Szöllősi Györgyi az ATV Start műsorvezetője lesz

2019.09.30. 10:40

Október 28-tól, hétfőtől, az ATV Start című reggeli adás műsorvezetőjeként tér vissza a képernyőre Szöllősi Györgyi, jelentette be hétfő reggeli közleményében a csatorna.

Szöllősi Györgyi tíz éven át volt a köztévé – többek között az Este című műsor – meghatározó arca, majd 2015-től 2018-ig a Simicska Lajos érdekeltségében lévő, kormánykritikus Hír TV műsorvezetőjeként láthatták a nézők nap mint nap, olyan műsorokban, mint az Elmúlt8év, a Lapzárta és a Newsroom.

"Szöllősi Györgyinek interjút adni presztízst jelent, mert egy felkészült, tapasztalt és népszerű televíziósról van szó. A hírháttér műfajban ismertséget szerzett, éppen leigazolható műsorvezetőnők közül szerintem a legjobbat sikerült szerződtetni" – mondta Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

"Világéletemben este voltam képernyőn, így igazi kihívást jelent a reggeli műsorvezetés. Az elején nagyon kell koncentrálnom, hogy ne „Jó estét!”-tel köszönjek a nézőknek. Ezen kívül a páros műsorvezetés is újdonság lesz nekem" – mondta a hír kapcsán Szöllősi Györgyi.

A Media1 néhány napja egyébként egyik másik ATV-s változásról is beszámolt: Balogh Judit, aki többek között az ATV reggeli műsorában is látható volt, öt év után elhagyja a csatornát. Az ATV múlt szerdai bejelentése alapján a műsorvezető közös megegyezéssel távozik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25