Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Több mise lesz a tévében és a rádióban ezentúl a koronavírus miatt

2020.03.12. 14:56

Szerdán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetését követően azt nyilatkozta, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, mert így arányosabban oszlanak majd meg a hívők a szertartásokon. Mint ismeretes, a veszélyhelyzet kihirdetésének egy fontos következménye volt, hogy mostantól tilos 100 fő felett beltéri vagy 500 fő felett kültéri rendezvényeket tartani. Bár Semjén azt is hozzátette, hogy az állam nem ír elő semmit az egyházaknak, mert tiszteletben tartja szabadságukat.

A közmédia most azokra a hívekre is gondolt, akik egyáltalán nem tervezik, hogy templomba mennének a következő hetekben, de nem szeretnének lemondani a közösségi vallási tartalmakról sem, írja az MTI.

Vasárnaponként a közmédia a különböző felekezeti magazinok és a protestáns istentisztelet-közvetítés mellett katolikus misét is fog közvetíteni. Most vasárnap 18 órától a Budapest-Újpalotai Urunk Színeváltozása – Boldog Salkaházi Sára templomban tartott misét közvetítik majd a Duna Worldön és a Kossuth Rádióban.

A közvetítéssel lehetőséget szeretnénk teremteni azoknak a nézőinknek, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének kimozdulni otthonról ebben az időszakban, de igényük van a közösségi vallási tartalmakra. A Duna Televízió műsorstruktúrája ezért határozatlan ideig hétvégén egy misét és egy istentiszteletet is sugároz. A közvetítések időpontját folyamatosan közzétesszük

 – mondta Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója.