Ismét díjaznak a magyar tévékritikusok
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Hetedik alkalommal rendezik meg a Televíziós Újságírók Díja-gálát, ami egy olyan fesztelen kis összejövetel 2014 óta amin a szakma nem feltétlenül egymás tenyeréből evő képviselői évente egyszer összegyűlnek és megtapsolják egymás teljesítményét, mert hát ez így szokás máshol is, meg eleve: túl kis piac ez ahhoz, hogy 365 napból 365 szóljon az egymás cinkeléséről.
A díj egyedülálló a magyar tévés szakmában, és míg az első pár évben nem nagyon tudta senki hová tenni, mára komoly szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Ezt nem én mondom, hanem a szakma, még mielőtt. A Budapest Music Centerben március 25-én megrendezendő gálaesten derül ki, a szakmédia szavazatai alapján melyek lettek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei, szóval, ha valaki szelfizni akar a TV2 programigazgatójával, vagy "híresember és én" jellegű fotót szeretne a Drága örökösök stábjával, sertepertéljen a BMC környékén.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3177/31774/317747/31774791_da87508b7b00f178766301fb07435d12_wm.jpg)
Egy apróság a 12 kategóriáról: kicsi ez a piac, és savanyú is, de a miénk, ennek megfelelően alakítjuk a kategóriákat is, hiszen hiába írtunk volna ki 2014-ben legjobb sorozat kategóriát, ha akkoriban a BK és a JR harcolt egymással és passz. Tavaly ezzel szemben nemhogy legjobb sorozat de legjobb új sorozat kategóriánk is volt, bizony. Na, idén nem lesz, ahogy legjobb comedy show sem.
A 12 idei kategória:
- nagyszabású showműsor,
- vetélkedő,
- reality,
- gasztro reality,
- talkshow,
- sorozat,
- zsűritag
- női műsorvezető
- férfi műsorvezető,
- színésznő,
- színész,
- mellékszereplő.
A Televíziós Újságírók Díjának zsűrijében idén a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója ül majd, és mi adjuk át a díjakat is, én speciel az ünnepi alkalmakra tartogatott Motörhead pólómban.
A tavalyi nyertesek:
- Legjobb nagyszabású showműsor – X-Faktor
- Legjobb comedy show – Észbontók
- Legjobb vetélkedő – Áll az alku
- Legjobb reality – Survivor
- Legjobb gasztro reality – A Konyhafőnök VIP
- Legjobb talkshow – DTK: Elviszlek magammal
- Legjobb zsűritag – Majoros Péter Majka
- Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
- Legjobb férfi műsorvezető – Istenes Bence
- Legjobb sorozat – Aranyélet
- Legjobb új sorozat – A Tanár
- Legjobb színésznő – Kovács Patrícia
- Legjobb színész – Thuróczy Szabolcs
- Legjobb mellékszereplő – Danis Lídia
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.
55 perce
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt
A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
február 6., 12:34
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson
Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.
február 6., 17:09
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07