Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Most már biztosan kamu volt a BBC dokumentumfilmje

2018.04.05. 00:21

A BBC beismerte, hogy színlelt volt az Emberek bolygója (Human Planet) című dokumentumfilm-sorozatának egyik része, amely egy esőerdőben élő, kannibalisztikus múltjáról ismert törzset mutatott be, írja a Guardian.

A 2011-es, nyolc részes sorozat negyedik epizódja az Indonézia Pápua tartományában élő korowai törzs életéről szólt, amelynek tagjai a sorozat szerint kőkorszaki körülmények között élnek és építik fel faházaikat 30-50 méteres magasságban.

A BBC közleménye szerint egy új dokumentumfilmjük, a My Year With The Tribe forgatásán derült ki, hogy a faházas rész meg volt rendezve, a törzs egyik tagja mondta el a filmeseknek, hogy az Emberek bolygójában látható faházakat a hozzájuk érkező dokumentumfilmesek kedvéért építették, valójában nem ilyenekben élnek.

A Private Eye nevű brit lap már két évvel a 2011-es sorozat megjelenése után megírta, hogy a megrendezett epizódot a magyar On the Spot készítői, Cseke Eszter és S. Takács András leplezték le, akiknek a BBC-filmben is szereplő törzstagok mesélték el, hogy jól megfizetik őket, ha – például turisták kedvéért – úgy viselkednek, ahogy egykor. (A Népszabadság erről szóló cikkét itt lehet olvasni.)