A félelem nem nyerhet, a világ már csak ilyen

Miért vállalta el ezt a szerepet?

Végül azért, mert a karakter rém érdekes volt, már elnézést a szóviccért, szóval a főhős, Charlie Manx miatt, de említhetném Joe Hill alkotó lenyűgöző fantáziáját és a világot, amit megalkotott, és amit Jami O'Brien vitt tévére. Aztán persze ott van az is, hogy hiába tagadnám, szeretek átváltozni, elmerülni egy tök más emberben, átvenni a testtartását a beszédstílusát, a manírjait. Minden olyan szerep érdekel, amiben ezt úgy tudom megvalósítani, ahogy előtte soha.

A vámpíros történetekre jellemző, hogy valahol mindnek van köze a szexhez, míg a NOS4A2-ban gyerekekből szívja ki az életerőt a karaktere. Ez is vonzotta? Mármint a szokatlan vonal, nem a gyerekabúzus.

A történetet alapvetően az ártatlanság elvesztéséről, a romlásról szól, a sebezhetőség, gyengeség kihasználásáról, és az azzal való visszaélésekre hívja fel a figyelmet, legalábbis az én olvasatomban. Gyermekkorában Manx is átesett rengeteg szörnyű dolgon, ami azért fontos, mert amikor egy gonosszal futunk össze, először érdemes megpróbálni visszavezetni a jellemgyengeségeit gyerekkori traumákra, melyek 99 százalékban ott vannak a múltban. Az évad során egyre közelebb kerülünk majd Manx megértéséhez, egyik réteget a másik után hámozzuk le róla.

Egy biztos, és ebben nem mindenki ért velem egyet, de Manx őszintén úgy gondolja, hogy azzal, hogy elrabolja a gyerekeket a rossz családi körülmények közül, csak segít rajtuk. Nem hiszem, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy a gyermekeket a saját önös érdekében használja ki (értsd: Manx öreg, és gyerekekre, az életerejükre van szüksége ahhoz, hogy visszafiatalodjon - a szerk.), és valóban úgy tekint magára, mint a megmentőjükre.

Joe Hill, a sorozat írója Stephen King fia. Ez előny vagy hátrány neki?

Én Stephen King könyvein nőttem fel, mindent elolvastam tőle, amit tudtam, imádom a mai napig. Joe-tól korábban nem olvastam semmit, viszont a NOS4A2-ban is szinte rá lehet mutatni azokra a dolgokra, amiket otthonól hozott, hogy aztán ezt a szerencsés géneknek vagy az írói vénának köszönheti, azt nem tudom. Ettől függetlenül megvan a saját, kész stílusa, és rendkívül tehetséges. Olyan hatással volt rám, mintha egyszer csak a semmiből fedeztem volna fel egy zseniális írót, ami persze nem igaz, hiszen ez volt a harmadik regénye, de ezt váltotta ki belőlem. Háromszor olvastam el a regényt a forgatás kezdete előtt.

Mi az, amit a karakterhez úgy tett hozzá, hogy kifejezetten kérte az írókat rá?

Sokat kollaboráltunk az írókkal, de olyanra nem emlékszem, hogy valami miatt nagyon a sarkamra kellett volna állnom. Amikor elkezdődött a forgatás, onnantól saját magam értelmezhettem Manxet, és nagyon élveztem, hogy kvázi szabad kezet kaptam, és partnerként kezeltek - nem csak az írók, hanem a rendezők is, ami nagyon kellemes, baráti, kreatív légkört teremtett a forgatáson. Nem azt mondom hogy minden úgy történt, ahogy én akartam, mert nem erről volt szó, bizonyos elemeknek, történetfordulatoknak stimmelniük kellett, ha tetszettek, ha nem.

Mennyi időbe telt, mire a nagyon öreg Manx-sminket feltették az arcára?

A plakáton látható arc a legextrémebb átalakulást mutatja, a legöregebb, 135 éves Charlie-t, ehhez úgy négy óra kellett, a fiatal, hátrafésült hajú,  "normális" negyvenes Charlie-hoz viszont csak 45 perc. A többi fázis, mert összesen öt van (az említett kettő mellett 65, 80, és 100 éves - a szerk.) meg a kettő között helyezkedik el. Általában aznap, a forgatáson derült ki, hogy melyik Charlie leszek éppen. Az egész folyamatnak megvolt a bejáratott menete, otthon megborotválkoztam és kopaszra nyírtam a fejemet, a székbe ülve alaposan ledörzsöltek róla mindent, és jöhetett a szilikon meg a paróka.

Mivel töltötte az időt, miközben a sminkben ült?

Podacastokat hallgattunk, dolgoztam, emailekre válaszoltam, meditáltam, forgatókönyveket olvastam, hangulatfüggő volt, de nem is bántam, mert ilyenkor arra, amit éppen csináltam, száz százalékosan oda tudtam figyelni, hiszen ülnöm kellett egy helyben, túl sok impulzus nem ért. Amikor pedig intenzívebb forgatási napom volt, amihez mélyebbre kellett merülnöm a karakterbe mint egyébként, akkor itt gondolhattam át, hogy mit fogok csinálni aznap, előkészülhettem a fizikális transzformációra.

Mi volt a legkényelmetlenebb?

A fogsor, az nem volt túl kellemes, és meglehetősen ronda is, sárga, borzasztó dolgok kerültek a számba, amikor az öreg Manxszá változtam át. Azért olyan, amilyen, mert a XIX. század szülötte a karakter, akkor meg ilyen volt egy fogsor. 

Mi indította el a pályán?

Mindig is extrovertált voltam, és kerestem egy szelepet hozzá, ami végül a színház lett. Apámat fiatalon vesztettem el, és anyám nagyon örült annak, hogy egy olyan helyen és környezetben vagyok, ahol nem eshet bajom, szóval kettős szerepet töltött be az életemben. Hálás is vagyok érte, mert kifejezhettem magam, és az érzelmeimet nem destruktív irányba tereltem. A színház egyébként a mai napi megmaradt egy biztonságos helynek, más módszereket igényel, mint a tévé vagy a film, és mást is kapok tőle. Igyekszem minél többet színpadon lenni.

Hollywoodban mi hozta meg az első nagy sikert?

A 24 volt az első sorozat, ami után már nem csak "az a pasi" voltam. Előtte kisebb szerepeim voltak, mellékszerepek, egy epizódos beugrók, után meg jött a Hősök, és minden megváltozott, szóval a Hősök volt az a sorozat, ami az áttörést jelentette.

Mégsem ment vissza a Hősök: Újjászületésbe. Miért?

Miért mentem volna? Sylar karaktere megváltoztatta az életemet, de szerintem annak az ívnek ott volt vége, amikor a sorozat befejeződött. Nem mindenki ment vissza a minisorozatra egyébként. Beszéltünk róla Tim Kringgel, de sem az időzítést tekintve, sem kreatív értelemben nem volt megfelelő az alkalom. Másrészt, és ezt többször elmondtam már korábban, Sylar az első évadban volt a legjobb, a harmadik-negyedik évadra viszont kreatív értelemben véve nagyon elfáradt, és nem bántam volna, ha kinyírják. Ez, mármint a fáradás alapvetően a sorozatra is igaz volt, a saját magunk felállította szabályokat folyamatosan megszegtük, és a minőség rohamosan esett.

Ez a szókimondása a magánéletben is tetten érhető. Aktívan politizál, aktivistaként is feltűnik, igyekszik felrázni az embereket. Ez tényleg egy színész dolga lenne?

Ó, ez remek kérdés, szerintem mindenkinek feladata, hogy tegyen valamit, mert ami most van, és nemcsak Trump Amerikájában, hanem szerte a világon, az nem jó. Remélem, őszintén drukkolok, hogy legyen egy olyan jelölt, aki le tudja győzni Trumpot 2020-ban. Ehhez összefogás kell, egységes üzenet, és konok eltökéltség, mert Trump és a szélsőjobboldali republikánusok úgy manipulálják a közbeszédet és a médiát, ahogy akarják. Az az arcátlanság, amivel a Trump-kormány hazudik, mellébeszél és torzít, példa nélküli az amerikai történelemben. Én leginkább Kamala Harrisben bízom, kitartó, elszánt fekete nő, pont ő kellene az országnak is. Megingathatatlan az elképzeléseiben, őt nem tudja megfélemlíteni Trump. De Joe Biden vagy Elizabeth Warren is lehetne, sőt, bárki, szó szerint bárki, aki nem Trump. 

Ez mostani miliő mennyire nevezhető toleránsnak, elfogadónak az önhöz hasonlóan nyíltan meleg emberekkel vagy tulajdonképpen bárkivel szemben, aki nem fehér, heteroszexuális republikánus?

Nézze, nagyon-nagyon hosszú utat tettünk meg. Ötven éve volt a Stonewall-lázadás (lásd keretes írásunkat) ebben a fél évszázadban nagyot léptünk előre, a szociopolitikai helyzetünk, az elfogadottságunk szerintem a nagyközönség körében soha nem volt olyan magas, mint most, és az a tény, hogy a vezetők, az idős, fehér, republikánusok, körömszakadtáig ragaszkodnak a hatalmukhoz és pozíciójukhoz, arra utal, hogy egyszerűen félnek. A félelem nem nyerhet, a világ már csak ilyen. A jó győzedelmeskedni fog. Lehet, hogy nem ma, nem holnap, de fog, mert az ember ilyen.

New Yorkban él, mit szeret a legjobban a városban?

A színházakat. Előadásokra járni, játszani, beszívni a levegőt, ott lenni, a többi művésszel. Megrészegítő. Van pár szerep, amit mindennél jobban szeretnék eljátszani, például Sweeney Toddot, de mindenképpen a színpadon. 

Miért pont őt, a gyilkos borbélyt?

Mert az első musical volt, amit láttam, Stephen Sondheim messze legjobb munkája. Óriási szerep, remek a karakter, nagyokat lehet benne énekelni, magával ragad, nincs mit nem szeretni benne. Ráadásul szerintem a közönség szeretné látni, hogy én mit tudok kihozni belőle Sylar és Manx után, és biztos tudnék meglepetést okozni - ha mással nem is, de azzal mindenképpen, hogy én eleve nem negatív karakterként tekintek rá.

A NOS4A2 című sorozatot a magyar AMC hétfőnként este 22:45-től vetíti, premier június 3.