Nem engedték utcára a gyerekeket, mert egy sorozatgyilkos járt szabadon

Magyarországon a legtöbben akkor hallottak az atlantai gyerekgyilkosságokról, amikor David Fincher nagyszerű sorozatának, Mindhunternek a második évadában megjelent a téma. Sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a Mindhunter nem folytatódik, így ez a történet éppen olyan elvarratlan maradt a sorozatban, mint a valóságban. Az HBO új dokumentumsorozata, az Atlantai eltűnések és gyilkosságok (Atlanta's Missing and Murdered: The Lost Children) nem kevesebbre vállalkozik, mint ennek a befejezetlen történetnek a (legalább részleges) lezárására.

A sorozat apropóját az adja, hogy a több mint negyven évvel ezelőtt kezdődött gyilkosságsorozat aktáit tavaly újranyitották. A rendőrség abban bízik ugyanis, hogy a technika, a tudomány annyit fejlődött az elmúlt évtizedekben, hogy például a DNS-elemzés segítségével kiderülhetnek olyan tények, amelyek a nyolcvanas évek elején még nem. Bár a rendőrség újranyitott nyomozása még tart, az Atlantai eltűnések és gyilkosságok készítői is ígérnek új bizonyítékokat. Ezek közül a legtöbbet a sorozat még nem látható, utolsó, ötödik epizódjában tárják fel.

Keisha Lance Bottoms, Atlanta jelenlegi polgármestere az akták újranyitását bejelentő sajtótájékoztatón felidézte, hogy miként befolyásolta az ő gyerekkorát a gyilkosságsorozat, hogyan változtatta meg a fekete gyerekek életét a félelem. Hozzátette, hogy simán lehet, hogy az ég világon semmi nincs, amire rábukkanhatnak, de úgy hiszi, hogy a történelem a tetteik alapján ítéli majd meg őket, és így legalább elmondhatják, hogy megpróbálták.

1979 és 1981 között a városban legalább 28 gyereket és fiatal felnőttet öltek meg. Azért nem tudjuk a pontos számot, mert a mai napig nem derült ki, hogy az eltűntek közül hányan lettek a sorozatgyilkos vagy gyilkosok áldozatai. A 28 megtalált áldozat közül a legfiatalabb mindössze 7, a legidősebb pedig 28 éves volt. Az áldozatok túlnyomó többsége azonban a 10-14 éves kiskamaszok közül került ki. Közös bennük, hogy mindannyian feketék, és egy kivétellel mindannyian fiúk voltak.

A gyilkosságokat változatos módszerekkel követték el: volt, akiket megfojtottak, másokat leszúrtak, lelőttek vagy fejbe vágtak valamilyen nehéz tárggyal. (A sorozat kíméletlenül, minden kitakarás nélkül mutatja meg a holttesteket.) A gyerekek mindannyian Atlanta szegényebb, feketék lakta környékén éltek, sokukat nevelte egyedül az édesanyjuk. Mivel erre a környékre amúgy sem jutott sok rendőri figyelem, az eltűnéseket és gyilkosságokat jó ideig nem kapcsolták össze, így a gyilkos szabadon garázdálkodhatott. Később is elsősorban a szülők, különösen a 9 évesen meggyilkolt Yusuf Bell édesanyjának határozott fellépése kellett ahhoz, hogy komolyan vegyék az ügyet. A nyomozás csúcspontján már több mint száz ügynök dolgozott az ügyön, a szülők kivették a gyerekeket az iskolákból, nem engedték ki őket az utcára, a játszóterekre.

Végül két évvel az első gyilkosság után lett egy gyanúsított, a 23 éves Wayne Williams fotós és zenei promóter. Williams kezdettől rendkívül gyanúsan viselkedett, ellentmondásokba keveredett, és tárgyi bizonyítékok is voltak ellene. Csakhogy soha nem ismerte be a gyilkosságokat, és végül csak két ügyben, két felnőtt áldozat meggyilkolásának ügyében sikerült megvádolni és elítélni. Jelenleg is kétszeres életfogytiglani börtönbüntetését tölti, kitartva amellett, hogy ártatlan. A legfeltűnőbben az szól ellene, hogy az elfogása után abbamaradt a gyilkosságsorozat.

Williams alacsony, gyenge fizikumú férfi, akiről nehéz elképzelni, miként bánt el felnőtt áldozataival. A legtöbb sorozatgyilkossal ellentétben szerető családban nőtt fel, tanár szülei soha nem bántalmazták, nem hanyagolták el. Abban is eltér a sorozatgyilkosok többségétől, hogy fekete. A legszélesebb körben elterjedt elmélet szerint Williams nem egyedül ölt, vagy nem csak ő gyilkolt abban az időben a környéken. Más elméletek szerint a fajgyűlölő Ku-Klux-Klan tagjai ölték a feketéket, de hatóságoknak kényelmesebb volt Williamsre kenni a gyilkosságokat, mert ha kiderül, hogy a klán áll mögöttük, faji zavargások törnek ki Atlantában.

Az Atlantai eltűnések bemutatja az összes elméletet, sőt, több alternatív gyanúsítottat is. Ahhoz képest, hogy negyven év telt el a gyilkosságok óta, meglepően sokan vannak életben a történet kulcsszereplői közül, a nyomozást vezető rendőrök, a gyerekek szülei, rokonai, a város fontos személyiségei mind megszólalnak. Bár a dokumentumsorozat igyekszik nagyon kiegyensúlyozott és objektív lenni, azt azért nem lehet elhallgatni, hogy a megszólalók többsége nem hisz Williams ártatlanságában. Ugyanakkor a nyomozás alaposságával kapcsolatban is vannak kételyeik.

Az Atlantai eltűnéseket azonban nem csak a rejtély érdekli. Nagy erénye, hogy nem feledkezik meg arról, hogy mit jelent egy város életében, ha több tucat gyerek eltűnik. Milyen gyógyíthatatlan sebek keletkeztek, amiket az ügy megnyugtató lezárásának hiánya csak tovább mélyít. Megszólalnak anyák, testvérek, barátok. Csupa olyan ember, akik még most is, minden nap együtt élnek ezzel a történettel. Egy nagynéni, aki a mai napig nem tudja megbocsátani magának, hogy miközben maga is gyerek volt még, kint hagyta a bolt előtt az unokaöccsét, amíg bevásárolt. És hogy a fiúra valószínűleg ezalatt csapott le a gyilkos.

A személyes tragédiák mellett a film felrajzolja a társadalmi hátteret is, Atlantát, a “feketék Mekkáját” a nyolcvanas évek elején. A várost, amely azt hirdette magáról, hogy itt mindenki egyenlő, itt a feketéknek éppen olyan esélyeik vannak a boldogulásra, mint a fehéreknek. Ahol az elsők között választottak fekete polgármestert, ahol négy fekete főiskola működött, ahol feketének lenni nem jelentette, hogy szegénynek is kell lenni. De ahol ettől függetlenül sok szegény fekete is élt, és az áldozatok éppen közülük kerültek ki.

“Ennek a történetnek az utolsó fejezete még mindig nincs megírva” – írja a sorozatról egy amerikai kritikus. Nemcsak azért, mert nem bizonyosodott be száz százalékig, hogy ki vagy kik ölték meg a fiúkat, hanem mert a tragédia szálai a mai napig olyan sok ember életét szövik át.

(Borítókép:  Az áldozatokról készült rendőrségi tabló - Bettmann / Getty Images)