Bűnöző, de nem rossz ember

Bemutatná a nézőknek a sorozatban alakított karakterét?

Egy Vic Hill nevű figurát játszom, aki egy igazi régimódi, kelet-londoni gengszter. A sorozat cselekménye előtt 15 évvel sikerült rengeteg aranyat ellopnia – többet, mint amire számított. Mindezt valóban megtörtént események inspirálták: 1983-ban, a Brink's-Mat rablás néven elhíresült akció során 9,5 milliárd forintot érő aranykészletet lopott el egy banda. A karakterem egy haverjától, Bob Finktől kapja a fülest, viszont a rendőrségnek valaki leadja az infót, így menekülnie kell. Hazamegy, ahol találkozik a 10 éves fiával, és mielőtt elkapnák, még megosztja vele a legfontosabb életfilozófiáját: ha kell valami, amit nem engedhetsz meg magadnak, akkor csak vedd el. Ezután börtönbe kerül, és a sorozat történetének kezdetén már tíz éve bent van. 

Ez a kóter viszont nem olyan, amilyeneket én korábban láttam. Különleges bánásmódban részesül odabent, kap rántottát, füstölt lazacot, steaket, mindennap azt, amit éppen kíván. Már csak két hónap lenne hátra a feltételes szabadlábra helyezéséig, ám a családja miatt úgy dönt, hogy mégis inkább megszökik. A fia ugyanis, apja hiányában, szintén nem a legtisztességesebb utat választotta. A véletlenek furcsa közjátéka során pedig úgy alakul, hogy a fiának és a haverjainak sikerül pont azt az aranyszállítmányt ellopniuk, amit Vic is lenyúlt 15 évvel korábban. Persze erről Vicnek fogalma sincs, csak annyit tud, hogy valaki ellopta az aranyát, amit vissza akar szerezni, és nem vár vele két hónapot. 

Ez a történet kiindulópontja, és már ebből látszik, hogy mennyire eltér a filmtől. Lenyűgözött a Blöff, de azt hiszem, Alex De Rakoffnak, aki a sorozat forgatókönyvét írta, sikerült gazdag és mély karaktereket megalkotnia, majd mozgatnia is a történetben. Ahogy már mondtam, az én karakterem egy régi vágású figura, aki a maffiára jellemző morális kód mellett éli az életét. Kemény, de vicces fickó, aki szerint a pohár mindig félig tele van. A barátaihoz pedig maximálisan hűséges. Ezért is gondolja azt a bűnözői világ legnagyobb részéhez hasonlóan, hogy azok a legundorítóbb alakok, akik elárulják a társaikat. A sorozat arról szól, hogy hogyan alakul az arany sorsa, de ez csak a felszín. A Blöffben valójában a család és a hűség a két legfontosabb téma. Az elidegenedés, amit a családfő börtönbe kerülése okozott, ki hogyan kezeli ezt a helyzetet, milyen hatással van ez a feleségével és a fiával kialakított kapcsolatára.

Két fiam van, úgyhogy pontosan tudom, milyen nehéz és komplikált egy ilyen távkapcsolat. Bár nem voltam tíz évet börtönben, néha a forgatáson így éreztem magam, és nagyon tudtam azonosulni történettel, míg a forgatókönyvet olvastam. Hiába éreztem azt, hogy ez a fickó teljesen más, mint amilyen én vagyok, az apai érzések számomra is közel hozták a karaktert. Viszont mivel ennyire különbözik tőlem, ezért szükség volt rá, hogy elmerüljek a gengszterek világában. Dokumentumfilmeket néztem, és szakértőkkel találkoztam. Ez a legklasszabb dolog abban, ha az ember színész. Ilyenkor egy projekt során ki kell találnod, hogyan építed fel a karaktert. Milyen lesz a hangja, hogyan fog járni, egyáltalán milyen lesz a fizikai megjelenése, az egész figura pszichológiája. 

Említette, hogy két fia van, ismeri a távkapcsolatot. Ön hogyan küzdi le? 

Igen, ezzel tudok azonosulni, és elég kemény munkának tartom így fenntartani a kapcsolatot. Manapság sokat könnyít, hogy van FaceTime, de ez sem elég mindenre. A kisfiam még kétéves sincs, de gyakorlatilag FaceTime-kapcsolatom van vele, mert már hét hete nem láttam. Az ebben a korban felér egy emberöltőnyi idővel.

A karakter, akit játszom, igyekszik a körülményekhez képest a legjobban hozzáállni a dologhoz. Mivel egy bankrabló, ezért elég szegényes a szókincse, de vannak érzései, és szereti a fiát. Hasonló, mint a saját édesapám, aki nem azzal mutatta ki a szeretetét, hogy azt mondta, szeretlek. A karakterem igyekszik mindent megtenni, hogy a börtönből is támogatni tudja a családját. A tettekre és nem a szavakra koncentrál. Ebben hasonlít az apámra, aki golfozni tanított, meg focimeccsre vitt, néha megölelt, de úgy volt vele, hogy a tettek fontosabbak a szavaknál, és én is mindig hittem ebben. És abban is, hogy bármit akarsz elérni az életben, ahhoz az kell, hogy a szavaidat cselekedetekkel is tudd támogatni. 

Mit gondol, mi a legnagyobb különbség a sorozatot készítő Alex De Rakoff és a mozifilmet jegyző Guy Ritchie között? 

Szerintem nem érdemes őket összehasonlítani. Alex stílusa vibráló és kiváló. Mikor Guy Ritchie megjelent A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső című filmjével, abban az volt a legjobb, hogy látszott, a videoklipek világából érkezett, amivel sikerült a szokásostól eltérő módszerekkel megközelítenie a filmezést. Én csak a filmkészítés MTV-generációjának nevezem ezt a stílust. Az ilyen történetmesélés komoly energiákat szabadít fel a nézőkben. Ritchie ráadásul nem arra használja a kamerát, hogy manipulálja a közönséget, hanem hogy kézen fogva végigvezesse a történeten, és nagyon vizuálisan és energikusan mondja el a történetet. Ez a sorozatban is megvan. A sorozatunk szerintem kísérőként illik a film mellé. Az egész tele van kikacsintásokkal. Hommage-nak nem nevezném, de a történetmesélés hasonló, hasonló stílusban is zajlik a cselekmény, csak itt két óra helyett tíz óra alatt bontakozik ki. Azt gondolom, hogy elsősorban fiatalok fogják nézni, de persze mindig arra vágyik az ember, hogy sokan legyenek kíváncsiak a sorozatára. 

Nem először játszik gengsztert vagy kétes figurát. Ez volt a legszórakoztatóbb közülük?

Hiába mondják azt valamelyik karakteremről, hogy gonosznak számít, sohasem így tekintek rá. Elsősorban emberi lény. Korábban szerepeltem egy minisorozatban, aminek Father&Son volt a címe, egy manchesteri gengsztert alakítottam benne. Elolvastam egy könyvet Paul Massey-ről (akiről a sorozat szólt), amiből úgy tűnt, hogy szörnyű, félelmetes alak lehet. Aztán mikor személyesen találkoztunk, kiderült, hogy valójában teljesen más. Kedves, elragadó, figyelmes, érzékeny és kemény volt. Mikor személyesen találkozol valakivel, egyből más megvilágításba kerül a jófiú-rosszfiú téma. A megélhetését jelentő tevékenysége a törvény rossz oldalára esik, de ettől még nem lesz automatikusan rossz ember. Ő is inkább túlélőként gondolt magára.

Mit gondol, a közönség kedvelni fogja a karakterét? Gyakran előfordul, hogy egy gonosztevő népszerű a nézők körében. 

Remélem. Van valami pimaszság a szemében, és bármibe fog, azt élvezettel csinálja. Azzal sincs gondja, ha veszekednie vagy verekednie kell. Ismerek hozzá hasonló figurákat. Imádja a családját, viszont az a bizonyos aranylopás eléggé meghatározta az életét. Úgy érzi, hogy ezt helyre kell hoznia, hogy valami értelmet nyerjen az élete. Tehát a történet során végig erre hajt, hogy kijavítsa korábbi hibáját. 

Van ideje más tévésorozatokat nézni? Mik a kedvencei?

Mostanában nem igazán jutott időm a tévézésre, alaposan lefoglalt a sorozat fejlesztése, illetve a produceri munka. Nagyon sok különböző projektben vagyok benne. Legutóbb a Narcos és a Mr. Robot első évadait láttam – mindkettő igazán nagyszerű munka. Nyilván megnéztem a Breaking Badet is, ami engem is lenyűgözött. Nagyon kedvelem Larry David munkáját, úgyhogy a Félig ürest is mindig szívesen nézem. Mivel Amerikában élek, angol tévét nem nagyon szoktam nézni. A Night Managert láttam, szeretem John le Carrét és az ő történetmesélési stílusát is. Frederick Forsyth könyveit is kedvelem, és a skandináv krimik is közel állnak hozzám.