Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegint ránk szabadulnak a legelvetemültebb sorozatgyilkosok
Augusztus 16-án jelentkezik a Mindhunter című Netflix-sorozat második évada, amiről korábban annyit lehetett tudni, hogy az első etap premisszáján elindulva, de akciódúsabb formában mutatja be az FBI profilalkotóinak munkáját. A sorozat egyik producere és rendezője David Fincher, az alkotója Joe Penhall, az alapja pedig a Mindhunter: Inside the FBI's Serial Crime Unit című dokumentumregény.
Az első évad meglehetősen kényelmes tempóban haladva dolgozta fel a kriminálpszichológiai egység megalakulását, főleg arra koncentrálva, hogy milyen akadályokba ütközött 1977-ben az az elképzelés, hogy aki teszem azt hat 176 centi magas, barna ápolónő bal mellét vágta le és fogyasztotta el, annak az agyában valami nem úgy működik, mint kéne, és ha nem lövik szét a fejét az első adandó pillanatban, sok hasznos dolgot meg lehet tudni tőle.
Fincher az első évad tíz részéből négyet rendezett, és a másodikban is vállalt párat. Mellette visszatérő lesz Jonathan Groff (Holden Ford), Holt McCallany (Bill Tench) és Anna Torv (Wendy Carr). Időben nem sokat ugrunk, az 1970-es legvégén, '80-asok elején járunk, és Atlantában 28 gyereket és felnőttet gyilkolnak meg - ezzel az üggyel foglalkozik Ford és Trench, de fontos szerepet kap majd Charles Manson is. Az előzetest látva alig várjuk a kilencrészes második évadot.