246 kilométernyi vér, verejték és könnyek

Mit keresek itt esőben, az éjszaka közepén?

– teszi fel a kérdést jó pár tízkilométerrel a háta mögött Simonyi Balázs filmrendező, szinkronszínész és ultrafutó, aki Ultra című dokumentumfilmjében több nézőpontból választ ad erre és még rengeteg, a hosszútávfutásról felmerülő kérdésre.

Az HBO Europe, a SpeakEasyProject és a görög Anemon Productions közös produkciójában készült Ultrát a rendező-egyik főszereplő Simonyi kreatív dokumentumfilmnek tartja. Ez azt jelenti, hogy játékfilmes eszközökkel mutatnak be egy valós történetet, vagyis mindjárt inkább ötöt, mert hogy a film öt ultrafutó személyes drámáját követi nyomon.

Az egészhez a körítést a Spartathlon, a világ egyik leghíresebb ultramaratoni futóversenye adta. Vannak ennél is hosszabb versenyek, de talán ez a legikonikusabb: 1983 óta minden évben megismétlik Pheidippidész athéni futár történelmi futását, aki Hérodotosz elbeszélése alapján az indulását követő napon érkezett meg Spártába. Ennek megfelelően a versenyzők is az Athén és Spárta közötti 246 km-nek vágnak neki, amit 1200 méteres szintemelkedéssel megspékelve legfeljebb 36 óra alatt teljesíteniük kell.

Ezt a másfél napot másfél órába sűrítve éljük át a tűző napon, esőben, sziklákon, sötétben az egészen különböző nézőpontokat megragadó versenyzőkkel. A film pont azért működik annyira, mert a főszereplők tényleg hús-vér emberek, nagyon átérezhető, de alapvetően eltérő motivációkkal. Az ő szenvedésük, kitartásuk és a határok feszegetése kézzel foghatóvá teszi, miről is szól nekik ez a kemény verseny és a futás valójában.

Szabó Béla a „soha ne add fel" jelmondat iskolapéldája, egykori láncdohányosként, 40 éves kora után kattant rá a futásra, de miután ötször nem tudta teljesíteni a Spartathlont, a szabályok értelmében nem nevezhetett újra. Ez nem hagyta azonban nyugodni, így versenyen kívül, felesége segítségével vágott neki a távnak.

A német Annettnak 2013-ban leukémiában halt meg a 24 éves fia, és ez a tragédia megváltoztatta az életét. Ő ezt a hatalmas terhet próbálja feldolgozni és letenni a futással.

A francia Angel genetikai problémákkal született, csak 8 évesen kezdett el beszélni, de szülei rájöttek, hogy mozgás, és futás közben nagyon jól meg tudja tanulni a dolgokat. Mostanra már rendszeresen együtt indul az ultraversenyeken apjával.

Gilles Pallaruelo nem beszél sokat, csak teszi a dolgát, elhivatottsága pedig átjön a filmen. 20 éve fut, és még soha nem adott fel versenyt, nem mellesleg pedig ő az egyetlen egyéni futó, aki eddig mind a tíz Ultrabalatonon elindult.

Az egész gerince azért mégis Simonyi marad, akihez időről időre nagyon biztos pontként tér vissza a kamera. Őt tíz éve a depresszióból segítette ki a futás, karácsonykor egy szakadt melegítőben kezdte, tavasszal pedig már a barcelonai maratonra nevezett. Az Ultrában rajta keresztül szépen sorban mutat be olyan fontos lépcsőfokokat a film, amikkel kicsiben valószínűleg azok is találkoztak már, akik csak jóval rövidebb távoknak vágnak neki.

Közben pedig nagyon átjön az a fizikai és mentális állapot is, amibe a futók kerülnek egy ilyen embertpróbáló verseny alatt. Már azok a jelenetek is erősek, amikor a többi futó ápolását is látjuk egy-egy pihenőhelyen. Emellé Simonyi hangosan ki is mondja, amit érez, kommentálja a holtpontokat, Angelnál az autóval kísérő édesanyjával folytatott kommunikáció nyit új teret, míg Annettnél a belső gondolatokat jelképező hangalámondás a hangsúlyos.

Eredetileg egyébként többféle koncepcióban is gondolkoztak (ezekről, és még a sajtótájékoztatón elhangzott érdekes háttérinformációkról bővebben itt olvashat ), rengeteg nyersanyagot forgattak le versenyen kívül is a szereplőkkel, és ugyan végül kifejezetten a Spartathlonra koncentrálnak, de az időnként visszaemlékezésként, kitekintésként bevágott jelenetek mindig plusz mélységet adnak a történéseknek. A stáb előzetes munkája azon is érződik, hogy mennyire természetesnek hatnak a leginkább megérintő jelenetekben is az egyébként nem kamerához szokott szereplők.

A film ráadásul nemcsak a futók személyes drámáiról szól, hanem azokról az emberekről is, akik támasza nélkül a versenyzők nem nézhetnének szembe önmagukkal. Angel édesanyjának eltökéltsége és Béla feleségének, Juditnak az aggódása pedig csak még emberibbé teszik a látottakat.

Az Ultra egyszerre szól a rendszeres futókhoz, és a futással csak néhanapján próbálkozókhoz, egyszerre mutat olyan képeket, amik inkább elvennék az ember kedvét, közben mégis rávezet a futás ízére. Valójában pedig nem is az a legfontosabb, hogy ki, meddig jut el a távban, hanem hogy kifutja-e magából azt, ami belül hajtja.

(Az Ultra április 8-án került fel az HBO GO-ra, tévés premierje pedig április 16-án este lesz az HBO-n. A MoziNet moziban is bemutatja a filmet, a premier előtti vetítések április 28-án kezdődnek. )