Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSorozatként folytatódik tovább A bárányok hallgatnak
A CBS bejelentette, Clarice címmel fut majd náluk az sorozat, aminek A bárányok hallgatnak című filmből, illetve Thomas Harris azonos című regényéből megismert ügynöknő, Clarice Starling lesz a főszereplője. A sorozat 1993-ban, vagyis egy évvel a film történései után veszi majd fel a fonalat.
Egyelőre nem tudni, hogy ki alakítja majd az FBI-ügynököt, akit az 1991-es horrorklasszikusban Jodie Foster formált meg, a 2001-es Hannibalban pedig Julianne Moore, de az már biztos, hogy Alex Kurtzman (Star Trek: Discovery, Star Trek: Picard) és Jenny Lumet (Star Trek: Picard) írja majd a forgatókönyvet, és Aaron Baiers (Star Trek: Discovery, Star Trek: Picard) is besegít vezetőproducerként.
Az alkotók óriási megtiszteltetésnek érzik, hogy több mint 20 év után újra teret kap "Amerika egyik legkitartóbb hőse". Hozzátették, az ügynöknő története mindig aktuális, sőt, erre a történetre most különösen nagy szükségünk van.
A Lifetime az MGM-mel közösen egyszer már megpróbált sorozatot készíteni az ügynöknő történetéből, ez a kiképzést követő időszakról szólt volna. Ez a projekt végül nem valósult meg, illetve ha a Hannibal nem ért volna véget három évad után, Bryan Fuller, a sorozat alkotója szerint könnyen lehet, hogy náluk is feltűnt volna a karakter.
(Forrás: Variety)