Strigulázzon a legtöbbet gyilkoló James Bonddal!
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Vajna apó jóvoltából mindjárt a Dirty Dancinggel kezdhetjük a napot pontban reggel nyolctól a Mozi+ csatornán. Ha esetleg már a könyökünkön jönne ki Patrick Swayze és Jennifer Grey románca, átkapcsolhatunk a Film+-ra, ahol kilenctől Lucky Luke-ért izgulhatunk, és ha már egyszer felcsaptuk a kovbojkalapot, lehetőleg fél egyik le se vegyük, akkor kezdődik ugyanis a Toy Story 2.
Nemrég az Economist különböző szempontok alapján (pl. elfogyasztott martinik és nők) rangsorolta a James Bondot alakító színészeket, és az jött ki, hogy Pierce Brosnan volt az eddigi legtöbbet gyilkoló 007-es ügynök, aki a statisztika szerint részenként átlagosan 21,25 embert tesz el láb alól. Fél 12-től A világ nem elég megy majd a Mozi+-on, úgyhogy a kanapén ülve akár strigulázhatjuk is a kicsinált gazfickókat.
Pierce Brosnan volt a legtöbbet gyilkoló James Bond
Rooger Moore piált a legkevesebbet, Sean Connery és George Lazenby viszont jó volt csajozásban.
![tk3s 20020225 kts g90 195](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1431/14319/143191/14319158_b94e3f7961812405a19369a46d3744f4_wm.jpg)
Jó napjuk lesz azoknak is, akik Sylvester Stallone filmjein nevelkedtek: 15:25-től az Expendables második részét adja a Film+, este hétkor pedig a Rambo 3 megy majd a Mozi+-on. Ugyanitt 23:10-től a Kingsman első részét nézhetjük, ami az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb kémfilmje volt (kritikánkban mi is csupa szépet írtunk róla), és ugyebár már úton van a folytatás is. És nem panaszkodhatnak a Tom Cruise-rajongók sem: negyed öttől a Jack Reachert adja a Mozi+, 21:05-től pedig a Mission: Impossible harmadik részét az m2.
Ha esetleg megrögzött múltba révedők vagyunk, akkor is van miből választanunk: 19:25-től az 1978-as Superman kezdődik a Dunán Marlon Brandóval, 22:10-kor Vészi Endre és Gábor Pál filmje, az Angi Vera az M5-ön, 22:35-től Kertész Mihály 1942-es klasszikusa, a Casablanca az ATV-n (nemrég összegyűjtöttük belőle a legjobb dumákat), hajnali fél kettőtől pedig Alfred Hitchcock nyomaszt a Madarakkal. Ha dalosan nosztalgiáznánk, a 101 éve született G. Dénes György, alias Zsüti, dalait hallgathatjuk a Duna World műsorán, pontban héttől.
Robert De Nirót este kétszer is megnézhetjük: egyszer az Apádra ütökben, Ben Stiller mellett, este kilenctől a TV2-n, egyszer pedig a Machetében, Danny Trejo, Jessica Alba és Steven Seagal társaságában, 22:45-től a Film+-on. És ha már Steven Seagal, ne feledjük, hogy a Száguldó erőd pontban kilenckor kezdődik a Mozi+-on. De jól gondoljuk meg, hogyan választunk, hiszen ugyanekkor kezdődik például A sötétség kapui Nicolas Cage főszereplésével, valamint a Halálos fegyver negyedik része is Mel Gibsonnal.
Bár kritikusunk bealudt rajta, tévé előtt tespedéshez valószínűleg tökéletes lesz a második SpongyaBob Kockanadrág-film (amelyik a Ki a vízből alcímet viseli). Vujity Tvrtko valószínűleg nagy rajongó lehet, hiszen még a film vetítésére is SpongyaBob-festéssel az arcán érkezett. Ezt mindenképpen tartsuk észben, amikor a filmet nézzük 19:10-től a TV2-n. Viszont Ryan Gosling-rajongók, figyelem! Ugyanebben az időpontban kezdődik a Szerelmünk lapjai az RTL2-n – a reklámok alatt pedig akár egy kis Magyar Nemzetet is lehet olvasgatni.
És ha már Magyar Nemzet és sajtó: 22:20-kor startol a SuperTV2-n a beszédes című Hogyan veszítsük el barátainkat és legyünk magányosak filmváltozata, ami egy tapló brit bulvárújságíró New York-i kalandjairól szól a Vanity Fair magazinnál. A sztori ráadásul valódi élményekből táplálkozik, a szerző anti-felemelkedéstörténete, és bár a film messze nem olyan jó, mint a könyv, sőt, inkább kínos, Megan Fox, Kirsten Dunst és néhány kellemetlen poén miatt talán nem rossz döntés idekapcsolni. Egyébként közvetlenül előtte (20:40-től) a Jégkorszak negyedik része megy majd ugyanitt, amire már nem biztos, hogy szükség lett volna, és ugyebár az ötödiktől sem dobtuk el a zokninkat.
A késő esti műsorsáv is komoly dilemmákat tartogathat a magyaroknak: pontban tizenegykor kezdődik A király beszéde az RTL2-n, a Másnaposok a Viasat 3 műsorán és az Erik, a viking a Comedy Centralon, tíz perccel később Joseph Gordon-Levitt lesz látható a pornófüggő Don Jonként az RTL Klubon, fél tizenkettőkor pedig Ridley Scott Prometheusa kezdődik a TV2-n. Ha esetleg nem lett volna segítségére a tévéajánlónk, nézze meg a Bunyó karácsonyig című Bud Spencer-klasszikust (15:40; TV2), abból talán még sosem származott baj az ünnepek alatt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
2 órája
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban
A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.
február 6., 06:05
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
3 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
39 perce
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson
Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.
február 6., 17:09
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
57 perce
- Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.
33 perce