A Jóbarátok a mai napig egy igazi fejőstehén

2020.06.10. 16:13

2004 májusában véget ért az NBC akkoriban legsikeresebb sorozata, a Jóbarátok. Nem azért, mintha baj lett volna a nézettségével, az utolsó, tizedik etapban 22,8 millió nézője volt egy-egy epizódnak átlagban, a sorozatzáró The Last One című részt pedig 52 millió amerikai látta élőben. Szóval mehetett volna tovább, csak éppen a színészek fizetése miatt ez kútba esett: az utolsó évadért kiharcolt/kizsarolt egymillió dollár/epizód/főnél többet a gyártó Warner nem volt hajlandó kifizetni.

friends-season-6-cast
Fotó: Nbc

Nem véletlenül persze, a Warnernél kiszámolták, hogy az akkor már az ismétlésekkel szépen termelő sorozatra tök felesleges kb. 1,25m x 6 x 22 = 165 millió dollárt (meg az apró, ugye, mert ez csak a főszereplők gázsija volt) költeni, hiszen az a legyártott 236 epizód busásan visszatermel minden belefeccölt fillért. Így is volt, a sorozat, amit az HBO anyacége, a Warner gyárt, az idei hazatéréséig (mostantól csak az HBO Maxon lesz látható) annyi pénzt termelt a cégnek és a színészeknek is, hogy annak hallatán csak elismerően bólogatni lehet.

Jennifer Aniston, Courtney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer az első évadban 22 500 dollár/epizódos minimálbéren voltak, ami a második évadra 40 000 dollárra emelkedett – igaz, nem mindegyiküknek, csak Anistonnak és Schwimmernek, akiket Hollywood is megkörnyékezett. Ekkor határozták el a színészek, hogy ez nem lesz így jó, hiszen egyforma munkát végeznek, egyforma fizetés jár érte, és egyfajta mini-szakszervezetet életre hívva a harmadik évadra 75 000, a negyedikre 85 000 dolláros gázsit alkudtak ki, és így lépegettek egyre feljebb, míg a 7. és 8. évadra már 750 000 dollárt kaptak, a 9. és 10. esetében pedig egymilliót.

2004-ben véget ért a kaland, de, köszönhetően a hatodik évad során okosan kialkudott szerződésnek, a színészek a szindikátusi sugárzástól a külföldi ismétlésekig minden, a sorozathoz köthető bevételből részesülnek – amíg világ a világ. Ez a Forbes becslései szerint évi 19-20 millió dollárt jelent a mai nap is. Kvázi a semmiért. Ja, nem is kvázi.

És ha azt hinnénk, hogy ők jártak legjobban ezzel a bulival, hát óriási tévedésben vagyunk, a gyártó Warner éves szinten egymilliárd dollárt keres a sorozaton.

Ezért dolgozik olyan keményen minden gyártó a sitcomokon, a legjobban értékesíthető és ismételhető tartalmon, mert ha elérik azt a szintet, amit az Office, a Jóbarátok vagy az Agymenők, onnantól sika, kasza, léc – a pénzcsapot elzárni sem lehet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.

40 perce

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

29 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

20 perce

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

9 órája

  • Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.

február 6., 07:49

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Címlapon
A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya

A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya

Az Oscar-esélyes Emilia Pérez élvezetes, de közben borzalmas.

3 órája