Konrád, Tivadar
4 °C
14 °C

TASZ: A Tények riportot kért munkatársunktól, de nem akarta kiírni, hol dolgozik

2020.03.19. 14:23

A TV2 megszólaltatta volna a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik munkatársát a Tényekben, de azt már nem akarták elárulni a nézőknek, hogy a szakértő a jogvédő szervezetnél dolgozik – állítja a TASZ. „A karanténról kérdezték kollégánkat, de nem akarták feltüntetni a neve mellett, hogy a TASZ jogásza, mert tiltólistán vagyunk a kormánypárti csatornánál” – írja a TASZ.

A jogvédő szervezet beszámolója szerint ugyan a  TV2 már évek óta nem kért tőlük interjút, március 13-án mégis megkeresték munkatársukat, Asbóth Mártont, hogy megszólaltassák a kötelező otthoni karanténnal kapcsolatos jogi tudnivalókról.

Magánszféraprojektünk vezetőjéhez irodánkon keresztül jutott el a megkeresés, Asbóth Márton ezután telefonon vette fel a kapcsolatot a TV2 riporterével. A forgatás lezajlott, a beszélgetés végén munkatársunk jelezte, hogy a nyilatkozatot – csakúgy, mint a témában adott többi nyilatkozatát – a TASZ jogászaként tette, és kérte, hogy ezt a neve mellett tüntessék fel. Ezután a riporter jelezte, hogy erre nem lesz lehetőség, mert a TASZ tiltólistán van a TV2-nél

– folytatódik a TASZ beszámolója. A szervezet szerint a nyilatkozatot úgy adták volna le, hogy munkatársuk neve mellett a „betegjogi szakértő” titulus szerepel, ehhez azonban kollégájuk nem járult hozzá.

„Kollégánk a szóbeli közlés mellett aznap írásban is jelezte a csatornának, hogy ha nem a kérése szerint tüntetik fel titulusát, akkor nem járul hozzá a felvétel közzétételéhez. Levelére nem kapott választ, de a felvétel végül nem is került adásba, a Tények riportjában egy másik jogászt szólaltattak meg a témáról” – írják.

Az ügyben kerestük a TV2-t is, ha válaszolnak a megkeresésünkre, frissítjük a cikkünket.