Betiltották az ezer főnél nagyobb rendezvényeket a franciák

GettyImages-1210348245
2020.03.09. 12:02

Pénteken még 5000 fő volt a küszöb, de mivel a halálesetek száma 19-re, a fertőzötteké 1126-ra emelkedett, Olivier Véran egészségügyi miniszter vasárnap közölte, hogy az ezer fősnél nagyobb rendezvények megtartásához külön engedély szükségeltetik. Ilyen engedélyt kaphatnak például az oktatási intézmények vizsgái, a tömegközlekedés és a tüntetések. Az 1000 fős tiltás eredetileg május 31-ig lett volna érvényben, de ezt később április 15-re módosították. Az új korlátozásnak nem adtak meg lejárati időt, ezért a francia sajtó úgy véli, ez is április 15-ig lesz érvényben.

Ha így van, a cannes-i filmfesztivál és a monte-carlói Forma 1-es nagydíj és az azt követő tévéfesztivál fellélegezhet, de például a Lille-ben március 20-29 között rendezendő Series Mania nevű másik nemzetközi tévéfesztivál nem. A szervezők a múlt heti bejelentés után közölték, hogy őket nem érinti az 5000 fős korlát, hiszen a fesztiválra 3000 főt várnak, de a mostani, ezres határ a fesztivál elnapolását jelentené.

A cannes-i filmfesztivál szervezői köszönik, jól vannak, április 16-án jelentik be a versenyfilmeket, május 12-én kezdődik maga a fesztivál, ami iránt óriási az érdeklődés, péntekig 9%-kal többen regisztráltak, mint tavaly.

Az európai országok közül az olaszok mellett a franciák érzik meg legjobban a koronavírus-járványt, melynek következtében egy cannes-i programot már le kellett mondani: törölték a március 30. - április 2. közé tervezett MipTV-t, a legnagyobb nemzetközi tévés vásárt. Az ország 2000 mozija közül viszont alig zártak be párat, de a látogatottság így is visszaesett, mert a nagy disztribútorok közül a Warner Bros., a Studiocanal, a Le Pacte és a Gaumont elhalasztotta a február-márciusi premiereit.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön