Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó PéternekA Netflix növekedése egyébként több, közgazdaságtannal foglalkozó tanulmányt is megihletne. 2002-ben 650 000-ről számoltak be, ami 2006-ra 5,6 millióra, 2009-re tízmillióra nőtt, 2010-ben 14 milliónál tartottak egészen addig, míg a el nem kezdtek nyitni a külföldi piacok felé, és év végére megduplázták előfizetői bázisukat. Aztán 2016-ban Észak-Korea, és még pár hasonlóan barátságos ország (Kína, Krím-félsziget és Szíria) kivételével a szolgáltatás mindenütt elérhető, a cég szerint most éppen 118 millió előfizetőjük van. Márpedig ha valami ilyen nagyra nő, akkor előbb-utóbb rálép olyan tyúkszemekre is, amik alatt erős lábak állnak.
A cég agresszív terjeszkedése és üzletpolitikája mellett már csak az étvágya legendásabb. Amikor 2012-ben nekiláttak a sorozatfejlesztéseknek, senki nem hitte volna, hogy 2016-ra, azaz négy évvel később 8 milliárd dolláros fejlesztési- és beszerzési keretből gazdálkodhatnak majd, 2018-ra pedig ez 10,5 milliárdra nőtt. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, több dolog kellett. Elsősorban a világszerte elterjedő szélessávú internet, hiszen ha akadozik a streaming, ha nem jó minőségű a kép, akkor a nézőkből nem lesz előfizető, és a próbahónap után távoznak. Márpedig a 118 millió x 8 dollár x 12 képlet végén egy elég csinos szám áll, 11 328 000 000 dollár, amiből ugye futja a fejlesztésre.
A másik faktor az univerzalitás vagyis inkább platformsemlegesség volt, hiszen a Netflix elérhető böngészőből, okostévén, és appokon keresztül is, Linuxtól a Windows 10-ig az Androidon és iOS-en át mindenhogy. Nem kell telepíteni hozzá futtató környezetet, magától értetődő a kezelése, és alapvetően felhasználóbarát. A harmadik láb a mobilinternet elterjedése volt, illetve a közösségi média és a technológiai fejlesztése miatt egyre inkább az egyéni szórakozást választó, a szociális érintkezéstől ódzkodó emberek számának növekedése, azoké, akik inkább a telefonon vagy tableten néznek egy filmet vagy sorozatot, minthogy beszélgetniük kelljen valakivel. Negyediknek pedig megemlíthetjük azt, hogy
a Netflixnek köszönhetően Izlandon lehet brazil tévésorozatot nézni, Magyarországon meg amerikai sorozatokat a premier másnapján,
azaz a sorozatfüggő torrentezők, hacsak nem ragaszkodnak kényszeresen az ingyenes (és általában illegális) letöltéshez, havi 8 dollárért olyan tartalmakhoz juthattak hozzá, amiről csak álmodtak.
A további terjeszkedés gátja, legalábbis itthon mindenképpen, a lokalizáció hiánya, az, hogy a szinkronos filmek és sorozatok hazájában az emberek már a magyar felirattól is eleve elriadnak, nemhogy attól, ha csak angolt kapnak a kedvenc szériájuk vagy filmjük mellé. A cég folyamatosan pótolja, vagy legalábbis igyekszik pótolni a hiányt, de még úgyis, hogy a magyar kínálat az amerikai 40 százalékát sem éri el, sincs esélye arra, hogy belátható időn belül mindenhez legyen magyar felirat.
A Netflix világhatalom lett, elterjedése kézzelfogható hatást gyakorolt a tartalomfogyasztásra. A hagyományos tévéműsorok fogyasztásával eltöltött idő az Egyesült Államokban drasztikusan csökkent, ha a fiatalabb, a technológiai újdonságokra fogékony korcsoportokat nézzük:
a 18-24 év közötti korosztály heti 26,2 óra helyett már csak 12,4 órát tévézik, 25-34 év között 30,3 óra helyett pedig 18,2-t. A 65 év felettiek azok, akiket hidegen hagy mindez, és maradnak NCIS-t nézni este 9-től, ők 49 órányit tévéztek hetente 2011-ben, tavaly pedig 48-at.
Ez a nagy amerikai tévék (ABC, CBS, NBC, Fox és a nagy kábeladók) nézettségén természetesen meglátszik. Olyan számokat már semmi nem tud hozni 2018-ban, mint hét éve, amikor a legnézettebb American Idol 25 milliós nézőszámot tudott - 2017-ben az Agymenők 18 milliós átlagot hozott. A fiatalabb korosztály kvázi eltűnése miatt a hirdetőknek két lehetősége van: egyrészt átalakítani a modellt, és a 18-49-es korcsoport helyett idősebbekre targetálni, vagy, és egyelőre ez tűnik a megoldásnak, átenni a súlypontot a műsorok streamingváltozatának támogatására. 2018 az első olyan év mellesleg, amikor a tévés reklámköltés alatta marad az internetesnek, legalábbis ezt írja a Business Insider.
A tévék tehát egyrészt emiatt haragszanak a Netflixre és a többi olyan alternatív szolgáltatóra, melyek az elmúlt 5-6 évben szálltak be a sorozatgyártásba (Amazon, Hulu, Crackle, stb.), illetve azért, mert azok a tartalmak, amiket elhappolnak, nem egy esetben rendes tévés kontentnek indultak, és csak azért kerültek át a Netflixre, mert a cégnek nem kell betartatnia azokat a korhatárkarikás előírásokat, amiket a szabadon fogható nagy tévéknek kötelező, a reklámokból élő kábeladóknak (pl. AMC, FX, TNT, stb.) meg ajánlatos.
És ha valaki keményebb, véresebb, meztelenebb, szókimondóbb tartalmat valósítana meg, nem fog olyan tévére menni, amiben egy oldalról látszódó női mellért is büntetést kell fizetni.
A kábeladók esetében más az elbírálás, ott nem a helyi NMHH mondja meg, mit lehet, hanem a reklámozók nem szeretik, ha basszamegeznek a műsorokban - ennek ellenére egyre több sorozatnál tetten érhető pár nem túl durva káromkodás, amiket az alkotók és a tévék a korral való haladással indokolnak, de nyilvánvalóan az a céljuk, hogy a streamingszolgáltatóknak kínáljanak valamiféle konkurenciát.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha egy alkotónak nagyívű ötlete van, azt az epizódonként 2-4 milliós átlaggal dolgozó network tévéknél és a sima kábeltévéken nem tudja megvalósítani, mert egyszerűen nincs rá pénz. Régeben még volt olyan, hogy egy Lost pilot 10 millió dollárból forgott, de akkor (2004-ről beszélünk), a konkurenciát a CSI és a Vészhelyzet jelentette, nem pedig a Netflix és a Crown vagy az Amazon és a Gyűrük ura, esetleg az HBO és a Trónok harca. A nagyívű, nagy költségvetésű sorozatok, amiket egyébként hajlamosak az emberek igényesnek nevezni, (pedig az igényességnek a pénzhez nincs olyan sok köze, lásd a Bright című, 90 milliós Netflix-rémséget) a Netflix éves tízmilliárdjából vagy az Amazon jelenleg éppen végtelen pénztárcájából kerülnek ki, de néha tényleg az az érzése a nézőnek, hogy szimplán csak azért vannak, hogy a Netflix újra és újra a tévék orra alá dörgölhesse, hogy nekik mindenre van pénzük.
Az Amazon 250 millió dollárt fizetett A Gyűrűk Ura tévés jogaiért, és kész egymilliárd dollárt beleölni egy díjnyertes kínai sci-fi-regénytrilógia sorozatverziójába, az Apple 2018-19-es sorozatfejlesztési terveinek összértéke közelíti az egymilliárd dollárt, a Netflix 10,5 milliárdját pedig már említettük - ezzel szemben a TNT, az egyik legnézettebb kábeladó 2016-ban büszkén jelentette be, hogy tartalomgyártásra és -fejlesztésre öt év alatt fog 4 milliárdot költeni.
A tévéipar viszont a filmgyártáshoz képest kismiska mind bevétel, mind hisztiképesség tekintetében. Az Amerikai Tévéakadémiában fel sem merült, hogy ne engedjék a Netflix-sorozatok nevezését az Emmy-díjakra, ahogy a szakszervezetek és a az újságírók sem akarnak ilyen döntést hozni, és eddig senki nem állt ki a nagy nyilvánosság elé, hogy a Crown vagy A szolgálólány meséje indulását megtorpedózza. Igaz, a nevezések egyre emelkedő száma ellenére a nagy díjak közül elég keveset visznek el az új piaci szereplők, a Netflix legutóbb négyet kapott, a Hulu pedig ötöt, de hát ugye utóbbi a Disney-ABC, a Fox, a Warner és a Comcast-NBC közös szolgáltatója, azaz a bevétel ugyanazokba a zsebekbe folyik, mint a nagy tévéktől. Hollywood és a moziláncok viszont egyre hevesebben támadják a streamingszolgáltatókat, oppardon, a Netflixet, mert az Amazonnal nincs bajuk. A problémájuk kétrétű, az egyik anyagi, a másik elvi jellegű.
Az anyagi az egyszerűbb: a Netflix, azzal, hogy filmeket gyárt és veszi meg filmek forgalmazási jogait, beszállt abba a homokozóba, amiben mindenki elfogadta a játékszabályokat, és amin kívülre csak bizonyos idő elteltével hajigálják ki a műanyag traktorokat. A forgalmazók és a mozik közötti megállapodás ugyanis azt mondja ki, hogy az a film, ami a mozikban megy először, az "házi" forgalmazásba csak egy bizonyos idő elteltével kerül. Ez mostanában 70-90 napot jelent, ennyi ideig nem jelenik meg DVD-n, Blu-ray-en vagy VOD-n egy mozifilm a bemutatótól számolva. Ez azért van így, mert mindenki szeretne pénzt keresni, és ugyan, ki menne el moziba a párjával egy este kajával együtt 40-50 dollárt elköltve, ha havi 8 dollárért megkapja a filmet (meg még vagy tízezer másikat) egy gombnyomásra? A bevételi listákat megnézve egyébként az látszik, hogy egy nagy blockbuster úgy 4-6 héten át tud nagy bevételt termelni, utána már nagyon nem, kisebb filmek meg még ilyen időtartamban sem.
A stúdiók és a mozik egyébként tavaly óta alkudoznak a periódus lerövidítésén, többek között azért, mert a fizikai hordozókon eladott kontentmennyisége alaposan bezuhant, és a stúdiók inkább a streamingszolgáltatókkal, vagy az online filmáruházakkal (pl. iTunes) kötnének szerződést, esetleg saját platformjukon mutatják be a filmet. A tervezet szerint a mozik mindössze 17-21 nap fórt kapnának, cserébe viszont részesednének a filmek digitális platformokon való sugárzásából. Az ügyben a jókisfiú szerepet játszó Amazon minden ilyen tárgyalásban követi a többi stúdió iránymutatását, és igyekszik mindenben együttműködni a mozikkal is: at Amazon Studios filmjei vagy az általuk forgalmazott alkotások (pl. a mostanában látható Gringo is ilyen) csak a hagyományos ablak bezárása után érhetők el online.
A Netflixet ez viszont nem nagyon érdekli, az ő modelljük az, hogy a film amit ők terjesztenek és ők gyártanak, az a Netflixen kerüljön bemutatásra, és csak ezzel párhuzamosan mehetnek a mozikban.
Ez nyilvánvalóan rossz üzlet a moziknak, és be is rágtak a Netflixre: amikor a cég 2015-ben 12 millió dollár körüli összegért megvette Cary Fukunaga afrikai gyerekkatonákról szóló háborús drámáját, a Beasts of No Nation című filmet, a négy legnagyobb amerikai mozihálózat (az AMC Cinemas, a Carmike Cinemas, a Cinemark és a Regal Entertainment Group) azonnal bojkottálta a bemutatását. Ez egyébként itthon is így lenne, a Cinema City sem mutat be olyan filmet, amit a mozis vetítés mellett online is meg lehet nézni. Egy tavalyi cikkben már foglalkoztunk ezzel a helyzettel, és megmutattuk, miért nem érdekli a Netflixet a mozik izmozása: 2017-ben 60 film kizárólagos jogaival rendelkeztek, melyeket moziban nem, csak náluk lehet megnézni, 2018-ra ez a szám eléri a 80-at. Hogy ezt a számot kontextusba helyezzük, nézzük meg, hány filmet mutattak be a nagy stúdiók 2016-ban:
Azaz a Netflix leszarhatja, mit akarnak a mozik és mit nem, ők 118 millió előfizetőnek és potenciálisan 200 milliónál is több nézőnek gyártanak és mutatnak be filmeket, ha a mozik ezekből nem kérnek, a lelkük rajta. Előfordul az is, mint legutóbb az Annihilation című sci-fi esetében, hogy a stúdiók az amerikai mozis bemutató bukását követően a világ többi részére vonatkozó forgalmazási jogokat a Netflixnek adják el, mert így legalább eljutnak a filmek a nézőkhöz. Szóval a mozik haragudhatnak, de a stúdióknak azért jól tud jönni a Netflix, akiknek egyébként bizonyos szempontból nagyon is kellenek a mozik. Az Oscarra és egyébként a filmes díjakra általában úgy lehet nevezni, ha a filmet moziban is bemutatták, így legalább egy olyan mozi mindenképpen kell, ami egy hétig vetíti a Netflix-filmeket. Ha hisszük, ha nem, ez fontos lehet az olyan filmeseknek, mint az éppen a Netflixnek forgató Martin Scorsese, aki éppen Robert De Niro, Al Pacino, Joe Pesci és Harvey Keitel főszereplésével forgatja a 200 millió dollárba kerülő The Irishman című gengsztereposzt.
Az Oscar-jelölés kérdéskörét legutóbb pont Steven Spielberg emlegette, aki szerint az, ahogy a filmjeiket Oscar-kompatibilissé teszik (az egyhetes vetítés), az a rendszer megcsúfolása.
Nem hiszem, hogy az ilyen kamupremieres filmeknek bármiféle keresnivalójuk is lenne az Oscar-díj közelében. Ha valaki a tévés formátum mellet dönt, egészségére, de akkor maradjon is meg annál, és menjen az Emmy-díjra, azt osztják a tévéfilmeknek.
Egyelőre Hollywoodban más nem szólalt még fel a Netflix ellen és Spielberg mellett, legalábbis ebben az ügyben nem, de a Cannes-i filmfesztivál igazgatója, Thierry Fremaux a Hollywood Reporternek azt nyilatkozta, hogy 2018-tól a Netflix által gyártott és forgalmazott filmek nem indulhatnak a Cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában. Tavaly két alkotás, Joon-ho Bong Okja, illetve Noah Baumbach The Meyerowitz Stories című filmje is indulhatott Cannes-ban. Fremaux szerint azért kerülhettek be, mert nem akartak lemaradni róluk, de idén már ez sem érdekli a franciákat, és csak olyan filmeket engednek a versenyprogramba, amiket moziban mutatnak be. A versenyprogramon kívül továbbra is szeretettel várják a Netflix alkotásait.
Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint 2028-ra a Netflix előfizetőinek száma meghaladja a 262 milliót, ami nagyjából azt jelenti, hogy az USA-ban 72 százalékos piaci penetrációjuk lesz, a fejlett országokban pedig 37 százalékos. Kellenek is az új előfizetők és a dollárjaik, hiszen a tavaly bejelentett nyolcilliárd dolláros kontentkeret is nőni fog, tíz év múlva már 20 milliárd dollárra. Persze nagy piac ez, és pár fontos szereplő még csak most lép be rá, az Apple jövőre mutatja be saját streamingszolgáltatását, egyelőre 12 saját sorozattal, a Disney pedig várhatóan 2020-ban, az első, élőszereplős Star Wars-sorozat bemutatójára időzíti saját online szolgáltatásának elindítását. Egy biztos: a Netflix pont úgy rendezte át a médiatérképet és határozza meg a tévézés és a filmforgalmazás jövőjét, mint az online zenehallgatás a zeneiparét.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
