Konrád
8 °C
26 °C

Egyre jobb úton halad a magyar sorozatgyártás

2017.12.31. 14:23
Míg a 2015-ös év igazán jól alakult a hazai sorozatkedvelők számára, már ha csak a mennyiséget nézzük, a 2016-os annál szegényesebb volt. 12 hónap alatt öt sorozat került képernyőre a napi szappanok mellett, ami azért elég karcsú. Ráadásul az ötből egy, a Mindenből egy van, a Beugróhoz hasonló, színházi improvizációs széria, és csak azért említjük meg, mert lehangoló a tudat, hogy az Aranyélet, a Válótársak, a Csak színház és más semmi és a Munkaügyek mellett semmi előrehaladás nem történt sorozatfronton a 2015-ös kvázi boom után. A 2017-es év viszont enné jóval acélosabb lett.

Idén 9 sorozatévadot láthattunk a tévében, és ha minden igaz, 2018-ban erre tán még rá is tesznek a csatornák egy lapáttal. A sorozatkészítés egyre erősebb lábakon áll, és ugyan idén is akadt mellélövés, de tanulni csak a hibákból lehet. Valahol mi még a szarnak is örülünk, ha az út végén egy True Detective-szintű termék vár minket, csak győzzük kivárni.

Azon persze nem illik csodálkozni, hogy a magyar tévék is rákaptak a dologra: 2016-ban ugyanis csak az angolszász nyelvterületen 476 sorozatévadot mutattak be, 2017-ben pedig 500-nál is többet.

A hazai fejlesztésnek két nagy korlátja van: a pénz és a szakértelem, vagyis inkább a megfelelő rutin hiánya. A pénz az egyszerűbb, mert azt le lehet akasztani, ha a tévék - és most nem a feneketlen kútnak számító közmédiáról, hanem a kereskedelmi tévékről beszélek - át tudják terelni a hirdetőket a sorozattartalomra, és ha a szériák nézettsége stabilan hozná a hétvégi showműsorok számait, akkor nem lenne gond egy évben kettőnél több sorozatot gyártatni. Egy ilyen kaland 5-800 millió forint körül mozog, rettentő logisztikai rémálom a színészekkel való egyeztetés miatt (itthon nincsenek tévére szakosodott színészek, mindenki egyszerre játszik filmben, színházban és tévében, és ugye szinkronizál is rengeteget) sokkal macerásabb, melósabb projekt, mint egy énekes tehetségkutató, ami tulajdonképpen a második, legkésőbb a harmadik évadtól kezdve önjáró, hiszen minden évada 90 százalékban ugyanolyan, mint az előző.

Egy sorozatot viszont gondozni kell, fejleszteni, melózni rajta, és nem biztos, hogy egy vagy több évnyi előkészítés és beleölt lóvé után a tartalom bejön a nézőknek.

Nagy lutri ez, és itt jön a második aspektus a képbe: a szakértelem/rutin hiánya. A magyar szakembergárda a mozira van ráállva, magyar és külföldi produkciókon edződtek, és értik a dolgukat, ezt minden itt forgató stáb elmondja. Az MTVA-nak és elődjének, a Magyar Televíziónak köszönhetően persze fikciós tartalom gyártására is volt lehetőség. Tévéfilmek, tévéjátékok, sorozatok mindig voltak a királyi egyesen, Kántor, Linda, Szomszédok, Família Kft, azaz minisorozat, dráma, heti szappan és sitcom is, csak éppen ezek nem úgy készültek, mint az amerikai, rém hatékony, ipari jellegű sorozatok, hanem mint a filmek: a rendező az isten, a forgatókönyv meg sorvezető. Ez ma nem így működik.

Ahhoz, hogy a sorozatok tényleg állandó résztvevői legyenek a heti műsorrendnek, nagyon sokat kell belőlük előkészíteni, sokat kell ötletelni, sok forgatókönyvet kell megírni, amiknek csak nagyon kis hányadából lesz valóban sorozat. Ez egy ilyen biznisz, még most is, úgy, hogy évi 500 fikciós és 760 doku/reality/sport műsor került képernyőre, az ökölszabály az, hogy 1000 ötletből jó, ha két sorozat születik. Kell tehát egy masszív hátország, ahol legalább évi 50-100 forgatókönyv készül, hogy a piaci szereplők mazsolázhassanak közülük. Ki kell termelődnie egy olyan producergenerációnak, aminek tagjai tudják, mitől és hogyan működik egy sorozat. Kell a megfelelő szakembergárda, aminek tagjai nem lenézett, futottak még melónak tartja a tévézést, és kellenek olyan rendezők, akik tudomásul veszik, hogy a sorozat az írói műfaj, ott nem az ő víziójuk a lényeg, hanem az, amit az alkotó leírt. És kellene minél több színész is, mert az nem járható út, hogy ugyanaz a színész a Mi kis falunkban, az Aranyéletben és a Válótársakban is szerepel. Frissebb, újabb arcokra van szükség. 

Ez a jövő, erre kell(ene) haladni, ennek van értelme, ez az, ami jól működik másutt. Írószobák, showrunnerek, ötletek, idő, pénz. És akkor minden szép és jó lesz majd. Most viszont nézzük a közelmúltat, a 2017-es évet, amiben ezeket a sorozatokat láthattunk itthon:

Köztévé

Tóth János (első évad)

Sitcommal itthon Kálomista Gábor Megafilmjén kívül senki nem mer megpróbálkozni, nagyjából azért, mert a legnehezebb tévés műfaj, amit évtizedek óta nem tudunk meghonosítani itthon (Família Kft, Tea, Limonádé, Pasik, Rém rendes, stb.) A kínos munkahelyi sitcom viszont valamiért (jó, azért, mert az MTVA mindent berendelt Kálomistától) megragadt a királyin, Munkaügyek, Fapad és az előbbi spinoffja a Tóth János. A nézettsége rémes, de ettől még folytatódik, hogyne folytatódna, alapból 52 részt kértek belőle. A sorozatról írt első kritikában így fogalmaztunk:

A csütörtökön bemutatott első rész alapján azt lehet mondani, hogy a sorozatban megvan a potenciál, de kérdés, hogy elegen lesznek-e azok, akik hajlandóak kitartani a széria mellett, heteken keresztül.

Decemberben meg így:

Összességében a Tóth János egy érdekes próbálkozás, hol több, de inkább kevesebb jó pillanattal. Nem bánom, hogy megnéztem belőle húsz részt, és kivételesen azt sem, hogy erre költöttek az adómból. Valószínűleg egy-két részt még meg fogok nézni, de valami csodának kéne történnie, hogy végigküzdjem magam az 52 részes évadon.

Csak színház és más semmi (második évad)

A köztévé második sorozatát (nyugi, a harmadikat is) dettó a Megafilm gyártja, hát most mi ezzel a baj? Azon túl semmi, hogy így egy cég ízlése határozza meg az állami tévé sorozatkínálatát. A Csak színház és más semmi egy dramedy, ami egy színház életéről szól, van benne szerelem, szex meg színészet. Semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint mindjuk az Ugly Betty volt, vagy amilyen a Jane the Virgin, erre szokás azt mondani, hogy limonádé. Az első évadról ezt írtuk:

Könnyen gondolhatnánk, hogy a színházi kulissza nem elég érdekes egy sorozathoz, de talán a Birdman mindent elsöprő sikere rácáfolt erre is, abból a filmből is egyértelműen kiderült, hogy a színház is csak egy munkahely, ahol ugyanúgy portás. fizetés(nem)emelés és ebédszünet van, mint bárhol máshol. Itt is onnan indul a történet, készül a színház az őszi bemutatóra, a hat részben hat munkafolyamatba pillanthatunk bele, az első részben az olvasópróba, a második részben a rendelkezőpróbába. Igazság szerint a sorozatnak ez lehet az egyetlen rákfenéje, hogy az ilyen szavak miatt, mint hogy rendelkezőpróba, azt hihetik a nézők, hogy ez valami uncsi kékharisnya dolog, holott tényleg annyiról szól ez a sorozat, hogy a főnök összejön az új dolgozóval, és ezt próbálják titkolni a munkahelyükön.

(A másodikat sajnos senki nem nézte a szerkesztőségben, így nem tudjuk, milyen lett.)

Egynyári kaland (második évad)

Az egynyári kaland az, ahogy a felnőttek elképzelik egy tini életét, ha az a tini éppen a Balatonon van, és olyan dolgokat csinál, amiről a szülő jobb, ha nem tud. Kábé ez az alapfelállása az Egynyári kalandnak, aminek ez első részével nekem nem volt bajom, sőt, de amikor a másodikat megnéztem és visszamentem az elsőre, akkor rájöttem, hogy de, van, nagyon is sok. A második évadról ezt írtuk:

Csak két év után érkezett meg a Duna TV ifjúsági sorozata, az Egynyári kaland második évada. Nem csoda, hogy ennyi időbe telt könyörtelenül kiszórni minden alapvető hibát a tökéletesen elhibázott első évadból, bőven volt mit. És meglepő, de két új rész után úgy tűnik, a mostani Egynyári kaland tényleg olyan távol került a korábbitól, mint Balatonfüred Ibizától, és ennél jobb nem is történhetett volna vele. Amennyire távol állt az első évad a valószerűségtől, a hús-vér fiataloktól, a bulizástól, a kalandoktól és úgy általában mindentől, ami józan ésszel felfogható, annyira együtt lehet most menni a második évaddal. Zomborácz Virág (akinek szuper, Utóélet című filmjét két kritikában is dicsértünk, itt meg itt) átvette a rendezést, és emellett most már a forgatókönyvet is ő írta, nem a Szinglik éjszakája vagy a Hacktion mellett az első évad értelmezhetetlenül, arcpirítóan gagyi szövegeiért felelős Kovács M. András.

RTL

Válótársak (második évad)

Miközben az MTVA a magyar ötletekre alapozva, a klasszikus hazai sorozatgyártást tolja, az RTL a TV2, az HBO és a Comedy Central mellett az amerikai típusú, showrunner/íróközpontú, fejlesztése alapozott, "tanuljuk ki a szakmát" módszert választotta. A holland alapokra felhúzott Válótársak volt az első próbálkozásuk, aminek második évada az elsőhöz hasonló nézettséget hozott, és megalapozta számukra a sorozatok létjogosultságát. A második menetről ezt írtuk:

A második évad néhol lendületesebbnek néz ki, mint az első, több az akció, többet mozgatják a színészeket, nem csak állnak a belső térben és néznek egymásra meredten. A Válótársakkal lehet azonosulni, mert olyan párkapcsolati problémákat feszeget, amikkel mindenki találkozott már ilyen vagy olyan szinten, ha más nem, a barátai között látott már ilyet. A forgatókönyveket annyira nem kellett átírni (egy szálat gyúrtak át alaposabban), a sztorik működnek és kerekek. Ha minden magyar kertévés sorozat ilyen lesz, jó évek jönnek.

Mi kis falunk (első évad)

A szlovák eredetit magyarító sorozat sokkal szélesebb kört szólít meg, mint a Társas játék vagy a Terápia tette, a zsákfalu életének mozzanataival az ország nagy része valamilyen szinten tud azonosulni. Meg is látszott a nézettségen, a nyolc részt a teljes lakosságban átlagosan 900 ezer néző követte, 18-49-ben meg 30 százalék fölött volt a közönségaránya. Pedig a sorozat nem olyan jó, sőt, a karakterek elég elnagyoltak és szinte csak sztereotípiákra épülnek, de ettől még mindenki zabálta. Ezt írtuk a pilotról:

A sorozat nagyon komolyan veszi ennek a keserédes világnak a bemutatását, aminek az is a része, hogy természetesnek veszi a kilátástalanságot, a korrupciót vagy az alkoholizmust. Nem lehet azt érezni, hogy igazán viccet csinálna belőle vagy úgy gúnyolná ki, hogy közben érezzük a sorozat értékítélete valójában a helyén a van. Ettől pedig kicsit nyomasztó is tud lenni. Nagyon jó, hogy sikerül beemelni a történetbe olyanokat, mint a teljesen értelmetlenül elköltött EU-s vagy egyéb támogatások, viszont egyáltalán nem könnyű ezeket úgy bemutatni, hogy tényleg hahotázás legyen a vége. Ha a gyártó ContentLab módszerei bejönnek az hosszú távon remélhetőleg az egész sorozatiparnak jót tesznek majd, A mi kis falunk pedig az első, kicsit tétova első lépés egy szebb jövő felé.

Oltári csajok (első, egyben utolsó évad)

Az Oltári csajok az RTL II legújabb sorozata, romantikus és giccses, kiszámítható és néhol kicsit gagyi, komolyan viszont egy percig nem vehető. Nem szappanopera, hanem telenovella, azaz van neki vége, zárt, 100 rész után leköszönő, és nem lesz folytatása, legfeljebb egy spinoffban, ha Kalamár Tamás, a Barátok közt egykori alkotója meg tudja győzni a csatornát ennek értelméről. A sorozat első része alapján fogalmaztunk kritikát, pedig mint később kiderült, a többi epizód nagyon másabb lett, de ezeket már nem néztük, mert mindennek van határa.

A pilot olyan, mint bármelyik mozis romkom vagy tévésorozat első része, sok expozícióval, a nézőnek szánt dialógusokkal, amikben a szereplők látszólag egymással beszélgetnek, pedig nem. Én sem szoktam a testvéremnek a szemébe mondani a hétvégi ebéd közben, hogy téged Kázmérnak hívnak és közös az apánk, mert hát csak tudja, ugye. A nézőt be kell vonni a sztoriba, fel kell neki vázolni a karaktereket, és ugyan a tévé vizuális műfaj, de mennyivel egyszerűbb elmondatni hat szereplővel, hogy Erdész Angéla egy hárpia. A pilot felrakja a szereplőket a táblára, mindenki megkapja az alaptulajdonságait, szeleburdi kislány, rendes/titokzatos srác, megkeseredett nővér, csélcsap zenei producer, naiv csaj és reménytelenül szerelmes legjobb barát is van, hogy aztán ebből elindulva a 100. részre jussanak valahová. Egy teleregénytől nem lehet nagy megmondásokat, a sorozatműfaj megújulását várni, nem is azt kapjuk, hanem egy romantikus nyállal leborított egyszerű sztorit, amiben pont annyi bonyodalom lesz, hogy aki kihagy öt részt, még simán vissza tudjon szállni.

Comedy Central

Tömény történelem (s2)

A Comedy Central saját brandje, a Drunk History kapott egy második évadot is, ami azt jelenti, hogy az elsőt nézték annyian, hogy ennek értelme is legyen. És ez jó, mert egy alapvetően kis csatornáról van szó, ami meglepetésre néha megszorongatja a nagyokat, már ha a TV2-t annak vesszük ugye, és a legnézettebb kábelcsatorna Magyarországon, 18-49-ben pedig az ország egyik kedvenc tévéje, bármilyen felmérést is nézünk. A koncepció elég egyszerű, fogunk egy híresembert, kamera előtt berúgatjuk, és elmeséltetünk vele valami történelmi eseményt. Ezt felvesszük, a delikvenst hazahúzzuk, mint egy szánkót, és jöhet a következő.

Anger Zsolt a Tömény történelem második évadában olyat tol merev részegen, hogy fuldokultunk a röhögéstől a sajtóvetítésen, és majdnem kárba veszett a gyerekméretű hamburger is, nem részletezem. Anger részletezte, a 8 deci whiskey és tán öt sör után kis híján a székről leeső, "álljunk le bazdmeg, mindjárt hányok"-kal, de mellé egy olyan vicces sztorival a Magyarországra látogató, medvét kilőni igyekvő Brezsnyevről, a medvét prezentáló Kádár Jánosról és magáról a Gács Rezső nevű medvének öltöző pasiról, hogy nem lehetett kibírni faarcal. Nem is akartuk.

HBO

Terápia (s3)

A Terápia az a sorozat, aminek elméletileg nem kellene működnie, és ami egyébként egy országos kertévén nem is működne. Ül két ember egymással szemben és beszélget, ugye ez az alapja, néha kimegyünk a díszletből és átmegyünk egy másikba, esetleg az utcát is megmutatjuk, de ennyi, nincs menekülőút, ahogy az alkotó Hagai Levi fogalmazott, nem lehet elkenni a sztorit. Ehhez jó írók, jó sztori és jó színészek kellenek, és ez megvolt mindhárom Terápia évadban, melyek közül a befejező harmadik lett a legerősebb:

A Terápia az évadok során egyre ismerősebb lett, egyre közelebb került a mi valóságunkhoz. Annyira, hogy a harmadik évadban két szál már teljesen eredeti, hazai fejlesztésű történet volt, egy pedig csak inspirációnak használta az amerikai verziót. És ahogy a Terápia egyre jobban közelített a magyarok hétköznapi életléhez, úgy lett egyre komorabb, kopottabb is. A főszereplő Mácsai Pál azok szerint is tökéletes választás volt, akik a Terápia külföldi verzióit is látták. A harmadik évad egyik jelenetében felhúzza az egyik szemöldökét. Csak félig-meddig, éppenhogy. És ebben benne volt minden, ami arról a helyzetről elmondható. Azóta, hogy az HBO elkészítette a Terápia első évadát, felélénkült a magyar sorozatgyártás. Már nemcsak ők, hanem a kereskedelmi tévék is egyre több magyar sorozatot készítenek. Vannak köztük jobbak és rosszabbak, de a Terápia színvonalát eddig csak egyetlen magyar sorozat, az Aranyélet tudta elérni. Hiányozni fog.

TV2

Korhatáros szerelem (s1)

A TV2 aránylag későn lépett be a sorozatgyártók közé, csak idén nyáron csaptak le egy olyan sorozatötletre, ami a nagy konkurens eddigi két és most készülő harmadik (A tanár) sorozatához hasonlóan adaptáció, és amit egy külső cég, a ContentLab szállított nekik – pont, mint a Mi kis falunkat az RTL-nek. A Korhatáros szerelem egy új-zélandi alapokra épített, egyórás párkapcsolati-családi sorozat, egy 39 éves, háromgyermekes családanyáról, akit a harmadik terhessége alatt hagy ott a férje, és egyedül neveli a gyerekeket. Nem pasizik, hacsak a nővére vakrandit nem szervez neki. Egy balul elsülő vacsora után aztán összeismerkedik egy bármixerrel, aztán egy majdnemdugás után kiderül, hogy a pasi 15 évvel fiatalabb. És ebből lesz egy történet, aminek az a központi kérdése, hogy lehet-e egy 39 éves anyának nála 15 évvel fiatalabb pasija. Az első két rész láttán ezt gondoltuk a sorozatról:

A Korhatáros szerelem nem fogja megváltani a televíziózást és nemigen generál majd késhegyre menő vitákat sem, de kifejezetten szórakoztató tartalom, amivel a tévé - legalábbis az első két, a díszbemutatón levetített részben - semmit az égvilágon nem kockáztat. Az első két rész alapján ez egy olyan családi vígjáték/romkom, amiben nem nehéz kiszámolni a következő lépéseket. A történet tényleg nem okoz meglepetést, ha egy szereplő a dugás előtt kijelenti, hogy nyugi, egy napig még nem jön haza senki, akkor nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt higgyük, ez így is lesz. A dramedyből a dráma sem igazán tetten érhető a sorozatban, hacsak az nem, amikor a gyerekek és a nagymama rálelnek az egy szál pöcsben a lakásban parádézó pasira, vagy az a hat-nyolc-tíz jelent, amiben a két főszereplő hol együtt akar lenni, hol meg mégsem. Romkomnak viszont teljesen rendben van a sorozat, a poénok ülnek, a mellékszereplők csak úgy szórják a vicces egysorosokat, szóval habkönnyű szórakozásnak simán elmegy heti egy órában.

Hullámzó volt az év amiben a kereskedelmi tévék és a köztévé elég markánsan más úton haladtak előre. Igaz, a játékszabályok sem ugyanazok, a királyi tévé annyit költ, amennyit nem szégyell, a kertévék keze (kivéve a TV2-t) meg van kötve, és kénytelenek racionalizálni a gyártást és a fejlesztést is. Attól viszont, hogy mondjuk egymilliárd forintból (amennyibe egy átlagos amerikai sorozatepizód kerül) forgathatnának egy Válótársak-epizódot, nem lenne hússzor jobb a tartalom sem. A magyar sorozatoknak viszont, ha tetszik, ha nem, az évi 500 külföldi tartalommal szemben kell megfelelniük, azokhoz mérik őket, ahogy a moziban is Az utolsó Jedi a Viszkis ellenfele, nem a Pappa Pia. Ebben az összevetésben egyelőre van még lemaradásunk, de a fejlődés egyértelmű, az irány jó, csak aztán tartson ki a lendület is.