal és Kováts Kristóffal, a másik két producerrel. És arra is jó volt a Vundersőn, hogy rájöjjek: ilyen típusú műsort, késő esti show-t a büdös életben soha nem akarok csinálni.

Miért?

Mert itt nem lehet Amerikát csinálni. Ott, és úgy egyébként az angolszász piacon ha az év 365 napjában van egy világsztárod a stúdióban, az nem baj, mert van még 3000 másik. Ez meg egy nagyon kis piac, nagyon sok szabállyal. Csak csatornaközeli arc jöhet, de azokat meg mind ismerem, és szerepelni sem nagyon tudnak, és nem vállalnak be szinte semmit.

Tom Cruise bevállalja, hogy szétver egy tojást a fején, és röhög, nálunk meg heteken át ment az egyeztetés a szereplőkkel, hogy a műsor végén van egy párbaj, és ott mittudomén, leöntjük magunkat vízzel: tízből nyolcan nem vállalták.

Nincs hiányérzeted? Műsortípusok, amiket még megcsinálnál?

Ismerem a korlátaimat, tudom, miben vagyok jó, és mit nem szabad elvállalnom, szóval azt hiszem nincs. Nem dédelgetek nagy riporteri álmokat, pontosan tudom, milyen széles skálán mozgok, és azon belül mi az, amit még meg akarok csinálni. Nem akarok este tízkor két vendéggel nagyon komoly dolgokról, komor arccal beszélgetni, és nem akarok összeköltözni Berki Krisztiánnal. Hiányérzetem akkor lenne, ha két éve nem képernyőznék. Most is készülök egy új feladatra, az RTL gyerek-tehetségkutatójára.

A TV2-s verziót láttad?

Igen, láttam, de nagyon nehéz róla beszélni, mert az lesz, hogy azért mondom, amit mondok, mert az RTL mondatja velem, pedig nem erről van szó, nálunk is volt olyan műsor, például a Partyzánok, ami nagyon nem volt jó szerintem. A TV2 a Kismenőknél több hibát elkövetett, de a legnagyobb az volt, hogy nem a gyerekekről szól. Az arányok nem voltak jók. Műsorkészítőként érezniük kellett volna, hogy tök jó a zsűri, ott van a negédeskedő Nóri meg a vérprofi Tilla, és az egész műsort rájuk építettek. És a gyerekek? Elsikkadt a műsor lényege a nagy sietségben, hogy hamarabb kijöjjenek a műsorral. Én másképp csinálnám, ha a producere lennék, de hát sose leszek TV2-s műsor producere.

Soha? Hívtak?

A jelen állás szerint soha. Volt megkeresés, igen, de csak ilyen tapogatózó fajta, hogy meg lehet-e keresni engem egy ajánlattal. Nem Dirk- vagy Vajna-szinten. Mivel jeleztem, hogy nincs értelme, ezek a körök nem is jöttek. Én egy marha lojális pali vagyok, nyolc éve rádiózom ugyanazokkal, és ha megyünk, együtt mozgunk. A műsorunk nem három, hanem kilenc főből áll. Az RTL-nél is ugyanazokkal az emberekkel dolgozom, mert pontosan tudom, ki milyen melót végez, miért felel, mivel járul hozzá az adáshoz. Most meg pláne nem mennék a TV2-höz, amilyen folyamatok zajlanak ott év eleje óta, amivé züllesztették a tévét, a Tények brandjét, az megbocsáthatatlan. A nézők sem erre kíváncsiak, ez nyilvánvaló. Semmi bajom Szalai Viviennel, de ahol ő a hírigazgató, ott nehéz egy hírműsorra hitelesként tekinteni.

4O5A2749
Fotó: Ajpek Orsi

Mi lesz a Morning Show-val?

Jó kérdés, több szempontból is. Először is, a műsornak novemberig érvényes szerződése van a Class FM-el. Hogy aztán lesz-e frekvencia, amin sugározhat, azt nem tudom. Nyomasztó érzés úgy bejárni dolgozni, hogy nem tudod, mi van a háttérben, milyen alkuk mennek, ha mennek, mitől függ a folytatás. És ez nemcsak ránk, a Morning Show-ra vonatkozik, hanem arra a 30 emberre, aki ott dolgozik, és aki nem tudja, mi lesz másnap, vagy nyár végén.

Miért pont nyár végén?

Mert akkorra már tisztulni fog a kép, meglátjuk meglesz-e a hosszabbítás, esetleg kiírnak egy új pályázatot, vagy novemberben bejelentik, hogy vége a rádiónak.  El kell dőlnie végre, hogy mi lesz, de nincsenek illúzióim.

Miért?

Mert az NMHH 6 hónap alatt ötször indított vizsgálatot a Morning Show ellen, aminek a vége várhatóan minden esetben büntetés lesz, ebből hármat már látunk, pedig ezek a jogászok szerint erősen vitatható döntések. Ezt a balhét nem fogom elvinni, nem az lesz, hogy Sebestyén Balázs miatt állt földbe a Class FM. Nem a Morning Show lesz az oka, ha a rádió nem kap frekvenciát, ezt mindenki tudja, aki ismeri a körülményeket és olvas híreket. Mindegy, mi csináljuk a műsort, amíg lehet, és nem hagyjuk, hogy ezek a dolgok befolyásoljanak.

Ki lehet ezt kerülni?

Nézd, mi a műsorral szórakoztatunk, és ez megy most is. Humorral dolgozzuk fel ezt is, ha Jani vagy Feri kicsit tovább megy, mint kellene, akkor óvatosan leállítom őket. 

Kaptatok ajánlatot?

Igen, van pár megkeresés, pár komoly is.

Olyan is, amit megfontolnál?

Igen. Nagyon az fog számítani és annak megfelelően fogunk dönteni, hogy hol kapjuk meg a legmegfelelőbb munkakörülményeket, mert jelenleg finoman szólva sem ideális az, ahogy és ahol dolgozunk, omladozó, koszos falak, rácsos ablakok között. Nem névre szóló parkoló kell, hanem olyan épület, amibe az ember szeret bemenni, és megvannak a munkánknak megfelelő körülmények!  És ez megint csak mindenkire, mind a 30 emberre vonatkozik.

A másik oldalról is jött felkérés? És ha igen, hogy reagáltál?

Ha garantálják, hogy politikamentesen, nem felülről irányítva, a hírekbe, tartalomba nem beleszólva dolgozhatunk, ha megmarad a függetlenségünk, és azt mondunk, amit akarunk, akkor mindent megfontolunk, még a nem országos frekvenciák ajánlatát is. Ha ez mind stimmel, és a munkakörülmények markánsan jobbak, akkor sok minden elképzelhető.  De most még ezen nem gondolkozunk. Legfontosabb most a Class, olyanok leszünk mint a Titanic hegedűsei. A rádióval vagyunk az utolsó pillanatig, bármikor is érkezzen az el.