Junior Prima díjat kapott az Index három újságírója

prima-4974
2016.11.21. 11:07
Junior Prima díjat kapott az Index három újságírója is: Kovács Bálint, Bolcsó Dániel és Fábián Tamás!

A Junior Prima díjat a Prima Primissima díjakhoz hasonlóan minden évben öt kategóriában adják át 30 év alatti, munkájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiataloknak. Az Index újságírói a magyar sajtó kategóriában tavaly és tavalyelőtt is a díjazottak között voltak, de idén először fordult elő, hogy egyszerre három kollégánk is ebben az elismerésben részesült.

A 38 jelöltből idén végül heten kaptak Junior Prima díjat, a három kollégánk mellett Rátonyi Krisztina, a Petőfi Tv arca, Sarkadi Zsolt, a 444 újságírója, Urfi Péter, a Magyar Narancs újságírója és Turzó Ádám, a Portfolio.hu újságírója. A Junior Prima díj az elismerés mellett nettó 2 millió forintos támogatással is jár.

A díjkiosztón Parragh László, a zsűri egyik tagja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy ezek az újságírók a jövő ígéretei, véleménybefolyásolók, akik leváltják a régi nemzedéket. Mérhetetlen a felelősségük, és egy nemzet sorsa múlik rajtuk.

Ezeket a cikkeket olvassa a díjazottaktól!

Kovács Bálint kollégánk nemrég készített interjút Juliette Binoche színésznővel, aki elmondta, hogy olyan, mint egy drogos, aki folyamatosan arra gondol, hogy filmeznie kéne, mégis próbálja meggyőzni magát, hogy ne tegye. Emellett itt elolvashatja azt is, hogy miért szórakozott remekül egy menekülttáborban. Kovács Bálint nemrég a Szegő Tamás díjat is megkapta.

Fábián Tamás számtalan parlamenti videót készített, valamit több részes cikksorozatot készített a középkori sötétséget hozó dunaújvárosi közvilágítási tenderről.

Bolcsó Dániel írt arról, hogyan igazolt le a Google egy kvantumfizikust, és hogy nem varrhatjuk teljes egészében a Facebook nyakába Donald Trump győzelmét. Bolcsó Dániel is kapott már idén díjat, az év információbiztonsági újságírója lett. 

Az idei zsűri nyolc főből állt: Kálmán Olga és Krizsó Szilvia mellett zsűritag volt még Gazsó L. Ferenc, az MTI igazgatója, Balogh Gabriella, a CEMP Zrt. igazgatósági tagja, a Prima Alapítvány kurátora, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Krisán László, a Kavosz vezérigazgatója és Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója.

Nagy volt az egyetértés a zsűriben

A Kavosz Zrt. 2003 óta a Prima Primissima díjak támogatója, és tavaly vállalta a Junior Prima díj magyar sajtó kategóriájának a támogatását; mint elmondták, azért, mert munkájukhoz az elmúlt években igen nagy segítséget nyújtottak a sajtó munkatársai. Krisán László elmondta, fontosnak tartják a fiatal újságírók támogatását, és szerintük ez a díj és a hozzá járó juttatás ösztönzés lehet mindenkinek.

A zsűriről elmondta, nagyon komoly munka után tudták kiválasztani azt a hét embert, aki végül megkapta a díjat, és szerinte nagyon jó, hogy minden területet sikerült lefedni, ami minden fiatal újságírónak nagy ösztönzés lehet. 51 jelölés érkezett, ebből 38-an kerültek a zsűri elé, és többen azért estek ki, mert pár hónappal elmúltak 30 évesek, vagy nem magyar állampolgárok. A hétből nem egy olyan jelölt volt, akinek kapcsán teljesen egyetértett a zsűri, mondta el Krisán.