Miért kell újra elmondani Szita Bence halálát?
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Azt hihetnénk, hogy az úgynevezett bűnügyi műsorok ideje már régen lejárt a tévékben. Utoljára talán a kétezres években voltak igazán népszerűek ezek a műsorok, amelyekben régi vagy a közelmúltban történt bűncselekményeket elevenítenek fel. Igényesebb szerkesztés esetén esetleg új nézőpontokat, a nyilvánosság számára addig nem ismert elemeket is behozva, de végső soron mégiscsak egy-egy ismert, emlékezetes történetet újramesélve.
Az RTL Klubnál azonban másképp gondolják, április 30-tól új, saját gyártású bűnügyi riportmagazint indítanak Bűnös lelkek címmel.
A műsor hetente jelentkezik, és olyan bűncselekményeket dolgoz fel, amelyek, a készítők szerint „nem hagyják nyugodni a magyar társadalmat”.
Az ilyen típusú műsorok szerkezetén semmit nem változtatva itt is az áldozatok hozzátartozói, szemtanúk, nyomozók és néhány esetben maguk az elkövetők nyilatkoznak eredeti felvételek és rekonstruált, színészek által eljátszott jelenetek között. (Ez utóbbi úgy tűnik, hogy soha nem fog kikopni a tévékből, pedig ideje lenne már.)
Az első adás rögtön az elmúlt évtized egyik legszörnyűbb bűncselekményével, a 11 éves Szita Bence 2012-es, brutális meggyilkolásával foglalkozik. Tény, hogy ez a gyilkosság mélyen megrázta a magyar társadalmat, ahogy az is, hogy aki egyszer hallott róla, az soha többé nem tudja kitörölni az emlékezetéből, bármennyire is szeretné. Éppen ezért a műsor első percétől az jár a néző fejében, hogy miért kell ezt most újra elmondani.
Szita Bence halála nem az az ügy, amit elfelejtettünk, hanem az, ami újra és újra eszünkbe jut, és mindig ugyanolyan értetlenséggel és iszonyattal állunk előtte.
Végül csak az egyórás adás legvégén, és ott is csak nagyon óvatosan merül fel az a kérdés, ami miatt talán érdemes volt újra elővenni az esetet.
Szita Bence nyolc évvel ezelőtt az őszi szünetben tűnt el, és a nyomozás során elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy valószínűleg megölték. Később kiderült, hogy nevelőapjának élettársa, Polcz Erika bérelte fel két ismerősét, és hármasban, brutális kegyetlenséggel végeztek a kisfiúval. Mindezt azért, mert a nő úgy érezte, hogy a gyerek áll az útjában annak, hogy a fiú nevelőapjával együtt tudjon élni. A gyilkosság részletei annyira megrázóak voltak, hogy újra fellángolt a vita a halálbüntetésről, végül mindhárom elkövető tényleges életfogytiglant kapott. Az ítélet óta eltelt években mindhárman rákbetegségben haltak meg a börtönben.
Már betegek voltak, amikor a Bűnös lelkek stábjának nyilatkoztak, ugyanis a műsorban Polcz Erika kivételével minden érintett megszólal. Beszél Szita Bence édesanyja, nevelőapja, nagymamája, az ügy nyomozója és megszólal Bogdán József és Kertész József is, akik Polcz Erikával megölték a kisfiút. Utoljára ebben a műsorban szólaltak meg, de minek. Pontosan ugyanazt hajtogatták, amit korábbi megszólalásaikban és a bíróságon is. Mindketten a nőre és egymásra kenik a gyilkosságot, saját szerepüket a lehető legcsekélyebbnek, a többiekét pedig meghatározónak állítják be. (Egyedül annyi különbség van, hogy Kertész megbánást mutatott, és bocsánatot kért, míg Bogdán nem. Kertész egyébként Strasbourgban kérte ügye újratárgyalását.) Hiába az interjúk, nem jutunk, mert valószínűleg nem is juthatunk közelebb ahhoz, hogy voltak képesek erre, hogy tehet ilyet egy gyerekkel bárki.
De felmerül egy másik kérdés is, amire talán lehetett volna magyarázatot találni. Polcz Erika nem titokban tervezgette a gyilkosságot, többször beszélt a rokonainak arról, hogy meg akarja mérgezni Szita Bencét. Egyikük még fel is vette, amikor erről beszélt, ez a hangfelvétel előkerült az ügy tárgyalásán is.
Polcz olyannyira nem csinált titkot a tervéből, hogy még meg is mutatta a szert, amivel a halála előtt mérgezte a kisfiút, komoly kínokat okozva neki már ekkor is.
De senki nem tett bejelentést, senki nem érezte úgy, hogy ha valaki egy gyerek mérgezéséről, meggyilkolásáról beszél, ezt tervezgeti, akkor esetleg tenni kellene valamit. „Hányan felelősek még Szita Bence haláláért – kérdezik a Bűnös lelkek végén, de a kérdés válasz nélkül, a levegőben lógva marad velünk.
Mégsem ez a legnagyobb probléma a műsorral, hanem a forma. Két műsorvezető van (Bányai Viktor, az RTL bűnügyi tudósítója és Gál Petra, a Fókusz szerkesztő-riportere), akik az eredeti helyszíneken vezetik fel az interjúkat. Csakhogy ez esetben az eredeti helyszín egy kisfiú brutális halálának helyszíne, ahol egyszerűen ízléstelen arról beszélni, hogy itt ásták el élve a kisfiút, és hogy hamarosan nagyon részletesen számolnak be arról, hogy mi történt vele az utolsó napon. Még akkor is az, ha utána a beszámoló szerencsére a felkonffal ellentétben aránylag visszafogott marad. És nem ízléses Szita Bence sírjánál állva beszélni, még akkor sem, ha itt végre releváns kérdések hangzanak el.
Ami a Bűnös lelkek után velünk marad, az pontosan ugyanaz a döbbent értetlenség és undor, ami a gyilkosság kiderülése utáni beszámolók olvasása, vagy a tárgyalás után maradt. Több választ most sem kaptunk, több nyugtalanító kérdést talán igen.
(Borítókép: S zita Bence portréja a Bűnös lelkek című műsor előzetes videójából – forrás: RTL Klub)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.