Vendel
3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Berényi Miklós ma látható utoljára a Barátok köztben

2019.10.25. 09:22 Módosítva: 2019.10.25. 10:09

Nyáron jött a hír, hogy a Barátok közt sokat megélt vállalkozóját alakító Szőke Zoltán leforgatta az utolsó jelenetét. A Blikk úgy tudja, ez most pénteken kerül adásba.

Korábban a Bors azt írta, hogy Szőke azért intene 21 év után búcsút a sorozatnak, mert szerette volna, ha Berényi Miklósból jó ember lesz, de a produkció erre nem volt nyitott. A Barátok közt készítői erre azt válaszolták, hogy a színésznek novemberig érvényes szerződése van

Bár ha egy karakter távozik egy sorozatból, azt sokszor úgy oldják meg, hogy tragikus és/vagy megdöbbentő körülmények között meghal, a Blikk szerint Berényi Miklósnál nem ez lesz a helyzet, hanem rács mögé kerül, ahol - egyelőre ismeretlen okból - nem látogathatják meg családtagjai és ismerősei.

...kiindulva az eddig történtekből – vele bármi történik, legyen az robbantás, lövés vagy rákos megbetegedés, azt túléli. Így legalább nyitva marad egy kiskapu, ha a produkció vissza akarja hozni

- nyilatkozta a lapnak az egyik stábtag, aki ugyan egy kis reménysugarat is megvillantott, de azért nem érdemes elbízniuk magukat a rajongóknak. 

A sorozat készítői úgy gondolják, a Barátok közt Berényi Miklós nélkül is sikeres marad. 

Huszonegy év nagy idő, megértjük Szőke Zoltán döntését. Azt azonban nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a Barátok közt eddig sem Berényi Miklósról szólt, hanem a Mátyás király tér lakóinak életéről. Azzal, hogy Miklós eltűnik, a sorozat nem ér véget. Régi és új szereplők is érkeznek, továbbra is rengeteg dráma és izgalom várható, szóval igaz a mondás, hogy nálunk tényleg bármi megtörténhet

-  jelentette ki az RTL Klub sorozatának sajtófőnöke, Szabó Péter.

Szőke Zoltán távozásával az eredeti csapatból csak öten maradtak: 

  • Varga Izabella, azaz dr. Balogh Nóra
  • Várkonyi András, azaz Vili bácsi
  • Tihanyi-Tóth Csaba, azaz Novák Laci
  • Rékasi Károly, azaz Barta Zsolt
  • Ábrahám Edit, azaz Berényi Claudia.